Evangéliumi Hirnök, 1967 (59. évfolyam, 1-24. szám)
1967-01-15 / 2. szám
'2. oldal Evangéliumi Hírnök 1967. január 15. AZ ÜTKERESZTEZÉS ELŐTT (Folytatás az 1. oldalról) ság halma, úgy süllyed lefelé az üdvösség sziklája. Minél jobban hevíti gazdagságának melege, annál jobban hűl kifelé a kegyelem medencéjének gyógyfürdőjében felmelegedett szíve. Annyira összeforr szíve a gazdagsággal. Annyira lazul a kapcsolat Krisztussal. Szárnyain hordozza a gazdagságot a szerencse, de elviszi helyette a szívet cserébe. Ilyen a tudást szomjazó ismeret útja is. Hadd világítsuk meg itt mindjárt, hogy ezzel nem azt akarjuk monda ni, hogy ne legyen tanult az ember Ellenkezőleg. Elvünk az, hogy tanul jón és tudjon mindenki annyit, amennyit csak tudhat. Legyen a le hető legjobban képzett. Majdnemképzett ember van nagyon sok, de abszolút képzett, nagyon kevés. Hanem a baj az, hogy tíz ember közül kilencet felfuvalkodottá, kevéllyé tesz annyira, hogy azt is felül ről lefelé nézi, aki a tudás magaslatára tolta szekerét. A tudás csak akkor jó, ha istenfélelemmel van párosítva. Ez megtartja alázatban az embert és megérteti vele azt, hogy az igazi nagyság ott magaslik ki, ha másokat tud szolgálni. Igen, meggyőzni őt arról, hogy a kevés tudással rendelkező egyén is ember és éppen annyira fontos és hasznos a társadalomban, mint ő, aki valamit csak elméletben képes kidolgozni. Boldog az, aki nagyon helyesen választja meg az utat, amelyen elinduljon és járjon, mert: "Van olyan út, amely helyesnek látszik az ember előtt és a vége a halálra menő út.’’ (Péld. 14:12.) Hadd világítsuk meg ezt a gondolatot is megtörtént példákkal: Képzeletben három jelenet van előttem. Látok egy három személyből álló kis csoportot. Egyik tudja, hogy melyik irányba induljon, de kettőnek választani kell. Alapos körültekintés után határoztak ők is: Orpa odalépett Naomi elé. Megcsókolta könnyhullatás között s aztán megindult visszafelé s letűnt a történelem színvonaláról. Rut a Naomi mellett való maradásban döntött és neve nem veszett a feledékenységbe, hanem rákerült Krisztus nemzetségi táblázatára is. Látok egy nagyobb csoportot is: Tizenketten vesznek körül egy tizenharmadikát, aki éppen most fordul vissza azok utáni szomorú nézéséből akiket a megnemértés, a félreértés vihara megrázott és méltatlankodva, hangos zúgolódással távolodtak Tőle, A tizenkettő is meginog egy pillanatra, de a nagy Mester ezen kérdése: — "Vajon ti is el akartok menni?” — megállítja lelki ingadozásukat és a kérdésre kérdéssel válaszolnak: “kihez mehetnénk?” Mózes régen meghalt, Keresztelő Szent János sincs már,de Te az élő Isten Fia vagy. Akik lementek, elvesztek örökre. Akik Vele maradtak Jézussal — választván a jobb részt —, neveik ott ragyognak a mennyei város tizenkét alapkövén. Látom egy fiatalember belső vívódását is. Küzd saját magával s végül határoz és elindul. De később belátja, hogy az általa választott út, a halálra vezet és fel is kiált: ... éhen halok meg!” De visszafordult, mielőtt a halál bekövetkezett volna. Mennyivel nehezebb a visszajőve tel, mint volt az eltávozás. Az atyai ház dombra van építve s így a tőle való távozás könnyű, mert lefelé kell menni. A visszajövetel sok szellemi és fizikai erőt igényel. Látom az emberiségnek egy kicsiny hányadát az elindulásnál, a haladásnál és a megérkezésnél. Ott állnak ők az útkeresztezésnél éppen úgy tanácstalanul, mint mások. De tudják, hogy kihez fordulhatnak útbaigazításért és kérik ezt egyenként így: "Utaidat Uram, mutasd meg nekem!” Isten válaszol egy ilyen kérdésre. Kezét felemeli és megmutatja a helyes irányt így: "... ez az út, ezen járhatok; ha jobbra és balra elhajoltok. És megutáljátok megezüstözött bálványaitokat és megaranyozott képeiteket; kiszórod őket, mint undokságot; ki innen! szólsz nekik. Ád nektek az Úr kenyeret a keserűségben és a nyomorban vizet...” (És. 30:20—22.) De még így is hamar meggyőződnek arról, hogy ezen az úton is szükség van vezetőre és tanácsadóra és ismét csak Istenhez folyamodnak azért, aki Krisztusra mutatva kiáltja feléjük: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm: Öt hallgassátok!” — (Mt. 17:5, b.) Azonnal rávetik tekintetüket erre a nyájas vezetőre és haladnak boldo gan vezetése alatt, de egy napon mégis csak elébe állnak és kijelentik: Mi nem tudjuk, hová mégy és nem ismerjük az utat; s erre megnyugtatóan mondja: "Én vagyok az út: Amikor hozzám jöttetek, az Isten felé vezető útra lép tetek és én elvezetlek titeket ahhoz, akit kerestek. Ö vár rátok, hogy könyörüljön rajtatok.” S amikor így célhoz érkeznek, úgy tesznek, mint tett Eliézer, amikor odaítélték neki Rebekát, hogy feleségül vigye Izsáknak. Imádkozni kezdett és mondta: "Áldom az Urat, Aki engem igaz úton vezérlett!” Testvéreim! Haladjunk tovább az esztendőben és azután is, sőt életünk minden idejében és annak minden körülményei között, de szüntelen Jézussal, Aki: Üt, Igazság és Élet, mert senki nem mehet az Atyához, csak őáltala! Ö viselte a mi betegségünket Egyik kórházban egy ápolónő állt az ágy mellett, amelyben egy súlyosan sebesült katona feküdt, aki már halálán volt. A nővér megkísérelte, hogy az éppen most édesanyjától ér kezeit levelet felolvassa neki, de hamar belátta, hogy a fiatal katona oly állapotban van, hogy ez a szó "anya” sem érinti a szívét. Ekkor elővette nővér a bibliáját és ezt olvasta: "De a mi betegségeinket Ő viselte...” Alig hogy megkezdte az olvasást, fel nyitotta szemeit a halálra fáradt har cos és elmondta Ésaiás próféta könyvének 53. fejezetét végig. Amikor a végére ért, végétéért földi élete is.
