Evangéliumi Hirnök, 1964 (56. évfolyam, 2-24. szám)
1964-09-01 / 16. szám
8-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1964 szeptember 1 Jó Istenünk meghallgatta a kérelmet, aminek bizonyságául az: Életnek koronájával tüntette ki őket. Ezt a szimbólumot hordták fejükön együtt és külön külön is, amely nem csak ékességüket jelentette már, hanem azt is, hogy mint élőknek, életet kell ömlesszenek abba a munkába, amelyet nem magukért, hanem másokért vállaltak magukra. Az élet adta nekik a látóképességet a hiányoknál. Ez dobbantotta össze sziveiket közös érzelembe. Ez segítette őket abban, hogy tiszta kezeiket emeljék Isten felé, és nyújtsák ki mások felé. Igen, életet kértek és kaptak s ezt nem befelé, hanem kifelé élték. Szervezetükben, mint élő anyagban, nem az élő halt meg, hanem ereje megkétszeresedett az isteni intézkedésnek azon az alapján, hogy a jövőben a kor fejlődés következtében, a hit hanyatlásában, a szeretet kihűlésében stb. Nagyobb körültekintésre, erősebb kitartásra lesz szükség, ha élők akarnak maradni a sok bűnben megholtak között. Ennek az életnek a tovább élői vagyunk mi, akik ma ünnepelünk. Célunk nemcsak a továbbélés, hanem az életnek továbbadása is azokhoz, akik utánunk jönnek és ezt az életet nemcsak lemorzsolni akarjuk, hanem jól felhasználni dicsőségére annak, Akitől koronánkat várjuk. Sok erőt nyerünk ebben a tudatban, hogy: Isten nem a megholtaknak, hanem az élőknek Istene. így boldogok is vagyunk, mert a boldogító Isten a mienk. Gazdagok vagyunk, mert a mindenekkel bíró Isten a mienk. Bölcsen kell végezzük munkánkat, mert a bölcseség forrása a mienk. Tevékenységre buzdít bennünket az élet, mert Istenünk is dolgozik és én is munkálkodom, — mondja szeretet Mesterünk, akinek példáját követték ők és kövessük mi is. Kálvin Jánosról örökítette meg a történelem, hogy mivel beteges ember volt, egyik igénye az volt élettársára vonatkozóan, hogy betegápolói tulajdonság is legyen benne. Meg is találta ezt az igényt Stőrder János baptista származású özvegyében. Az Ur rendelése volt az, — mondja tovább a történelem —, hogy Kálvin önmaga számára a legdrágább kincset a baptistáknál találta meg. Élete utolsó éveiben mind gyakrabban kínozták testét erős fájdalmak s erre való utalással arra kérték barátai, hogy vonuljon nyugalomba. Felelete az volt: “Nem lehet, hogy Uram munka nélkül találjon amikor eljön értem”. Ilyen szellem vezessen minket is tovább és tartson meg ebben a várakozásban “Mikor a Krisztus a mi életünk megjelen, akkor majd ti is Ővele együtt megjelentek dicsőségben”. A Dicsőség koronáját is megemlítjük meg beszédünk harmadik pontjában: Magasztaljuk Istent azért, amiért a magát körülvevő dicsőséget megosztotta Fiával és általa velünk is. Dicsőség Urává koronázta Őt, akit mint megdicsőült Urat imádják mennyben és a földön. Oh menynyivel magasztosabb és több volt ő az embereknél akkor is, amikor itt élt a földön. ő nem vesztette el az Istentől kapott dicsőséget, hanem visszaszerezte a mienket is. A velünk megosztandó dicsőségnek szimbólumát ígéri Isten annak a koronának adásában, melynek kiválóságát ez a iciirat jelenti: “Dicsőség”. Jutalmunk bére lesz ez akkor, amikor Krisztus, a mi életünk megjelen és dicsőségre feltámaszt minket és előállít azokkal együtt, akik már elaludtak Őbenne. Akik plántáltak azért, hogy mi öntözzünk. Vetettek és vetünk mi is, hogy közösen arassuk majd munkánk gyümölcsét. Jutalmat várunk és kapunk, de csak úgy, ha győztesen kerülünk ki a hitnek nehéz harcából. A világ is a győzteseket jutalmazza. Azokat, akik valamilyen formában kitüntették magukat és ugyanakkor jó nevét emelték az országnak, dicsőséget zserezve annak. Dániel azokat látja kitüntetve; akik sokakat az igazságra vezetnek, “fénylenek, mint a csillagok”. Péter apostol a Krisztus nyájának legeltetőit látja fejükön a dicsőség hervadhatalan koronájával. Miért hervadhatatlan? Mert nem babérágból, hanem aranyból készült az. Elődeink nem dolgoztak lelkipásztori minőségben és mi sem. De valamilyen formában legeltették a Főpásztor nyáját és mi is. Talán akkor, amikor az evangélium hatalmas mezején időztek gyermekeikkel és így mi is. Vagy amikor így összejöttek és beszéltek egymás közt Jézusról ők, akiknek cselekedeteik tették neveiket állandóvá emlékeinkben. Maradjanak ők előttünk példaképek tovább és dolgozzunk együtt az: IGAZSÁG, és ÉLET-nek koronája alatt mind addig, amig el nem nyerjük a: DICSŐSÉG HERVADHATATLAN KORONÁJÁT IS. Molnár Antalné BRAZÍLIA Megszomorodott szívvel közölj'üik az Evangéliumi Hírnök olvasóival, hogy ifj. Gaál Sándorné nővérünket, született Só&W fonjprné lyom Irmát életének 30-ik és boldog házasságának 12-ik évében, 1964 febr. 28- áci, hosszú szenvedés után haza hívta az Ur. Nővérünk még gyermekkorában elfogadta az Ur Jézust, megváltójának és hűséges tagja volt a Sao Paolo-i, Vila Fereira-i baptista gyülekezetnek. Molnár Antal lelkipásztor idejében merítkezett alá és vált tagjává a gyülekezetnek. Hogy mennyire kedvelt, volt Gaál testvér-nőnk, azt azl is bizonyítja, hogy még a római katolikus prelátus és az apácák is eljöttek virrasztani és vigasztalni a gyászoló családot, A virrasztó este a ravatalnál az EMBUI városi lelkipásztor tartott alkalmi beszédet a nagy csoportban egybegyülekezett gyászoló közönségnek. Temetése február 29-én ment végbe, majdnem az egész EMBUI városka népe kíséretében, A vigasztaló gyászistentiszteleten a helybeli prédikátor és Nagy István Sao 'Paolo-i prédikátor szolgáltak ez ige alapján: “Boldogok a halottak, akik az Urban halnak meg mostantól fogva. Bizony azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól és az ő cselekedeteik követik őket.” Nővérünk földi életének utolsó perceiben Sólyom Imréné, édesanyja volt vele a kórházban. Egyszercsak megszólalt a beteg s ezt mondotta édesanyjának: “Anyuka, az Ur Jézus itt van és engemet hív. Mehetek Vele, elenged anyuka? A válasz ez volt: “Menj édes gyermekem, megpihenni az Ur Jézussal”. Erre azt válaszolta: “Anyuka, az angyalok itt vannak értem. Menjünk gyorsan, siessünk!” Ezek voltak utolsó szavai és azután csendesen elaludt. Nővérünk hosszú betegsége alatt mindig vidám és boldog volt. Készen volt a halálra. Napokon keresztül édesanyját várta akinek karjai között az örökéletre szenderült. Gyászolja: férje: özv. Gaál Sándor, két kis leánykája.: Nilcinha és Edina; kedves szülei: Sólyom Imre és felesége. (Testvérei: Lajos, Emma, Imre, Antal, Dani és Róbert. Az Ur vigasztalja meg a megszomorodott sziveket’ Egy jelenvolt
