Evangéliumi Hirnök, 1968 (60. évfolyam, 2-11. szám)
1968-01-15 / 2. szám
VOL. 60. No. 2. JANUARY 15, 1968. 60. ÉVF. 2. SZÁM. 1968. JANUÁR 15. JÉZUS monda: “De kell, hogy előbb hirdettessék az evangélium minden nép között.” (Márk 13:10.) Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America ----- Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség hivatalos lapja A KRISZTUSI EMBER ZÁNDÉKOSAN nem használtam a “keresztyén” szót s krisztusit írtam. Antiókhiában, ahol először adtak nevet Krisztus követőinek, nem keresztyéneknek nevezték a tanítványokat, hanem krisztusinak. (Ap. cs. 11:26). A görög "Christianos” nem a kereszttel, hanem Krisztussal azonosítja az Ür követőit. A magyar biblia (helytelenül) keresztyénnek fordítja az említett szót s az emberek megszokták és lejáratták. A keresztyén szó csak közvetve hozza kapcsolatba a hívőket az Űr Jézussal s ma már a szó legtöbb esetben csak egy vallásfelekezethez való tartozást jelent. A "krisztusi” megjelölésben van egy állandó összehasonlítás és figyelmeztetés. Ez a név vagy azt jelenti, hogy Krisztus az eszményünk és az Ő követői vagyunk, vagy azt, hogy az Ő követőinek kellene lennünk. Lukács evangéliuma 6. részében a 20. verstől kezdve a rész végéig olvashatjuk a hegyi beszéd rövid öszszefoglalását. Ennek a rövidebb leírásnak az érdekessége az, hogy megmondja mit tart az Úr követőiről és mit kíván azoktól, akik nevét viselik. Krisztus tudja legjobban, hogy egy krisztusinak milyennek kell lennie. A krisztusiak a hivatkozott ige szerint szegények, éhezők, szenvedők és üldözöttek. Ez a kép nem bátorító. Ilyen nem kívánatos helyzetbe hozza Krisztus az Ő követőit? Tényleg azt kívánja, hogy az élet legyen gond és fájdalom? Krisztust nem így ismerjük. Két figyelemre méltó adat rejtőzik ezekben a versekben. Az egyik az, hogy akár kívánjuk, akár nem, földi életünk tele van gonddal, törődéssel, sírással és emberi megvetéssel. Az élet ezen oldalától sem Krisztussal, sem Krisztus nélkül nem menekülhetünk el. Ezekben a szigorúnak tűnő szavakban az Űr, mint az élet ismerője, azt mondta: a földi élet ilyen! Ezen épp úgy nem lehet változtatni, mint a testen és annak természetes működésén. A sok baj és szenvedés nem Krisztus követésének a velejárója. Mindez az élet tartozéka. A Krisztus nélküli ember épp úgy alá van vetve az élet próbáinak, mint a krisztusi. Mégis van különbség a krisztusi és Krisztus nélküli élet között. Ez a különbség kettős. Először a Krisztus nélküli ember nem remélheti, hogy az élet sorsa jobbra fordulhat. Minél közelebb jut az örökkévalósághoz, annál bizonyosabb lehet abban, hogy az igazi rossz, a változhatatlan szenvedés ezután következik. Ez a tudat növeli a Krisztus nélküli ember szenvedéseit. A krisztusiaknak ígéretük és reményük van. A remény alatt a teher hordozása, a baj viselése sem olyan nehéz, mint a kilátástalan helyzetben. A másik különbség az, hogy Krisztus világosan megmagyarázta, hogy ha van éhség, szegénység, sírás és szenvedés e földi életben, a próba nagysága és elviselhetősége mindig egy magasabb szemlélettől függ. Ez a felsőbb szemlélet nem lát minden rosszban csak rosszat és nem lát minden jóban csak jót. Mindennek van két oldala. Ezen a földön nincs tökéletes rossz és hiánynélküli jó. Ha ezt megértjük, akkor a rosszban is keresni fogjuk a jót és a jóban is meglátjuk a rosszat. Van a felsőbb szemléletnek még egy bátorító pontja. A szenvedés és a kín ereje a gondolkodástól és a felfogástól függ. Fogorvosok már tudnak fogat húzni úgy, hogy a beteg nem érzi. Mindezt orvosság nélkül teszik. Az eljárás az, hogy rábeszéléssel, szuggeszcióval, hipnotizálással hatnak az észre s a beteget meggyőzik arról, hogy a foghúzás nem fog fájni. A fájdalom nem egészen az idegek érzése, hanem az ész és a felfogás dolga. Ennél a pontnál veszszük észre, hogy a Mester milyen hatásos fájdalomcsillapító szert ad az övéinek, akik mint a többiek a szenvedés és életpróba éles vágásai alatt élnek. Ha az Úr Jézus felfogása alatt élünk, a sírást is boldogságnak tekinthetjük. A sírás nem mindig a fájdalomérzet kifejezője. Lehet az a felszabadulás és megnyugvás jelzője. Az a szerencsétlen, aki nem tud sírni. Az ilyen nem képes élvezni a sírással járó megkönnyebülés édes érzését. Sírunk a fájdalom miatt és sírunk, mivel örömünk van. Ha mármost a sírást és fájdalmat Krisztus szemszögéből nézzük és Krisztus igé rétéi alapján értékeljük, a sírásból is sok jót nyerünk. "Boldogok, akik sírnak”, — mondta a Megváltó és ez a kijelentés teljesen érthetővé és elfogadhatóvá válik. Sokszor kérdezték gúnyolódva hitetlenkedő ismerőseim, mit jelent (Folytatás a 7. oldalon)