Evangéliumi Hirnök, 1966 (58. évfolyam, 1-24. szám)
1966-10-01 / 19. szám
6. oldal EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1966, október 1. ÜNNEPLÉS A MENHAZBAN Augusztus 31-én este gazdag lelki áldásban és sok lelki örömben részesítette az Úr Otthonunk lakóit és vendégeit. Az ünnepi alkalmat imaórával kezdtük. Az imaórán Kovács Ferenc testvér szolgált és tolmácsolta az Úr üzenetét a Megváltó hegyi beszéde alapján. Beszéde végeztével imában egyesült az összejövetel népe és így emelkedett fel a kegyelem trónjához. Az imaóra után Kurtz testvér vezetésével folytattuk az ünneplést. Először azokat köszöntöttük, akiknek augusztus hónapban volt a születésnapjuk. Hét ilyen testvérünk volt, névszerint: Gazsi István ny. lelkipásztor, id. Bányai Károly, Kánya József, Kurtz Lajosné, Wizer Ilona, Spuck Herman és Hallenback Katalin. A szokásos köszöntő énekek elhangzása után a felszolgáló nők gazdagon elláttak mindenkit süteménynyel, fagylalttal és hűsítő itallal. Míg az ünneplő közönség fogyasztotta a süteményt, Kurtz testvérnő bejelentette, hogy az esti ünneplés hármas természetű: születésnapi, fogadtatást és búcsúzási. Ekkor fogadtuk Haydn János testvért és k. nejét (Botka Bözsike), akik Elyriából jöttek, hogy ellássák az igazgatói teendőket az Otthonnál, amíg Kurtz testvérék szabadságon lesznek. Haydn testvérék nem ismeretlenek az Otthon lakói előtt s így mindenki bizalommal és szeretettel köszöntötte őket. Abban a tudatban, hogy az Otthon ügye és a konyha vezetése jó kezekben lesz. Adjon az Úr sok erőt ehhez. Az örömteljes fogadtatást szomorú és könnyes búcsúzkodás váltotta fel. Búcsúztunk Spuck Herman testvér tői, kedves feleségétől (Stumpf Sárika) és leányuktól. Spuck testvérék Stumpf mama és nagymama látogatására jöttek és amíg itt voltak, istentiszteleteinket rendesen látogatták. Ruth leányuk ez idő alatt zongorajátékával szolgálta a gyülekezetét. Hálásak vagyunk Ruthnak kedves szolgálatáért. Búcsúztunk továbbá az Otthon köztiszteletben és szeretetben álló igazgatójától és k. nejétől. Kurtz testvérék jól megérdemelt szabadságukra mentek. Az Otthon lakóinak szeretete és jókívánsága kíséri őket, amíg Minnesota államban leányuk családja körében óhajtanak pihenni-Kurtz testvérék évfordulót is ünnepeltek. Szeptember elsején léptek igazgatói munkásságuk ötödik évébe. Az Úr gazdagon megáldotta fáradságos és áldozatos munkájukat s az ötödik esztendőt abban a reményben kezdik, hogy az Úr őket még nagyobb dolgokra hívja és még több és gazdagabb áldás eszközei lesznek az Úr kezében. Akik azt hiszik, hogy Otthonunk elöregedett lakói egyhangúságban és elhagyatottságban töltik napjaikat,, azok nagyon tévednek. Az alábbiakban egy kis képet szeretnék adni Iá togatóink forgalmáról. Jún.-tól kezdve a nyári hónapokban a következők látogatták meg Otthonunkat és abban szüleiket, vagy nagyszüleiket. Edward Alex, Parma, Ohioból. Edward gyakori vendégünk. Feleségének az édesanyját, Balogh testvérnőt jön meglátogatni. Washitza János és neje két hétig, utánuk Washitza Gyula ismét két hétig volt lent családjával együtt Washitza testvémő látogatására. Nagy öröm volt Washitza testvérnő részére gyermekei és unokái látogatása. Kody Péter valamint neje és gyermekeik itt töltötték szabadságukat édesanyjuk Mrs. Kody közelében, a nagymama nagy örömére. Bányai Károly és neje is sok örömben részesült a nyáron. Tavasz utolján meglátogatta őket fiúk, Dániel, Kaliforniából. Június utolján pedig Sándor fiúk és felesége, Rusty, a Nőszövetség elnöknője, valamint leányuk jöttek el New Yorkból. Augusztusban Salamon István és neje jött szülői látogatásra. A Bányai család tagjai, férjek és feleségek sok áldásos emléket hagytak Otthonunk lakóinál. Egy ifjú házaspár itt töltötte a mézesheteket, az ifjú asszony nagymamájának, Balogh testvérnő örömére. Más látogatók is töltöttek egy napot, vagy egy egész hetet. Ezek voltak: Kautz Vilmos és neje Ida; Tringer István és neje, Balogh Mária és fia; Wancha testvér és neje, Elizabeth Chappe, Mrs. E. Kmett és Mrs. M. Kmett; Bogár Tim és Thom, Bogár lelkipásztor fiai Detroitból és Miss Oswáth. Belátogattak hozzánk néhány órára Keresztesy Mihály, leánya és családja, fivére látogatására; meglátogatta Mócz Eszter testvérnőt fia és családja. Menházunk területén kívül lakó testvéreinket is látogatták országunk területén lakó gyermekeik. így Molnár Ferenc testvéréket meglátogatta rég nem látott fiúk, aki a kereskedelmi tengerészeméi szolgál, valamint gyermekeik Kaliforniából és New Yorkból. Smenyák Pál testvéreinknek fiúk és családja tett látogatást, Beuthy testvéréknél leányuk; Petre testvéréknél leányuk és vejük Puerto Ricoból. Beck barátainknál József fiúk és családja tett látogatást. Örömteljes élményt jelentett fenti testvéreink részére gyermekeik és unokáik látogatása. A látogatók legtöbbje részt vett istentiszteleteinken, imaóráinkon s jelenlétük áldást jelentett Otthonunk lakóinak. Akik megfordultak menházunknál, jól találják magukat és élvezik a floridai éghajlatot s viszik magukkal Otthonunk jó hírnevét. A krónikás MÁRIA — MÁRTHA TESTVÉRE (Folytatás a 3. oldalról) őket. Ők nem értették, de Mária már tudta, hogy mi fog következni. "Ő az én temetésemre nézve cselekedte ezt." Az Űr megjelentette azt a titkot neki, amit a tanítványok még "nem tudtak elhordozni”. Az Úr Jézus, mikor gyötrődni ment a Gecsemáné kertbe, maga mellé vette három tanítványát, hogy imádkozzanak vele. Ők elaludtak. Nem tudtak kitartani. Nem tudjuk, de lehet, hogy Mária ébren maradt volna, ha ott lett volna a kertben. A sötétség mindjobban ereszkedik. Krisztus tanítványai ébren vagytok-e? Krisztus tanítványai imádjátok-e Őt? "Egy órán át virrasszunk Jézus mellett, s örökké látjuk szemtőlszembe Őt. Egy órán át tűrjünk el gúnyt és szégyent s országolunk örökre mennybe fent.” Somogyi Gáborné