Evangéliumi Hirnök, 1967 (59. évfolyam, 1-24. szám)
1967-06-01 / 11. szám
6. oldal EVANGÉLIUMI HlBNÖK 1967. június 1. (Folytatás az 5. oldalról) 1917—1929-ig a budapesti orvosi egyetem tanársegéde, majd adjunktusa. Későbbi életét jól ismerjük az előbbiekből. Kiss Ferenc gyermekkorától kezdve bibliás hivők között élt. Nagyszalontán, mint gyermek ismerkedett meg Kornya Mihállyal. Házuknál sűrűn megfordult. Haláláig a hivő ember eszményképe maradt a "paraszt próféta” Kornya. Együtt jöttek össze a szalontai baptista imaházban. Amikor ezeket a sorokat írom, úgy érzem, mintha itt lenne ismét mellettem. Jóságos tekintetét vélem látni. Mintha ismét mondaná: Írja meg ezt is ... De kísérjük el útjára ... A kis diák elindul... Vastag, jól és sokat forgatott Bibliát tesznek szűkös kis csomagjába. Idegenek között, fájdalomban is jó kísérő. A kis diákból nagyobb lesz... És most beszél a professzor ... Egyetemre kerülök ... Olvasom szorgalmasan Bibliám. Apám külön is kért erre... Naponként szárazabbnak érzem. Fiatal orvos vagyok. A történelmi egyházak hívőbb csoportjait fel is keresem. De valami nincs rendben a szívemben ... Nyugtalan bánkódás vesz rajtam erőt. Keserűség gyötör. Tudományos munkámban sem lehet már boldogságom ... Egy ilyen keservvel telített napon, amikor a vallásoskodó életet teljesen céltalannak látom, egész váratlanul jelenik meg Victor János. Az első magyar kommun alatt, 1919-ben volt ez. Engem keres. Bevezetem szobámba, le se ültetem. Megáll, rám tekint és csak enynyit szól: Mondja kérem, kicsoda önnek Jézus? Kurta kérdés. Feleletre sem vár, máris távozik. Ebben a pillanatban mintha villám futott volna keresztül rajtam. Megvilágosodott az agyam és a szívem. Döbbenetes volt a felismerés. Ez a Jézus, aki életét adta értem, ebben a pillanatban hozzámlépett... Közvetlenül reám tekintett. Azóta se vette le rólam ... Leültem és napokon keresztül nem tudtam mást nézni és olvasni, csak a Bibliámat. És milyen csodálatos ez a régi "száraz” Biblia. Minden betűje vérrel, ideggel, élettel telített. Azóta sem tudom letenni. De az életem mindenestől letettem ennek a Jézusnak kezeibe. És az igazi élet csak most kezdődött ... De a nehéz is. A csodálatos tavasz után jöttek a próbák, nehézségek. A Sátán nem aludt. Egy dolog azonnal világossá vált bennem. Testvéri közösség nélkül nem élhetek. A Testvér Gyülekezetekhez csatlakoztam. Kíváncsi kérdésemre, hogy miért nem az általa jól ismert baptistákhoz, egy kis kerülővel, szinte csak erőltetésre adta meg a választ. — Bizton jó, ha felfigyelünk reá. Ha csak kis igazság lenne, akkor is figyelmet érdemel. — Feri, maguknál az Úr nagy értékeket helyezett le. Csopják és id. Udvarnoki testvér milyen sokat imádkoztak értelmiségéért, és amikor megkapták azt a baptista testvérek, akkor nem tudtak vele mit kezdeni. A másik komoly probléma: Ahol az Egyház megjelenik, ott vége a gyülekezetnek, az élő Igének. Minden evangéliumi mozgalom halála, amikor a "vasaltnadrágúak”, az egyházi irányzat képviselői veszik át a kommandót. Maguknál Kornyával kihal a gyülekezeti irány és lassan kezdenek elegyháziasodni. Jézus csak gyülekezetei ismer. Az egyház evilági politikai intézmény. Bölcs meglátását sajnos szomorúan igazolja Magyarország. Szemtanúi lehetünk egy világi, egyházi folyamatnak, ahol "az egyházi vezetők" sajtót, szószéket teljesen egy istentelen irányzat szolgálatába állították. Maguk járnak elől a hűek üldözésében, állami kézre juttatásukban. Ami keresztyén forma még mutatkozik, az is az igazak félrevezetését szolgálja, még akkor is, ha az a "fényesség angyalának” képében történik. Kevés vigaszt jelenthet számunkra, ha Kiss testvérünk élete alkonyán, saját közösségén belül, jó diagnosztához méltóan, egy semmivel sem veszélytelenebb irányzatot, a diktaturizmus megtestesülését, a gyülekezeti szabadság megrablását látthatta, másik oldalon az elszéledésnek lehetett tanúja. Szomorúan távozott... Értékelnünk kell ezeket a súlyos szavakat. Testvértől, féltőn szerető atyai baráttól jöttek. Nehogy véletlenül egyetlen olvasómnak az legyen az érzése, hogy professzor testvérünk nem egy fronton küzdött velünk isten országának dicsőségéért, magát szólaltatjuk meg. Egyik könyvismertetésében így ír: "Amikor a múlt század második felében eljutott hozzánk a ‘prédikátorok királyának’, Spurgeonnak áldásos angliai igehirdetése, nagy felbuzdulással írtak róla egyházi lapjaink is, de amikor megjelentek nálunk Spurgeon első követői, a baptisták, csupán zaklatásban és gúnyban lett részük, mely alól még ma sem menekülhetnek, biztos jeléül annak, hogy a krisztusi erők még működtek közöttük.” (Kegyelem és Igazság, 1. évf., 1933.. 62. 1.) Itt nem a kívülálló, hanem az értünk is küzdő testvér féltő szeretete, a naggyá lett testvér gondossága nyilvánul meg. Gyülekezeti felfogását, ősi baptista felfogását Kornya Mihályról alkotott gyönyörű emlékét a "Magyar parasztpróféták” című tanulmányában örökíti meg. Íme szívéből egy darab: "... Beteljesedett rajtatok, hogy Isten országa tibennetek volt. Kisdiák korom óta sok földet bejártam, sok emberrel találkoztam, de e sorokban bizonyságot teszek arról, hogy betegségeimben és a szülői háztól való korai elszakadásomkor imáitok kísértek engem. Emberi szem nem tudja belátni, hogy kikre és milyen mértékben jelentettek lelki és testi áldást közös imáitok, de felírattak ezek is az Életnek Könyvébe. Ha testben élnétek, örömmel látnátok, hogy azok közül, akik láttak és hallgattak titeket, többeket ugyanúgy szólított meg az Úr, mint titeket is és pontosan ugyanazok bizonyságtétleeket hordozzák Istenről és az Ő szent Fiáról, amit ti is hordoztatok. Az általatok hintett magvak kikeltek és a nevezetes hajdú város határain túlra is terjedtek. Legyen testeteknek nyugodt pihenése abban a földben, melyet arcotok verítékével műveltetek, lelketek pedig várja meg türelemmel azt az időt, midőn társaitok száma betelik és azokkal együtt meghallgatjátok a mennyei Király szavát, ‘Jól vagyon jó és hű szolgám...’ (Kegyelem és igazság. 10. évf. 1942. 150. 1.) Mintha saját sírfeliratát írta volna meg. Kövessük további útján... Senki sem kérte reá, magától érlelődött meg benne az alámerítés szükségessége. így engedelmeskedve benső indíttatásának, követte mesterét az alázatosság útján. 1924-ben bemerítkezett. Azt hihetnénk, hogy ezután hivő élete nyugodtabbá vált. Nem így történt. Naponként több szolgálatot vállalt. Nem gondolnám, hogy akad magyarországi hivő, aki ne ismerte volna, ne hallotta volna nevét, alázatos, nem mesterkélt, őszinte, egyszerű, de mélységekig hatoló igehirdetéseit. A magyar királyság egyetemi nyilvános rendes tanára, az akkori idők titulusainak megfelelően, a "méltóságos úr” legkedvesebb vasárnapjait falusi kis imaházakban, nádfödeles kunyhókban tartott imaáhítatok tartásával, bibliai magyarázatokkal töltötte el. Valóban palotákban és kunyhókban adta át a Megváltó üzenetét. (Folytatás a következő számban)
