Evangéliumi Hirnök, 1963 (55. évfolyam, 1-16. szám)
1963-08-01 / 8. szám
4-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1963 augusztus 1 EVANGÉLIUMI HÍRNÖK GOSPEL MESSENGER Published monthly (by the Hungarian Baptist Union of America 225 E. 80th St. New York 28, N. Y. Editor — Szerkesztő: Rev. PETRE M. ADALBERT 943 Merrill Ave-, Lincoln Park 25, Mich. Entered as second class matter at the Post office of New York, N. Y., under the Act of March 3. 1879. Accepted for mailing at the special rate of postage as provided in Section 1103, Act of October 3, 1917 Subscription fee: $3.00 per year Előfizetés, címváltozás erre a címre küldendő: Mr. John Szász 1619 Edward Ave. N. E. Canton 5, Ohio SZERKESZTŐ JÉZUS KRISZTUS SZOKÁSA SZERINT . . . (Lukács 4:14-22; 22:39-42.) Szokásnak nevezzük azokat a dolgokat, amit az ember gyakorlat által annyira elsajátít, hogy annak cselekvése természetévé, sőt kényszerítővé válik. Vannak jó és rossz szokások. Boldog az az ember, akinek jó szokásai vannak. Olyanok, melyek hasznosak a maga és környezete számára. Lukács evangélista könyvében két helyen is megemlékezik az Ur Jézus szokásairól. Az egyik Jézus munkájának kezdeténél, a másik munkája végezténél van megemlítve. JÉZUS KRISZTUSNAK SZOKÁSA VOLT A TEMPLOMBA MENNI (16). — Több, mint 40 nap volt távol az Ur otthonától, mely idő alatt János által alámeríttetett a Jordán vizébe. Ekkor hallották tanítványai és a velük levő emberek: “Ez az én szerelmes Fiam, őt hallgassátok!" isteni kijelentést. — E jelenet után a pusztába ment az Ur, ahol megkísértetett, de ahonnan győztesen vonult vissza. Szülőhazájába ment, Názáretbe és ott, szombat napon — szokása szerint — bement az Ur házába. — Miért ment oda? Názáret egy kis falucska volt, egyszerű munkás emberek laktak benne. A zsidók zsinagógájában nem igen volt valami nagy szónok, énekkar stb. De ha lett volna is, nem lehetett túlságosan vonzó az emberekre. De az Ur Jézus mégis — szokása szerint — szombatnapon elment a zsinagógába. Azért ment el Jézus az imaházba, mert Neki a templomba menés jó szokása volt. Drága emlékek fűzték a zsinagógához. Gyermek korában sokat hallott ott Istenről és tapasztalta ott Isten jelenlétét. Vágyakozott a közösség után. Úgy találjuk, hogy az ördög akkor kísértette meg az Urat, makor egyedül volt. Egy darab égőfát ha kiveszünk a tűzhelyről, füstölög b végre elalszik. A hívő lélek is ha lelki közösségben marad, eleven, szeretettől égő keresztyén. Ha elmarad, csak füstölög egy darabig, de azután kihűl. Az Ur Jézus tudta, hogy Istent bárhol lehet tisztelni — erre sokan hivatkoznak korunkban —, de az Urnák mégis szokása volt az Isten házába menni. A szent vasárnapon nem a parkokban, golfpályákon, fürdőhelyeken, vagy a ball parkokban van a keresztyén ember helye, hanem az Isten házában. Ott találja meg az ember, amire halhatatlan lelkének szüksége van. Az Ur Jézus — szokása szerint — oda ment, mert ott találta meg a legszükségesebb dolgokat. Az ember soha nem lehet rosszabb a templomba való járással, de jobb lehet! JÉZUS KRISZTUSNAK SZOKÁSA VOLT A MAGÁNYBAN IMÁDKOZNI. — Szokása szerint — gyakran ment a kertbe imádkozni, s a fenti ige szerint az Olajfák hegyére ment s magával vitte tanítványait is. Imára kérte őket s maga pedig egy kissé tovább ment s magányosan imádkozott s társalgóit az Istennel. A keresztyén embereknek is szükségük van a magányos imára. Az Ur így kezdte az imádságot: Atyám! Mikor magánosán imádkozik, soha nem illik így megszólítani Istent: Atyánk!, hanem az Ur Jézus példája szerint: Mi Atyánk, tehát többes számban. Némelyeknek az a rossz szokása, hogy a nyilvános imádkozással egyes számban mondják: Atyám, Uram. Ebből ki kell nevekedni, mert mikor együtt, testvéreinkkel imádkozunk, nem magunk vagyunk s nem csak magunkért imádkozunk, hanem mindenkiért kérjük az Atyát, vagy pedig mindenki nevében adunk hálákat az Urnák. A keresztyén embernek sok erőre van szüksége, hogy legyőzze a kísértőt, beismerje Isten előtt bűnét s méltóképpen megköszönje Isten sok-sok áldásait. Ha Istent valóban szeretjük, .akarunk vele magánosán is találkozni és társalogni. — Tegyük természetessé, jó szokásunkká az imádkozást a magányban, mert csak annak segítségével szabadulhatunk meg a rossz szokásoktól, bűneinktől. Itt a Krisztus példája s ő azt mondja: Kövessetek engem! M. A SÁTÁN NÉGYSZÁZ APOSTOLA A felekezeti türelmességre és vallásszabadságra gyakran büszke, új országban, Izráelben látott napvilágot egy rabbinikus pásztorlevél, melyet az ottani 400 keresztyén misszionárius ellen küldtek ki az összes zsidó hitközségekhez. A körlevelet az izráeli í>liirok i« lekrt»«1,*.••megírva azt is, hogy ezek közt a sátáni apostolok közt sok megkeresztelt zsidó is van s ezek mint sáskahad vetették rá magukat a zsidóságra. A körlevél általános konstemációt, felháborodást okozott az egész országban nemcsak született keresztyének és áttért zsidók közt, de az általános zsidó lakosság között is és természetesen Amerikában is. Az American Messianic Fellowship hivatalos lapja azonnal felemelte szavát és tiltakozott a vád és brutális körlevél ellen. Megkérdezte a Rabbik Szövetségét, hogy mit szólna hozzá, ha egy szép napon a római pápa az összes zsidó rabbikat a sátán misszionáriusainak nevezné, vagy a protestáns egyházak vezetői Amerikában a Zionista Mozgalom itt buzgólkodó vezetőit nevezné a sátán apostolainak? Ben Gurioy miniszterelnök a fenti körlevél megjelenése után két nappal nyilatkozott a Knessetben (parlamentben) és kiszedte a méregfogait a pásztorlevélnelk, kijelentve azt, hogy a kormány minden erejével támogatja a vallásszabadságot és azt a jogát mindenkinek, hogy véleményét szabadon kinyilvánítsa. A szégyenletes támadó okmányt aláíró két főrabbi, Dr. Herzog és Dr. Usiel szintén siettek kimagyarázkodni, hogy ők az áruló zsidókra gondoltak csak, de azóta rájöttek arra is, hogy azok se igazi MESHUMADINOK (apostaták), hittagadók, hanem rendes népek, akik új hitükben is megváltják, hogy ők eredetileg zsidók stb. Magyarázkodásuk mindenesetre nagyon sántít és jelentéseink vannak arról, hogy az elítélendő akciójuk többszáz zsidó áttérését eredményezte Izráelben. Szinte csodálkozni kell azon, hogy nagyműveltségű emberek, amilyenek a zsidó rabbik is, ha elfogultakká lesznek, milyen szörnyű tévedéseket követhetnek el. Ha valaki a saját gyakorlatában nem tapasztalta, de mint iskolázott ember és végzett ember azon a vonalon, az egyháztörténelemből tudnia kellene, hogy a mártírok vére mindig olaj volt a tűzre, a vallásos népek üldözése megszaporította azok számát és megedzette a régiek hitét. A krisztusi tanok csak úgy indulhattak ki Jeruzsálemből, hogy a követőit üldözni kezdték. És attól kezdve végig a világon és végig az évezredeken mindég ezen az úton terjed tovább a keresztyénség. Izráel vezetőrabbijainak ilyen akciója mérhetetlen károkat okoz saját hazájuknak és népüknek. Izráel, a kis gyenge ország sokmilliós ellenségtől körülvett tűzfészken fekszik, önmagában nem létezhetne talán 24 óráig sem, mert a pogányok siserahada megsemmisíthetné. Tehát szüksége van az egész világ zsidóságának a keresztyénség barátságára, védelmére. De jól tudják azok a rabbi uraik, hogy Palesztina a keresztyénség bölcsője is, a legelső jeruzsálemi keresztyén egyháznak 3,000 tagja egytől-egyig zsidó volt. Amennyi szent érzelem és tradicionális I
