Evangéliumi Hirnök, 1966 (58. évfolyam, 1-24. szám)
1966-02-01 / 3. szám
MK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1966. február 1. gott, hogy Isten fogja az ő jobbkezét, tanácsával igazgatja és aztán dicsőségébe viszi. Tegyük a mi gyenge kezünket az ő világot alkotó, embert összegyúró, világ kormánykerekét tartó erős kezeibe és úgy menjünk vele az élet űtain. Ne készítsünk magunknak terveket addig, amíg nem kértük az Ő tanácsát. Miért van annyi sok meghiúsult terv és keserű csalódás? A- zért mert mi készítettük azokat s aztán letettük az Isten asztalára s kértük, hogy írja alá. Persze, hogy 0 ezt nem tette meg, de nem is törődtünk jóváhagyásával, hanem megindultunk képzeletünk Tündérje után, szaladtunk a Délibábos rónákon, neki rohantunk Góliátnak, de a magunk és nem Isten nevében a miért is parittyánk köve célttévesztett s végül azt vettük észre, hogy ott állunk csalódásaink piramisán fáradtan s véresen, mint egy viharvert sirály... Ne panaszkodjunk afelett, hogy nehéz az Isten űtain járni, ö azért van ott, hogy segítsen bennünket. De ezt nem teszi meg akkor, ha mi állandóan hátra felé nézünk. De akkor se, ha egyik lábunk a keskeny, másik a széles úton van. Nem fog bennünket mind untalan vissza rángatni az ő útjára. Három fiatal ember ment el fürödni — beszélte el Spurgeon. Az egyik a folyó széléig ment s lába nagy újjával érintette a vizet s felkiáltott: “Rettenetes hideg a viz!” A másik belábolt a folyóba egész kötésig érő vízbe s aztán megrázkódott s visza fordult ezzel a felkiáltással : “Kibírhatatlan hideg a viz!” A harmadik neki szaladt a folyónak s egyetlen lendülettel a közepébe vetette magát, a vizalá merült s ami kor felemelkedett, megrázta víztől csapzott fejét és felkiáltott: “Óh milyen kellemes a viz!” Akkor nehéz az Isten útain járni, ha csak próbálgatjuk a hivő életet élni. De ha bemerülünk a kegyelem árjába, mi is azt mondjuk: Milyen pompás! Aki ez úton jár, még a bolond se téved el, — mondja Ésaiás próféta. Szeressük azt, amit ő szeret. Isten gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. Bibliát ismerő egyének előtt nem kell ezt bizonyítani, ők tudják, hogy Jézus a bűnösökért “üresítette meg magát” Isten a bűnösökért adta a mennyország legjavát... A- kiket Isten szeret, mi ne próbáljuk gyűlölni, megvetni azokat, hanem szeressük mi is, mert ez is egyik feltétele az Istennel való járásnak. Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással? — kérdezi Ámós próféta. S aztán szeressük öt úgy, hogy szerelmétől semmi el ne szalcasszoyi. Tegyük ezt még akkor is, ha Mória hegyei felé kell mennünk vállunkon egy kötet fával oltárunk tüzének felgyújtásához. Aki mellettünk lépked s kezében rézserpenyőt lóbál benne égő parázzsal, az a mi szerető Atyánk s vezetése alatt meggyőződünk arról, hogy akik Őt szeretik, azoknak minden javukra van. Molnár A. Rádió előadás Kedves hallgatóim! Elmélkedésünk tárgya a Lukács evangélium 10. fejezetének a 41. és 42. versében van megírva. "Felelvén pedig, monda néki Jézus: Márta, Márta, te szorgalmas vagy és sokra igyekezel. De egy a szükséges dolog, és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle!" Az Úr Jézus látogatása Bethániában, a Mária és Márta otthonában, mint kedves epizód, az evangélium legismertebb történeteihez tartozik. Feltehetjük, hogy ez a ház neki kedvenc pihenőhelye volt. A ház csendje, a hangulat derűje és a két nővér szeretete és szorgoskodása folytán, az egész otthont a lelki békesség légköre töltötte be. Ámde a derült égbolton is átvonul néha egy felhő. A bethániai otthon felett is átsuhant egy ilyen, és ezt Márta, a szorgalmas háziasszonynak a túlbuzgósága váltotta ki. A nővérének a magatartása boszantotta. Mialatt ő a házban sűrgöttforgott és azon volt, hogy a Mestert minden kényelemmel ellássa, Mária, ahelyet hogy neki segített volna, a vendég lábához telepedett le, hogy a beszédét hallgassa. Egy darabig elnézte, de aztán kifakadt: "Uram", méltatlankodott, "te nem törődől vele, hogy a nővérem magamra hagy a sok munkámban? Szólj neki hát, hogy segítsen!" Az Úr Jézus enyhén intő szóval válaszolt neki: "Márta, te szorgalmas vagy, és én azt iátom és elismerem. Te pontosan elvégzed a háziteendőidef és ez jó, ez rendbe van. De nézd, Márta, van egy jó és van egy jobb. És Íme, a te nővéred a jobb részt választotta és ezt senki el nem veszi tőle. Én sem, hagyom őt!" És ezzel befejeződik az evangélium híradása erről a kis hangulatzavarról a békés bethániai otthonban. Mi ebből a jelenetből a tanulság? Mi az az egy szükséges doiog és mi volt az a jobb rész, amit Mária választott? Ennek a kettős kérdésnek minden részletére rátérni sok időt igényelne. Egy vaskos könyv lapjait töltené be. Tömören öszszefoglalva ez: Az egy szükséges dolog, a lelki szempont. A jobb rész pedig, amit Mária választott az volt, hogy időt vett magának, az Úr lábainál elcsendesedni. Elcsendesedni! A lelki embernek egyik nagy problémája ez. A mindennapi élet zajából kikapcsolódni és az Úr színe előtt elcsendesedni. Ez azért probléma, mert mi egy olyan nyugtalan világba születtünk be. Mintha az őseink nyugodtabban éltek volna. Azok feje fölött nem ropogtak repülőgépek és a munkahelyükön nem zakatolt annyi masina. A mai élet olyan nyugtalan. Annyi minden történik, körülöttünk és velünk. És az események sodra ragad magával, és egyszer-másszor taszít ide-oda. És a mai ember olyan elfoglalt. Annyi a teendője, hogy szinte rabja lett az időbeosztásnak. Amikor reggel felébred, az első tekintete az órára esik. És az órát lesi napkeltétől, napnyugtáig. Korunknak egyik jellemző tünete az időhiány. Amikor a jó Isten a világot megteremtette, a napot két részre osztotta. A világos szakát nappalnak, a sötét részét éjjelnek nevezte. így olvassuk a bibliában. Az ember aztán felosztotta a nappalt 12 részre és ezzel megalkotta az óra fogalmát. Az élet fokozódó irama későbben szükségessé tette a 24 órai beosztást. Ezt követte az óra felosztása percekre, majd másodpercekre, sőt, a másodperc töredékeire. És párhuzamban az időnek felaprításával felaprózódott az életünk is. Mi anynyifélét teszünk-veszünk, és jövünk-megyünk és sűrgünk-forgunk! A tudománynak egy ága az abszolút pontos idő megállapításával foglalkozik.
