Evangéliumi Hirnök, 1966 (58. évfolyam, 1-24. szám)

1966-08-15 / 16. szám

1966. augusztus 15. Evangéliumi Hírnök 3. oldal A KRISZTUSI INDULAT “Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Jézus Krisz­tusban!” (Fii. lev. 2:5.) Az apostolok leveleiből megállapít­ható, hogy az őskeresztyén egyház gyülekezetei nem voltak teljesen egy­formák. Egyek voltak Krisztusban, de helyi vonatkozásban, értve ezalatt a lelki élet színvonalát, különböztek egymástól. Ez a különbség a gyüleke­zeti bajok terén mutatkozott. A filippei gyülekezetben rendben folytak a dolgok, ott nem volt sok baj. Az apostol felsorolja az erényeit: a testvéri kör szeretete, az intés sza­bálya, a közösség ápolása, a vigaszta­lás gyakorlata és a könyörületesség cselekedete. Élete örömének és apos­toli tevékenysége koronájának neve­zi a gyülekezetét. Egy közmondás azt tartja, hogy a szeretet megvakít. Pál apostol na­gyon szerette a filippeieket, de ez nem zavarta a tekintetét annak a meglátására, amiben még hiány volt a gyülekezetben. Ezért mondja ne­kik: Ha helye van köztetek annyi szépnek és jónak, tegyétek örömö­met teljessé azáltal, hogy egyenlő in­dulattal jártok el. Mintha ebben még hiány lett vol­na Filippiben. Erre a bajra, a gyü­lekezet egyenlőtlen indulatára, tud egy jó megoldást: a krisztusi indu­lat térhódítása a szívekben. Mielőtt szó esne a krisztusi indulatról, fog­lalkozzunk egynéhány szóval az em­beri indulat fogalmával. Mi az indulat? A válasz erre ez le­het: az indulat egy elindító erő. Az a benső erő, amely gondolkozásra késztet és cselekvésre ösztönöz. Így is mondhatnánk: Az indulat elindítja a lélek aktivitását és a szunnyadó erőből tevékenységet vált ki. Ennyit az ember indulatáról, mely halvány mása a krisztusi indulatnak. Milyen volt a Krisztus indulata? Pál apostol a filippei levél második fejezetében, az ötödik verstől a nyol­cadikig, fenséges szavakkal vázolja. “Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Jézus Krisz­tusban, aki, mikor Istennek formá­jában volt, nem tekintette zsákmány­nak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté és szol­gai formát vévén fel, emberekhez ha­sonlóvá lett. És amikor olyan álla­potban találtatott, mint ember, meg­alázta magát, engedelmes lévén mind halálig, mégpedig a keresztfának a haláláig!” Ez a fenséges szavú szózat a krisz­tusi indulat dicshimnusza. A menny királyának ez az indulata váltotta ki azt, hogy a szíve megindult a bűné­ben sínylődő ember állapotán, mert nem nézhette tovább, hogy az embe­riség miként siklik mind mélyebbre a kárhozat lejtőjén. Ezért "üresíté meg önmagát”, az apostol szava sze­rint, vagyis, ezért hámozta le magá­ról isteni mivoltának minden kivált­ságát és dicsőségét. A krisztusi indu­lata indította útnak a dicsőség Urát, hogy mint egy szegényes kisded lás­son napvilágot ezen a bűntől áztatott földön. A hatalmas Isten egyszülött Fiából “az embernek fia” lett! Senki nem nevezte így el, ő maga választotta ezt a nevet, hogy ilymódon is azono­sítsa magát a földi ember sorsával. Krisztus emberré lett! Ámde ember sokféle van. Vannak gazdagok és sze­gények, urak és szolgák. Vannak ha­talmasok és letiportak, méltóságot viselők s alacsony sorsban tespedők. Milyen ember lett az Isten szent Fia? Az emberi sors sokféle tagozatá­nak melyik szerepére vállalkozott? Az Ige mondja: “Szolgai formát vé­vén fel...” A menny Királya a szol­gaember sorsát választotta magának. Nem kényszerültén, hanem önként. "Az embernek fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak” — mondta egy alkalommal —, “hanem azért, hogy Ő szolgáljon és hogy életét ad­ja sokakért!” A krisztusi indulat egy kettős for­rásból táplálkozik, az alázatból és az engedelmességből. Krisztus, azáltal hogy emberré lett, az alázat útjára lépett. "Mint ember, megalázta ma­gát ...” olvastuk. A krisztusi indulathoz hozzá tarto­zik az önként vállalt alázat. Nem a megaláztatás, hanem a megalázko­dás. A megaláztatást mások végzik el rajtunk, a megalázkodás a magunk művelete. A középkorban történt, hogy egy kolduló szerzetes egy előkelő házba tért be alamizsnát kéregetni a szegé­nyeinek. Ott egy mulatozó társaság volt együtt. Amikor a terembe lépett, a házigazda felugrott és dühösen ar cul vágta. A kolduló barát azelőtt nemesember volt és amikor ez a sér­tés érte, a kezei ökölbe szorultak. De csak egy pillanatra, míg a krisz­tusi indulat újból erőt vett rajta. Ek­kor nyugodt hangon a bántalmazó­­jához fordult: “Ez nekem szólt, most adjál valamit a szegényeimnek!” Arról, aki önmagát Isten előtt meg­alázza, lepattan a világnak minden megalázó kísérlete. "Engedelmes lévén ..mondja az írás Krisztusról. Az engedelmesség ikertestvére az alázatnak, a kettő kiegészíti egymást. Engedelmesség nélkül az alázat csak egy külső póz, alázat nélkül az engedelmesség csak egy külső nyomásra elviselt kény­szer. Aki krisztusi indulatra vágyik, kell, hogy mind a kettőt magára vál­lalja. "Engedelmes lévén mindhalálig...” — mondja tovább az Írás. — Dehát nem időlegesen, hanem mindig, min­denben és mindvégig. A krisztusi in­dulatot nem lehet egyszer bekapcsol­ni és máskor kikapcsolni. A lelki sí­kon csak az jut célhoz, aki ezen az úton megállás nélkül végigfut. Pál apostol arra intette a filippei hívőket, hogy eljárásukat szabják a Krisztus indulatához. Ez az intés ne­künk is szól. Sokféle egyéni indulat zűrzavart okoz, a krisztusi indulat egyesít. Csak annyiban vagyunk az Úr Jézus Krisztus igaz tanítványai, amennyiben az Ő szent indulata ural­ja az életünket. Kérjük a kegyelem Urát, hogy sza­badítson meg mindattól, ami útját állja annak, hogy szívünk gondolatát, ajkunk beszédét és életünk cselekvé­sét uralja az az indulat, mely volt a Jézus Krisztusban. Lant Emil A NEW YORK-I GYÜLEKEZET RÁDIÓADÁSA Négy államban: New York, New Jersey, Pennsyvania és Connecticut államokban hallható adásunk minden második és negyedik vasárnap dél­után l:15-kor a WHBI-FM 105.9 hul­lámhosszon. Kérjük testvéreinket, hogy hall­gassák adásunkat és imádkozzanak rádióműsorunkért, továbbá hívják fel magyar ismerőseik, rokonaik figyel­mét magyar adásunkra. Rádióadásunk egyetlen célja, hogy “személyeket megmenthessünk”. Ír­janak nekünk testvéreink és írják meg észrevételeiket adásunkkal kap­csolatban. Címünk: Hungarian Bap­tist Church, 225 East 80th St., New York, N.Y. 10021.

Next

/
Thumbnails
Contents