Evangéliumi Hirnök, 1967 (59. évfolyam, 1-24. szám)
1967-01-01 / 1. szám
4. oldal Evangéliumi Hírnök 1967. január 1. A SZERKESZTŐ ROVATA Remény A remény valamely a jövőben megnyerendő jónak a megnyerés, a beteljesedés bizonyosságával várása. Közeli rokon a hittel és ehhez ha még említjük a szeretet is, akkor már a keresztyéni élet három jő erényét látjuk meg magunk előtt ragyogni s ez olyan kelléke a keresztyénségnek, hogy ezek nélkül lehetetlen az üdvösségre jutni. A reménynek ereje a beteljesedésnél már megtörik, mert amikor a re ménylett dolog valóra vált, tovább nincs semmi szükség a reménykedésre. Ábrahám magatartásában csodálatosan összpontosult a kettő, mert azt olvassuk, hogy reménykedve hitte, hogy sok népnek lesz atyja és ez a hit tulajdoníttatott neki igazságul A reménység hozzá tartozik az emberi lélek természetéhez, mert lehetetlen elképzelni embert, akinek a jövőt illetőleg nem lennének remény nyel telt várakozásai. A hivő ember reménye Istenbe és az Ö jóságába gyökerezik még akkor is, ha az élethez szükséges földi, anyagi gondok megszerzésével állanak kapcsolatban. Nagy különbséget találunk az Ó- és az újtestamentumi remény között. Az ószövetségi vallásban nagyon későn fejlődött ki a túlvilági üdvösség hite. Az ö reményük ott magaslott ki, hogy reménykedtek abban, hogy nyomorúságaikból, bajaikból, betegségeikből, ellenségeiktől megszabadítja őket Isten. Csak Jób könyvében és a zsoltárokban találunk célzásokat arra a reményre, hogy Isten még a ha Iáiban is velük van a kegyesekkel. Csak nagyon nehezen közeledtek a reménység vonalán az Újtestamentum felé. Az Újszövetség már felmutatja Istent mint ‘reménység Istenét’ (Róma 15:13). A reménységnek a központjában is Jézus Krisztus áll, mint Isten kegyelmi ígéreteinek biztosítója és mennyben elkészített üdvösségnek a megszerzője és az egész teremtett világnak a romlandóságból való megszabadítója (Róma 8:19). Az élő remény annyira fontos az üdvösség szempontjából, hogy az ítéletben számon kéri Isten a lélektől (I. Péter, 1:13.) A reménységet a kegyesek ékességének is lehet nevezni, amely mellett örvendezés az élet és még a föld munkálása is a hivatás teljesítése és annak eredménye is, ha mindjárt sok esetben próbára van téve, de milyen jó tudni azt, hogy ha a próbát kiállja az ember, a remény nem szégyenít meg. Boldognak mondja az írás azt, aki reménységét az Istenben és Jézus Krisztusba veti. De átkozottnak azt, aki emberekben reménykedik. Jelentés Brazíliából November másodikán rendkívüli evangélizálást végeztünk a helybeli temetőben. Körülbelül harmincán voltunk jelen a gyülekezet tagjai közül és három különböző helyen evangélizáltunk és sokan hallgatták bi zonyságtevésünket azok, akiknek az életről beszéltünk a halottak között. Szétosztottunk 5500 traktátust ez alkalommal, de azt állapítottuk meg, hogy a következő alkalommal 10 000- re lesz szükség. Ezzel kapcsolatban egy kis kellemetlenségünk is történt, mert egyik temetői munkás le akart bennünket állítani ezen osztogatásban azon indok alatt, hogy nem szabad papírt szétszórni a temetőben. A dolog anynyira kiélesedett köztünk és az említett munkás között, hogy a temető igazgatójához mentem vele, akitől előzetesen engedélyt kértem a munka végzésére. Amikor az alkalmazott el mondta tiltakozásának okát, azt kérdezte az igazgató: Milyen papírt osztogatnak? Mire átnyújtottam neki egy pél dányt, amelynek címe ez volt: "Van-e neked békességed”, s amikor kezébe vette, azt mondta: "Ez nem papír. Ilyet szabad osztogatni”. Jóindulatát megköszönve továbbmentem és végeztük a munkát. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK GOSPEL MESSENGER Published semi-monthly OFFICE OF PUBLICATION Hungarian Baptist Union of America 2844 East 130th St., Cleveland, 0. 44120 Editor — Szerkesztő: Rev. ANTON MOLNÁR 1370 Michigan Blvd. Lincoln Park, Mich. 48146 Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio. Subscription fee: $3.00 per year Előfizetés és címváltozás erre a címre küldendő: Mr. John Szász 1619 Edward Avenue N. E. Canton, Ohio 44705 Printed by CLASSIC PRINTING CORPORATION 9029 Lorain Ave., Cleveland, O., 44102 November 6-án áldásokban gazdag alámerítési ünnepélyünk volt, amely alkalommal hárman lettek alámerítve Jézus Krisztus példájára. Az alámerítés után úrvacsorában részesültünk és így alkalom volt többeknek látni mindkét hagyományát Jézusnak. Az ünnepélyen kb. 350 személy jelent meg. Ének és zenekarunk szépen működtek közre most is, mint minden hasonló alkalommal. Itt említjük meg, hogy ugyanez alkalommal még 13 fiatal tag lett felvéve a zenekarba, akik közel egy esztendeig tanultak már Erdei József testvértől. így jelenleg 63 tagja van a zenekarnak. Kérjük tovább testvéreink imáit értünk. Nagy István. Kötelességteljesítés Amidőn Pompeint, a római hadtestparancsnokot óva intették, hogy térjen vissza Egyiptomból Olaszországba, s nehogy ott új veszélynek tegye ki magát, így hangzott hősi felelete: "Kisjelentőségű az, ha én előre vonulok és meghalok. Nagy jelentőségű pedig az, ha csak egy lépést is hátrálnék és életben maradnék.”