Evangéliumi Hirnök, 1965 (57. évfolyam, 1-24. szám)
1965-03-01 / 5. szám
1965. március 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5-IK OLDAL ben van, csak most türelmesen várni kell a felgyógyulásra. Testvéreink közül sokan imádkoztak érte és vigasztaló kártyákat is küldtek neki, melyben részvétüket fejezték ki. Köszöni a testvériség őszinte szeretetének megnyilvánulását vele szemben és kéri, hogy ezután is foglalják komoly imáikba őt, mert gyógyulásához igen nagy szükség van Isten segítségére. * Dr. Daniel E. Fountain 34 éves amerikai orvos miszionárius az afrikai Congoban egyike volt azon tíz ifjúnak, akiket az amerikai kormány nemes szolgálatukért kitüntetett. KÉRELEM Ismét szeretettel kérjük testvéreinket, hogy Lapunkban közlendő anyagot kizárólag a szerkesztő testvér címére szíveskedjenek küldeni, erre a címre: Rev. Gabriel Petre, 764 Kossuth Rd., S.E. Palm Bay, Fia. Akik nem küldik kéziratukat hozzám, késleltetik az anyagot és dupla költségbe is kerül, mert onnan ide kell küldjék egy másik bélyeggel. (A szerkesztő) NŐK ROVATA Rovatvezető: Szerencsy Mária 105 Demott Lane, Somerset, N. J. Női konf. elnöke: Steg Mária Alelnök: Kocsis, Elizabeth Pénztáros: Hajdú, Elizabeth Jegyző: Szerencsy Mária . . ti drágábbak vagytok sok verebecskénél” Hóval fedett utcákon mendegélt többedmagával egy fiatal diák. Cipőjük alatt szaporán csikorgótt a hó. A mostoha idő ellenére házról-házra jár — iskolatársaival együtt — a fiatal, alig tizenöt esztendős Luther Márton, hogy énekléssel keresse meg szűkös kenyerét. (Abban az időben az Eisenach-i Ferenc-rendi intézet növendéke volt.) Vékony, kopott diák köppenyén ki- és bejár a fagyasztó téli szél, külsőleg szenved a hidegtől, belsőleg éhség gyötri. Aznap még nem volt betevő falatja és az idő sem igen volt bíztató arra, hogy a város polgárai a metsző hidegben kinyitogatják az erősen befagyott ablakokat— meghallgatni az éneklő diákokat — így a várható jutalmazás is szinte kilátástalan lett. Elkeseredés szállta meg a gyermek-szíveket. Márton is úgy vélekedett, hogy búcsút mond a diákéletnek és inkább munkával keresi meg mindennapi kenyerét, de a jogi diplomáért nem akar tovább sem éhezni, sem fázni. A hideg és éhség egyik diáktársát is éppen ilyen kishitűvé tette. Útközben éppen egy csűr mellett mentek el, ahol egy sereg veréb és cinege kapkodta fel szaporán a található magvakat. Márton barátja nem takargatja szíve gondolatát, hanem érzéseit azonnal szavakba önti: “Bizony, nekünk is jobb volna verebeknek lennünk, mint diákoknak! Akkor most volna legalább éhségünket mivel csillapítani!” Csodálatosképpen Luther Mártonnak éppen ez a jelenet adja vissza hitét, bátorságát, sőt életkedvét is. Amint elnézi a táplálkozó verebeket, felelevenedik lelkében az Ur Jézus drága szava: “... ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” (Máté 10: 31.) Társát a csüggedés tovább tartja fogva, de Luther Márton az Igébe vetett teljes hitével, tiszta, csengő hangon újra énekelni kezd, ajkain felcsendül a megzenésített 46- ik Zsoltárnak felbecsülhetetlen értékű ígérete: “Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha eltávoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe.” A Zsoltárszó szava teljesen betöltötte a didergő diák lelkét, és így éneke is üdén szárnyalt a ködös, zuzmarás levegőn át, egy csendes hajlék ablaka alatt... alig repül tova egy pár pillanat... kinyílik az előttük lévő ház ajtaja. Fiatal nő áll meg a lépcsőn Cotta Orsolya, s szinte átszellemülten hallgatja az éneket. Mikor vége az éneknek, a diákok tisztelettudóan, levett sapkával közelednek az asszonyhoz. “Térjetek be kedves gyermekek ... künn nagyon hideg van... a meleg tűzhely mellett majd kaptok egy kis levest” — szól szívesen hozzájuk. A meleg étel mellé megértő szívét is adja az asszony. Márton lelke is felenged és őszintén feltárja 15 éves szívének minden fájdalmát... fűtötten szoba.,, éhséggyötörte napok. Meghitt beszélgetés közben felfedezik az ősgermán szokás szerint nagyrabecsült távoli rokonságot is, Orsolya asszony férje részéről. “Ha az uramnak nem tesz ellenvetése, akkor Isten segítségével majd úgy gondoskodom rólad, édes öcsém, hogy nem kell a mindennapi kenyérért énekelgetned, hanem hangodat csak az Isten dicséretére kell használnod” — közli szíve döntését Cotta Orsolya Luther Mártonnal. Luther sokszor emlegette, hogy a Gondviselés rendelte Orsolya aszszony nélkül elveszett volna; most azonban az életet, amely eddig oly komor, sötét képet mutatott, csak neki, itt e családi kör melegségében kezdte a szebb, a nemesebb oldaláról is megismerni. így került ez áldott családi körbe Luther Márton. Cotta Orsolya nemes szíve nyújtotta feléje azt az anyai szeretetet, amit az édesanya nehéz munkája, súlyos életgondia és sok gyermeke miatt nem adhatott. Cotta Orsolya anya helyett anya tett és nemcsak megértette, de cselekedte is az Ige szavait: “Egymás terhét hordozzátok ...” (Gál. 6:2.) Megosztod-e, hordozod-e valakinek a terhét? (Dr. K.B. feljegyzései nyomán — M. Szerencsy) SÍRÁS JOPPÉBAN Ap. csel. 9:36-42. A sírás mindig valami belső érzelemnek a kifejezője. Vagy a bánat, vagy az öröm hozza olyan mozgásba bensőnket, hogy akarva, nem akarva sírnunk kell. Szemeink úgy vannak alkotva, hogy a szívben lévő érzelem nyomást gyakorol könnytömlőinkre és így annak tartalma vízcseppek alakjában eltávozik. Mily nagy ajándék, hogy tudunk sírni és megkönynyebbülni a fájdalomtól, mely a könnyeket préseli. Ez a szervünk is, mint annyi más, Istenünk csodálatos alkotása. Legyünk hálásak érette. Joppéban nagy sírást idézett elő a kétnevü tanítványnő halála. Nem családja és rokonsága hullatta a könnyeket — pedig rendszerint a halottat ezek szokták siratni — amilyen mértékben kedves volt az elköltözött személye. Dorkást a lelki közösségben lévő özvegyek és árvák siratták. A ráutaltak, az általa gondozottak. Testi rokonairól nincs említés az írásban, de akikkel jót tett, s akikkel megosztotta szeretetét, idejét, erejét és anyagi javait, azok úgy siratták, hogy zokogásuk az égig hatolt, A tanítványok megállapították,
