Evangéliumi Hirnök, 1963 (55. évfolyam, 1-16. szám)
1963-08-01 / 8. szám
VOLUME 55, AUGUST 1. 19«3 No. 8. «ein — 1963 aoffnoitna 1 JÉZUS mondás “De előbb hirdettetnie kell az evangé- Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség Hivatalos lapja Hornnak minden pogány népek között." (Márk 13:10.) Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America Hova? Hova? Valaki köszönt: búcsúzni kellett. Kérdésed halk volt, mint a lehellet. — (Oh, nem voltál te hangos soha) — Elsusogtad még: tlova? Hova? Többre és másra hiába vártam. Úgy maradt ajkad, néma, lezártan. Hiába lestem: szólsz még talán, így vettél búcsút, Édesanyám. De az a kérdés elkísér engem, és itt visszhangzik benn a szivemben, súgja a szellő, zúgja az erdő, megismétli a láb dobbanása, felidézi a szárny suhanása. Kérdezem én is: fecskemadártól, eltűnő perctől . . . s döbbenve látom, hogy nagyobb kérdés nincs a világon. Életek szállnak, tűnnek tova. Futunk, sietünk . . . Hova? Hova? Édesanyám, te tudtál felelni, s nem tarthatott már közöttünk semmi, senkinek könnyes, kérő szava. Vágyódva súgtad: ‘Vezess haza!’ Egy vándor este érte el otthonát, mi itt maradtunk, megyünk tovább. Egyik se tudja, még mennyi lépés, még mennyi próba, mennyi kísértés. Csak ne feledjük sehol, soha a célt, az irányt: Hova? Hova? “Haza!” — hirdesse zengve az ének. A hazavágyók haza is érnek. Boldog ma, kinek vati otthona. Boldog a szive, boldog az útja, még ha nehéz is, mert mindig tudja: Hova? Hova? T. E. Szeptember 1-i számunk konvenciói szám lesz, melyben Szövetségünknek New Brunswickon megtartott évi nagygyűléséről számolunk be s lehetőleg az előadások kivonatát is hozzuk. Már előre örvendünk e lapszámnak, mert hisszük, gazdag lesz a lelki tanításokkal. Szálljon Isten nevére dicsőség, tisztesség, hálaadás e nagyon áldásos konvencióért. Amiképpen mi is... A minta imádságból vesszük e szavakat, s onnan is az imádság azon mondatából, ahol az Ur Jézus így imádkozott: “És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” A keresztyén ember élete nem keresztyén, nem krisztusi a megbocsátás lelkülete nélkül. Csak az olyan emberben van az Isten megbocsájtó kegyelme, akinek az Isten átalakította, átformálta életét anynyira, hogy a krisztusi indulatok váltották fel a gőgös emberi indulatokat s így természetévé vált a megbocsájtás. Ennek a lelkületnek elsajátítása és gyakorlása a legtöbb emberinek kemény harcába kerül, de a harc és őszinte imádság által a győzelem eme nemes magaslatára juthat. A társadalmi élet, a gyülekezeti és családi élet elképzelhetetlen súrlódások, összeütközések nélkül, de mily boldog állapot és összhang az, ami kölcsönös megbocsájtás, kíengesztelődés és megbékülés után bekövetkezik ! Csak az az ember, aki megtapasztalta ezt a valóságot a családban, a közösségben, a gyülekezetben, egyedül csak az hihet Isten megbocsájtó, bűnt elfelejtő kegyelmében és csak az, aki megbocsájtott, remélheti azt, hogy Isten neki is megbocsájt. Csak a bűntől megtisztult, megszabadult ember hihet a Tisztában: Istenben, a megszentelt, Isiten Lelke által vezetett hihet a Szentben, és a másokkal szemben irgalmas ember az irgalomnak Istenében. Tehát a megbocsátó a Megbocsájtóban. Ezt az imádságot senki nem imádkozhatja Isten akaratából addig — sőt Isten egyáltalán meg sem hallgathatja imáját — míg szívből meg nem bocsájtott felebarátjának. A következő példa megvilágítja előttünk ezt a komoly gondolatot. Egy régi alexandriai nemes, keresztyén ember felkereste a püspököt és sokat panaszkodott annak az ő ellenségei ellen. Panaszai közben megszólaltak az imádkozásra hívó harangok s a püspök imádkozott. Befejezésül a Miatyánkat is elmondotta, de vele együtt mondta az imát a nemes ember is. Amikor az imának e részéhez értek: “amiképpen mi is”, a püspök megállott s a vendégnek egyedül kellett volna mondani: “amiképpen mi is . . .” de a vendég nem tudta folytatni. Megijedt és kétségbeesve mondotta a püspöknek: “Nem bírom kimondani!” Ennek komoly oka pedig az volt, hogy nem tudott másoknak megbocsájtani. Csak akkor lehet nyugodt lelkiismerettel a Miatyánknak ezt a részét is elmondani, ha az ember megtanult megbocsájtani másoknak. Vannak olyan névleges keresztyének sokan, akik vakmerőén ki merik mondani: nem bocsájtok meg soha! De ezeknek azt üzenjük az Ur szavaival: “Ha meg nem bocsájtjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket”. (Mt. 6:15.) Az emberi lélek megnyugvást keres és boldogságot s míg azt el nem éri, boldogtalanul kapkod, kísérletezik. sőt még imádkozik is lelkének nyugalmáért, de Isten nem hallgatja meg addig, ir’'g az Isten békéje be nem tölti szivét. Az Ur Jézus arra tanít: “Hagyd °tt a te ajándékodat és menj el előbb és békülj meg a te atyádfiával . . .”
