Evangéliumi Hirnök, 1962 (54. évfolyam, 1-18. szám)
1962-01-01 / 1. szám
1962 JANUÁR 1 EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 7-IK OLDAL zsoltár alapján és buzdított imára. Közös imában kértük Urunkat arra, hogy e gyűlésre is adja gazdagon az Ő áldását. Ezután a helybeli diakónusok egyike, Fodor József testvérünk üdvözölte a gyűlést a gyülekezet nevében. Az elnök testvér megköszönte a gyülekezet és diakónusainak meleg vendégszeretetét. — Délután 3-kor Reiter Károly tv. imájával a gyűlést megnyitottuk. |Az elnök bemutatta a gyűlésnek 'Révy Imre new brunswick-i diakónust. A bemutatás után íRev. Bikacsán angol nyelvű előadását hallgatta meg a gyűlés “Az Isten akarata szerinti élet” témával. — Magyar nyelven pedig Rév. Fülöp Árpád testvérünk tartotta meg előadását ugyanazon témával, kihangsúlyozva, hogy csak akkor vagyunk boldogok, ha Isten akarata érvényesül életünkben. Az Ur Jézus a Getsemáné kertjében azt mondotta: “Legyen meg a Te akaratod”. (Mt. 26:42.) Az Ur azt is tanítja, hogy az Isten országába azok mennek be csak, akik cselekeszik az Istennek akaratát. — Nyugodjunk bele az Isten akaratába — mondotta Fülöp testvérünk. Az előadásokhoz többen hozzászóltak, mely sok áldást jelentett részünkre. — Majd egyakaratú határozat hangzott el, hogy az előadások az Ev. Hírnökben közöltessenek le. Rév. Petruzsán testvérünk szót kérve, rövid, de szívhez szóló beszédben emlékezett meg a new brunswick-i gyülekezet távozófélben levő pásztoráról, Rév. (Bikacsán testvérről, ki hét és fél esztendeig szolgálta a gyülekezetei. — Szomorú szívvel vettük tudomásul a testvér távozását, de örvendünk afelett, hogy ahová megy, ott is az Ur munkáját fogja végezni — mondotta Rév. Petruzsán testvérünk. Az Ur áldása legyen Bikacsán Testvéreinken! A kül- és belmisszióról Kurtz Lajos diakónus testvér tett jelentést a gyűlésnek, amit köszönettel fogadtunk. A tisztviselők a régiek maradtak, Bánkuty Lajos elnök, Fodor József jegyző-pénztáros. Rév. Van Der Veen tv. imájával bezártuk őszi konferenciánkat. Mindenért az Űré legyen a dicsőség! Fodor József jegyző-pénztáros * KÖZPONTI DIAKÓNUSOK KONFERENCIÁJA Október 28-án délután 2 órai kezdettel nagyon áldásos konferenciát tartottak Wadsworth O.-ban központi gyülekezeteink diakónusai, a lelkipásztorok bevonásával. A gyűlést ez évben is a wadsworthi testvéreink kedves kis imaházában tartottuk meg, ahol élveztük testvéreink vendégszeretetét. A gyűlést imaáhitat vezette be, melynek befejeztével közös imára borultunk s Isten áldását kértük a gyűlésre. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a gyűlés elnöke, Rév. Vér Ferenc testvérünk, kedves felesége súlyos betegsége miatt, nem lehetett jelen. Imádkoztunk testvérnőnk felgyógyulásáért. Megbízásból Rév. Stumpf Lajos, clevelandi prédikátor vezette le a gyűlést, hozzáértő bölcseséggel, mindnyájunk megelégedésére. örömeinket nagyban fokozta az, hogy Toronto, Kanadából, Rév. Cserepka János testvérrel együtt négyen jöttek az ottani magyar gyülekezet képviseletében. Az Ur tartsa meg szokásukat. Várjuk a jövő gyűlésre is. Kanadai testvéreinknek nemcsak jelenléte, hanem buzdító előadása s a tárgyalások ideje alatti hozzászóló szava, sok örömet jelentett a gyűlésnek. A konferencia témája: “Krisztus urunk második eljövetele” volt. Előadóink jól felkészülve jöttek a gyűlésre s hasznos munkát végeztek. Cserepka János lelkipásztor volt a gyűlés főelőadója. Hálás köszönetét mondunk a gyűlés előadóinak s a konferenciát fogadó gyülekezetnek, melynek női tagjai frissítővel is szolgáltak a szépszámban együttlevő testvériségnek. Az esti órákban Orbán Jimmy vezetése mellett az ifjúság tartotta meg áldásos őszi gyűlését és műsoros programmját. Mindenért a hálaadás Istené legyen! Kovács B. Mihály jegyző-pénztáros GARFIELD, NEW JERSEY Lelkipásztor: Rev. Jerry Van Der Veen HIVATALOS LELKIPÁSZTORI SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÁS Istentől megáldott, kedves alkalom volt részünkre a november 12-i nap, amikor Fülöp Árpád new yorki diakónus testvérünket prédikátorrá avatták, illetve a magyarországi felavatását elfogadva, testvérünket teljes jogú lelkipásztorrá nyilvánították hivatalosan. Az ünnepély a garfieldi Első Baptista Gyülekezetben folyt le, amit az “Imádjuk az Ég és Föld Királyát” c. énekkel, majd Rev. Robert Romick Fairlawn-i lelkipásztor igeolvasásával és imádkozásával nyitottunk meg. A lelkipásztori beiktató beszédet Rev. Ralph Drisko, a New Yersey-i Baptista Konvenció elnöke mondotta, hangoztatva a lelkipásztori felelősséget, annak terheit és örömeit. A beiktató beszéd után Kurtz Lajos, a helybeli diakónus bizottság elnöke nyújtotta át — szívhez szóló szavak kíséretében — a prédikátor részére szükséges hivatalos okmányokat. Mélyen megható jelenet volt és sokak szemében könnyek csillogtak, midőn Rev. Jerry Van Der Veen, a helybeli gyülekezet angol lelkipásztora jobb kezét Fülöp tv. vállára téve, mint szolgatársát üdvözölte őt.. Szavaiból kiérezhető volt az igazi, forró munkatársi szeretet és a krisztusi összeforrottság a nemes munka terhének viselésében. Ezek után sorra jöttek a felköszöntések és jókívánságok. Rev. Thomas Bell, a Passaic-i gyülekezet lelkipásztora, Rev. Leeland Peace a cliftoni és Rév. Bikacsán Walter a new brunswicki gyűl. pásztora és a Magyar Baptista Szövetség küldöttje üdvözölték az újonnan avatott prédikátort. A new yorki gyülekezetét Kautz János, a diák. biz. elnöke képviselte. Végül Fülöp Árpád testvérünk mondott el nagy hatással életéből különböző történeteket, melyeket mind az isteni vezetés és gondviseléssel támasztott alá. Az ünnepély színessé tételéhez a new yorki pengetős zenekar és a helyi énekkar nagyban hozzájárult szép számaival. Azt hiszem, nem kell külön bemutatnom Fülöp Árpád testvérünket. Mindnyájan ismerjük őt személyesen is és az Evangéliumi Hírnökben kifejtett munkássága nyomán is. Hadd mondjam el röviden F. testvérünkről: 1903-ban született, zsidó családból. Mint gyermeket szülei rabbinak akarták kiképezni. Több évi előkészület után — bár szülei ellenezték — elhagyta az iskolát és egy baptista nyomdában dolgozott. Atyafiak bizonyságtevései folytán elfogadta az Ur Jézus Krisztust mint személyes Megváltóját és Messiását. Későbbi életét az Ur szolgálatára szentelte és id. Udvamoki András teol. igazgató avatta fel a lelkipásztori szolgálatra. Tanulmányait négy évfolyamú bibliaiskolában végezte. 1944-ben zsidó származása miatt a nácik kényszerítették elhagyni gyülekezetét és koncentrációs táborba, majd a halállágerbe szállították, ahonnét Isten csodálatosan megszabadította. Mikor visszatért gyülekezetébe, folytatta lelkipásztori feladatát. 5 évvel ezelőtt a kommunista nyomás elől menekült Amerikába. Fülöp testvérünk negyedik éve szolgál a garfieldi gyülekezetben. Ez évben Konvenciónk döntése folytán Stég testvérnő és Fülöp tv. vették át lapunk előállítását, melynek munkálatait testvéreink nagy szeretettel végzik. írhatnék még sokat Fülöp testvér mélyen járó igemagyarázatairól, lelki életéről, szerénységéről, gyülekezeti ragaszkodásáról stb. . . . Részemre kiváltságnak és Isten ajándékának tartom, hogy drága Fülöp testvéremmel együtt szolgálhatjuk az Urat. Imádkozzunk, hogy Isten áldja meg felelősségteljes szolgálatában._Isten áldását kívánom életedre: Reverend Fülöp Ánpád testvérem! Bánkuty Lajos tanár, diakónus * ÜDVÖZÖLJÜK FÜLÖP ÁRPÁD TESTVÉRT! Negyedik éve annak, hogy Fülöp Árpád testvérünk a garfieldi (N. J.) gyülekezetben szolgálatot teljesít s ez idő