Evangéliumi Hirnök, 1965 (57. évfolyam, 1-24. szám)
1965-02-01 / 3. szám
1965. február 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3-IK OLDAL Franciscoba és vissza. Egy tudós pedig azt mondja: I gramm atomanyagnak az energiája egyenlő 25 millió kilowattórával, vagyis Svájc összes elektromos központjainak egy napi termelésével. Ha ezt akotó erőre használnák fel, nagy áldására lehetne az emberiségnek. A rosszra való fejlesztés megállítását hiába követelik egymástól, semmi remény a megegyezéshez. Miért? Mert az utolsó idők emberei nemcsak “vakmerők”, hanem “kérlelhetetlenek” is. Aztán, akik majd túlélik az atomfegyverek pusztítását, előveszik majd a Bibliájukat és olvassák:: “Az akkori világ vízözönnel elhoríttatva elveszett.” “A mostani egek pedig és föld ugyan ezáltal a szó által kiméltettek meg és tüzek tartattak fenn.” “...az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig a hőségtől felbomlanak és a föld és a rajta levő emberi alkotások többé nem találhatók.” Politikai vonalon ezt a pusztítást keresik a huszadik század emberei. “Egyetemes egyházi” vonalon is nagyon érdekes eseményeket lehet megfigyelni. Amióta elfajulva, különféle külsőségeket, cifraságokat hoztak be az egyházba, Libérius (366) püspök pedig behozta a pogányságból a gyertyákkal való körjáratokat; Első Leó (450) kötelezővé tette a fülbegyónást; Nagy Gergely (600) a tisztitó-tűz tanait terjesztette és az odajutottak kínjainak enyhülését mise által, de jól megfizetve; 431-ben Nestórius püspököt száműzték, mert szembehelyezkedett a “Mária Istennek anyja” elnevezéssel; Nagy Konstantin áttérése után a külső cifraságok mellé bekerültek a képek is a templomokba és sok más, amiknek megemlítésére nincsen elég időnk. Elszakították magukat tőlünk, mint bibliai igazságok mellett megmaradt kissebbségtől és csak a legcsekélyebb feltűnést keltés nélkül kerülhettük el bosszúállásaikat egész a 15-ik század reformálásáig. De tovább “eretnekek” voltunk szemeik előtt; ma egységesítő tárgyalásokra hívnak bennünket és nem élnek velünk szemben azzal a ravaszsággal, amelylyel éltek Húsz Jánossal szemben. Megjelennek protestáns gyűléseken és előadásokat tartanak. Pl. A Magyar R. lelkész egyesület évi konferenciáján Király Kelemen római k. ferences rendi páter tartotta a legérdekesebb előadást: “Kijelentjük — mondotta — aki szereti Krisztust, imádkozik a kereszténység egységéért. A keresztény egyházak egységének alapja és előfeltétele az igazság, ennek velejárója a szeretet. Amikor igazságot említünk, azon természetesen a teljes igazságot értjük... A múltban egyik alapvető hiba éppen abban állt, hogy mindkét fél részlet-igazságra hivatkozott és erről a téves alapról cáfolták egymást.” “Ma egységesen hangzik fel a szó mind a protestáns, mind a katholikus részről: lelki megújhodásra, krisztusibb életre van szükségünk. Hite ellen. Krisztus ellen vét, aki keresztény testvérét nem megnyerni, hanem legyőzni akarja ... Eszmecserékre és nem vitákra van szükségünk.” Aztán itt egy másik nagyon érdekes híradás is: Angliában az Anglikán Egyház és az Orosz Orthodox Egyház vezetői Canterbury kátédrálisban — az oltár előtt — megesküdtek, hogy a keresztény világ egységéért fognak harcolni. Az orosz pátriárkák történetében ez az első eset, hogy nem orosz szertartásban vettek részt. A vatikáni gyűléseken afölött vitatkoznak a bibornokok, hogy a Mária-kultuszt eltöröljék, vagy valami más nevet adjanak neki. És csak az olasz és spanyol egyháznagyok állnak mellette. Ezek az események szinte csodaként jelennek meg a mi századunkban és ez nemcsak egyszerű figyelemkeltés kell legyen előttünk, hanem komolyan azt kell keressük benne, hogy Istentől jönnek-e az egyesítés gondolatai, vagy ezzel csak magukat akarják valakik kiemelni. Ha isteni eredetűek, akkor feltétlen kell legyen valami isteni végzésnek is mögöttük. Ez előtt elkárhozással fenyegették híveiket, ha más felekezetű templomba mertek menni. Ma: Richard Cushing bostoni katholikus érsek felhívja a katolikus ifjúságot, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg Billy Graham protestáns lelkész evangélista beszédein. Társadalmi vonalon is vessünk egy pillantást századunk embereinek érdekeire. Nem vagyok pesszimista és nem ilyen szemszögből nézem a társadalmi életet. Hihetetlenül sok előnyt ért el századunk népe a társadalmi vonalon. A feltalált gépezetek nagyon sokban könnyítették az emberek munkáját és mégis csak egy parányi része válaszol a “hogy van?” kérdésre megelégedetten. Ma éppen annyira kimerültek az emberek, mint régen, amikor nehezebben dolgoztak. Kimerítik magukat haszontalan szórakozással társaságokban és sok esetben egymás kihasználásával. Bár azt hangoztatják, hogy szeretnek mindenkit. De a valóság az, hogy magukat szeretik legjobban : “Az utolsó időben lesznek az emberek magukat szeretők.” Talán soha nem voltak az emberek annyira érdektelenek mások iránt, mint napjainkban. Egymás terhét nem segítenek hordozni, de örülnek, amikor mások Ö8szeroskadnak terheik súja alatt. A pénzt mindig szerették az emberek, de talán soha nem vívtak érte harcot, mint ma. Az üzleti életben verseny pályán szaladnak az emberek s lehetőleg úgy, hogy egymást félúton elgáncsolják. A pénz szeretése következtében rablások és gyilkosságok történnek. Kereskedelmi szerződések megsemmisítése és általában a pénzhez való ragaszkodás olyan nagy mértékben emelkedett, hogy örökös nincstelenséget kiabál még az is, akinek sok esztendőre eltett javai vannak. Látják a hiányt sok helyen és tudják is, hogy segíteni kellene, de mindig a másokéból szeretnének adni. A magukéból esetleg azt, ami elveszőfélben van ... Ez az egyik oka annak is, hogy magyar gyülekezeteink az utolsó rúgásra emelik nehezen elfáradt lábaikat. Csodálatosan romlottak el itt olyanok is, akikről a legjobb egyháztámogatók nizonyságot tette, azok, akik otthon ismerték őket. A pénz érdekli korunk embereit, pedig ez olyan veszedelmes valami, hogy egy centes eltakarja előttünk azt a hatalmas égitestet, amelyet napnak ismerünk és olyan óriási nagy, hogy 1,300,000-szer lehetne benne elhelyezni a földet — mondják a tudósok. De mit mondhatunk a társadalomról erkölcsi vonalon? Szégyenteljesen a romlás mélységébe szülyedt, hogy nemsokára csak próbaházasságokat fognak kötni. Noé idejéhez hasonló korszakban élünk, ami más szóval azt is jelenti, hogy büntetésre emeli fel karját az áldásokat osztogató igazságos Isten. Ezt a büntetést keresi, sőt egyenesen provokálja is korunk emberisége. Egyházi vonalon is tekintsük meg a huszadik század embereit. Egyház van nagyon sok és egyháztag is sok millió. Csak keresztyén van nagyon kevés. Egyik felekezet pásztora, akinek hatalmas gyülekezete volt, azt mondta: “Gyülekezetem 75 százaléka el van veszve.” Egy másik pedig ezt: “Gyülekezetem 50 százaléka el van veszve.” Siralmasan hányátlanak a keresztyén egyházak. Egyiket reformálni kellene ismét. A másikból a kereskedőket és dorbézolókat kellene kikorbácsolni. A harmadiknak oda kellene kiáltani: “Az a neved, hogy élsz és halott vagy!” A negyediknek pedig ezt: “Első szeretetedet elhagytad!” és így mehetnék tovább. De hol van a hiba? A családi otthonokban s onnan terjed tovább. Az otthonok házioltár nélkül állnak annyira, hogy a házi istentisztelet egyenesen ismeretlen. A vasárnapi iskolai tanítás felesleges. Imaóra szükségtelen. Bibliaórák ismeretlenek. Egy vasárnap kétszer templomba menni nagyon sok. “... megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét,” vagyis külsőleg alázatosaknak látszanak, de belül csak színlelik a világosságot és a keresztyéni életet.” “Ellene állanak az igazságnak,” "... a hitre nézve nem becsületesek.” Hittől való elszakadást nem is annyira, mint inkább elhajlásokat és kilengéseket lehet látni nagy általánosságban és azt, hogy az egyháztagok “inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.” Nagyon sok lelkész pedig nem hivatásból, hanem csak hivatalból lelkész és így csak addig, amíg a szószéken van. De, ha a Szentírásban keresünk ezekre magyarázatot, hamar meggyőződünk arról, hogy Krisztus második eljövetelének rügyfakadásai ezek. “Aki végig megáll, az megtartatik.” Családi vonalon is nézzük meg századunk embereit. A sok isteni rendelésekből alig maradt meg valami annyira változatlanul, mint a házasság. Ez nem is csoda, mert Ádám érzi, hogy élete félszeg és szeretetét nem élheti kifelé, mivel hiányzik bélőle Éva, aki szintén hontalan és vágyik vissza oda, ahonnan kilépett. Ez nagyon is helyénvaló eljárás így. Hanem a nagy kérdés az, hogy Évát nem előzte-e meg valaki érdemtelenül és nem fertőzte-e meg az otthont, amíg ő távol volt? Viszont, vajon Éva olyan tiszta-e, mint volt akkor, a(Folytatás a 6-ik oldalon)
