Evangéliumi Hirnök, 1964 (56. évfolyam, 2-24. szám)
1964-01-15 / 2. szám
1964 január 15 EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3-IK OLDAL A saját vidámságodból még bőven futotta mindenre. De el kellett jönni egy időnek és egy Valakinek, aki észrevette, hogy fogytán van mindened. Te,nem hallottad, de a szolgák meghallották a parancsot: '‘Merítsetek!” JÉs vigyétek! így ért eí hozzád, hozzám és mindazokhoz, akiknek nem kellett a régiből semmi. Akik újat ittak és nem emlékeztek a régire. Az Ige még hangzik: Merítsünk az Igéből, a tanításból, Isten öröm borából, az ígéretből és mint Jézus Krisztus erőt adó itala töltsön el bennünket! “Töltsük meg a vedreket vízzel!” De ne keveset, hanem színig! Mert erre van most szükségünk! Erre a túláradó életre! Mert már nem a víz csordul ki, hanem az élet! Legyen mindenkiben, aki olvassa, ez a túláradó élet! Nem szavak, nem ígéretek, nem érzelmek, hanem KRISZTUS! Tóth Sándor Két jubileumot ünnepiek egyszerre 1964-ben Az egyik ötven esztendőt, a másik hetven esztendőt ünnepel bennem 1964 küszöbén. A 70 esztendős jubileumról rajtam kívül ember nem tud, de nekem Isten Angyala mellém rendelésének különös élő bizonysága. Mint elemi iskolás kisgyermek, az akkori iskolai vallásórán a gyónás papi magyarázata között felszólaltam, hogy tanárom előadása nem egyezik az Ur Jézus Krisztus és apostolainak tanításával. Pap-tanárom meglepetve kérdezte: Hát te kis tacskó, hogyan tudsz ily komoly tárgyhoz hozzászólni? Kitől tanultad te ezt? Édesapámtól — feleltem — aki naponta a házi istentiszteletünkön felolvassa nekünk a Bibliát. Ott az van írva, hogy valljátok meg Istennek a ti bűneiteket. Ez Budapesten, a Próféta utcai iskolában történt 70 évvel ezelőtt, a körülbelül negyven 6—8 éves gyermek előtt. Paptanárom többé nem szólított fel, de óra végeztével kézenfogott, kivitt a hosszú folyosó legsötétebb végére és ahol szerinte senki nem láthatott, úgy képen vágott, hogy csillagokat láttam és mindkét fülem belecsendült. Pedig addig pap-tanárom kedvence voltam, kitűnő osztályzatom miatt és gyakran fel is hívott egyházi irodájába. Mikor otthon drága szüleimnek ezt elmondottam, édesanyám elment az iskolaigazgatóhoz és kérte, hogy fiát azonnal tegyék át a református hittanórákra ezentúl. Ami csendben meg is történt, dacára, hogy az akkori törvények szerint ez teljesen lehetetlen volt! Ma tudom, hogy édesanyám e lépése sorsdöntő volt számomra és ennek meg kellett történnie. Ezért nagy jubileumi ünnep ez, a maga 70 évi bizonyságtételével számomra. * * * A másik, az ötven éves jubileum küzdelemmel, eseményekben színesebb és csordultig gazdagabb szálai az 1910—12-es évekből indultak. Ez az időpont volt az, amikor a Szentírást nemcsak a szószékről hirdettem már, hanem megismertem, hogy semmiféle IZMUS, azaz részigazság nem elég az örök élet elnyeréséhez, mert részigazságok és emberi szervezetek-hitvallomások csak elködösítik és tévútra viszik az azokra figyelmezőt. Hiszen egyedül csak a próféták és apostolok alapkövén épül fel az Istennek egyháza. Mikor ezt megértettem, a napkeleti bölcsekkel együtt örültem, hiszen ugyanez a betlehemi csillag ragyogott fel ismét előttem, mint húsz évvel ezelőtt az első teológiai vitában a kis iskolás fiú lelkében. “És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.” (Máté 2,10.) * Azóta sokszor elborult az ég! Tengerenszárazon, hegyen-völgyön szörnyű viharok értek. Villámok cikáztak, mennydörgőit az ég, rengett a föld alattam. — Volt nagy csend is, de ez veszélyesebb volt még azoknál is, mert egyetlen fénysugár, egy halvány csillag sem ragyogott az égen. Az ilyen éjszaka maga volt a halál. De az Angyal, akit az Ur már születésemkor mellém rendelt, ott állt. És ez volt az egyetlen mentségem. Ma, amikor jubilálok, tudom és látom a maga dicsőségében. Dicsőség a magasságban Istennek és békesség e földön azoknak, akik Vele egyesültek. Mert írva van, hogy CSAK ezeknek van békességük; de nincs békességük az istennélkülieknek, tudniillik, akik még nem haltak meg maguknak, akik még nem egyek az Úrral! És az írás fel nem bontható! J. S. Friedrich Figyelem! Lapunk munkatársait szeretettel kérjük, hogy az Evangéliumi Hírnök részére írt beszámolókat és cikkeket szíveskedjenek ritkasoros gépírással írni, továbbá kérjük, hogy ne használjanak túlvékony, átlátszó papirost kéziratul. A nem előírás szerinti kéziratot a nyomda nem fogadhatja el, mert a gépszedők nem szedik ki. — Tehát ha nem előírás szerinti kéziratot küldenek, szerkesztőnknek azt át kell írni s ezáltal megnehezítik munkáját. Kérjük, hogy e felhívást figyelembe venni szíveskedjenek! SZER K. Búcsúzó Kedves Amerikai és Canadai Testvéreim! “Kegyelem adassék néktek bőségesen.” Mielőtt hazulról elindultam, volt Teológiám meglátogatása, a déli baptistákkal való találkozás és Cleveland-i és Chicago-i rokonaim meglátogatásának lehetősége volt a cél. Isten csodálatos jóvoltából és intézkedései folytán azonban olyan lehetőségek, szolgálatok és találkozások nyíltak meg előttem, amire én gondolni sem mertem. Atyám megkoronázta ezt az esztendőt számomra nagyon gazdagon. Ez az esztendő kimenetelem kegyelmén kívül is kegyelmi esztendő, mivel életem 75-ik, és szolgálatba állásom 50-ik esztendejét éltem meg ebben. Atyám intézkedése folytán történhetett meg, hogy északon Canada, délen Florida, nyugaton pedig California legyen a látogatási és szolgálati határ. Amit továbbításra és magamnak is kaptam, az igen sok és igen gazdag volt. Nagy adósa voltam Atyámnak eddig is, most még nagyobb adósa vagyok. Sajnos, nincs mivel törlesztenem adósságomat. — Vallhatom: Atyám kezdeményezett és készített elő mindent, ő áldott meg minden alkalmat és azután áldásával kísérte a végzett feladatot. Mindenütt, akár a magyar, akár az amerikai testvériség között voltam, őszinte szeretettel és megbecsüléssel voltak hozzám. Emlékük áldott s remélem, rám is szívesen gondolnak. Időm és szolgálatom letelt Canadában és az Egyesült Államokban. November hó 7-én hajóra ültem és 15-én értem haza. — Most itthonról küldöm távoli testvéreimnek köszönetem szeretetükért, vendéglátásukért, az együttmunkálkodásukért és azért, hogy imádkoztak értem. Kérem, hogy azok a jó elhatározások, melyeket Isten igéje hatására magukban tettek, ne maradjon megvalósulás nélkül, hanem emelkedjenek tovább “dicsőségről dicsőségre.” Ne engedjék, hogy elhomályosuljon, tartsák szem előtt, hogy ez a hívő élet útja, s így élni sikerül is, ha az Ur Jézus Krisztus uralkodhat életük felett, s a Szent Lélek állandó befolyása és vezetése alatt élnek. Tudom, hogy nem egyszerű ott a miszszió munka, de ha a testvérek szivét Krisztus szeretete szorongatja, akkor menni fog eredményesen. Nagyon sok megtéretlen magyar van odakint. Nem a magyar nyelvet kell megmenteni, hanem a magyarokat. A magyarok Krisztushoz vezetését a magyaroktól várja el az Ur! Áldást kívánva, szeretettel köszönti Mindnyájukat, Budapest, 1963 november 28. testvérük az Ur Jézusban: BARANYAY MIHÁLY
