Evangéliumi Hirnök, 1962 (54. évfolyam, 1-18. szám)

1962-04-01 / 7. szám

1962 ÁPRILIS 1 EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5-IK OLDAL NŐK ROVATA Rovatvezető': Mrs. Maria Szerencsy A Női Szöv. elnöke: Mrs. Mary K. Steg Alelnök: Mrs. John Sőtér Pénztáros: Mrs. Marie Kurtz Jegyző: Mrs. Louis Németh Egy lelkész élménye Délelőtt volt. A pályaudvar nagy várócsarnokán siettünk keresztül. Jobb kezemmel kisfiámat vezettem, balkezembe pedig kislányom csim­paszkodott, nehogy a tömegben el­sodródjon mellőlem. Mindkét csemetén meglátszott a tágas csarnok hatása. A falak fur­csán visszhangozták az embertömeg tompa zajongását . . . Arra gondol­tak mindketten, vájjon az ő hang­juk is visszhangzana-e ebben az óriási csarnokban. Ezt ki kell pró­bálni ! Fiam torkából már fel is hangzott egy rövid kiáltás, amit kisleányom­mal együtt felváltva folytattak egy ideig. Az eredmény természetesen nagyon tetszett nekik. Egy-egy ilyen felkiáltás vissz­hangja azonban nagyon rövid ideig tart és így az élvezet is csak pilla­natnyi volt. Hogy ezt meghosszab­bítsák, énekelni kezdtek. A kisleány kezdte el az éneket s a fiúcska hangja üdén csengve kapcsolódott hozzá: “Várjad, oh, én lelkem, várd az Urat! Segít készségesen, Reá bízd magad . . Ez a dallam egy pályaudvar váró­csarnokában nagyon szokatlan volt. Ha egy gőzmozdony füttye hasított volna élesen a levegőbe, vagy vala­melyik árus kínálta volna áruját, rekedten kiabálva, — egyetlen em­ber sem fordult volna vissza a han­gokra . . . De egy vallásos ének!? Erre na­gyon sokan felfigyeltek. Egyesek mosolyogtak, mások zavartan néz­tek széjjel, voltak, akik fejüket csó­válták. A gyermekek egyáltalán nem zavartatták magukat, vidáman é­­nekeltek tovább: “Nem nagyobb a szükség, mint a segítő . . Ekkor egy utas tűnt fel köze­lünkben, aki fáradtan, lehajtott fej­jel ment és egész tartásából látszott, hogy valami láthatatlan teher nyomja vállait. Az énekhangra felfigyelt ... — Látszott rajta, hogy teljes valójá­ban az ének hatása alá került. “Minden veszélyben óv tégedet, Segít a szükségben hű Istened!” Majd folytatta útját ... De ki­egyenesedve, határozottabban lép­kedett, mintha valami üdítő forrás­ból ivott volna, amelyből felüdült. Én már akkor tudtam, hogy a két gyermek — minden naívsága elle­nére valami nagyot cselekedett. * * * Aznap délután egy ismeretlen vendégem érkezett a városszélről. Mindjárt azzal kezdte, hogy egy ér­dekes esetet szeretne elmondani. — Ma reggel nagyon rossz han­gulatban voltam . . . Több dolog nem úgy sikerült, ahogy terveztem, és így mély gondokkal terhelten érkeztem ide a közeli pályaudvarra. Amint így nekiereszkedve átmen­tem a várócsarnokon, énekhangra figyeltem fel. Csengő gyermekhan­gokat hallottam, és a szöveget mint­ha egyenesen nekem énekelték vol­na .. . Csodálatosképpen azonnal megkönnyebbülten lélegzettem fel. Gondjaimat — az ének hatása a­­latt — mennyei Atyámra bíztam és vidáman mentem tovább . . . * * * Vendégem távozása után gyorsan gyermekeimhez siettem és melegen megcsókoltam őket . . . (Fordította: Sz. I.) LINCOLNRÓL “Tudom, hogy sokan panaszkod­nak, hogy a katonai fegyelmet la­zítom meg azzal, hogy ismételten gyakorlom kegyelmi jogomat. De a keserves napi gondok és küzdelem után, megnyugvást szerez és friss erőt kölcsönöz, ha enyhítő körül­ményt tudok felfedezni, amely egy ember életét megmentheti.” * * * A meggyilkolását megelőző dél­után is kegyelmet adott az Elnök egy fiatal katonának, akit szökés miatt halálra ítélt a katonai tör­vényszék. “Azt hiszem, több szolgá­latot tehet még ez a fiú a földön, mint a föld alatt” — voltak az El­nök szavai. TWWWWWVVW-VWWTVV'WVVVW' Irigy ember, ha mást kitűnő ál­lásban lát, helyén szeretne lenni. — Valóban ambiciózus ember nem kí­vánja soha másnak helyét, de an­nál magasabbat. — A kettő között ez a nagy különbség. Báró Eötvös József TANULJUNK A KORINTHUSBELIEKHEZ ÍROTT ELSŐ LEVÉL írja: Emeritus E könyv szerzője Pál apostol, aki Kr. u. 57 tavaszán írta a korinthus­­ban élő és munkálkodó keresztyén gyülekezetnek, melyet az apostol a második misszióutazása alkalmával szervezett körülbelül Kr. u. 52-ben. Ez a gyülekezet zsidókból és pogá­­nyokból megtért emberekből állott. Történelmi háttere. Mialatt Pál apostol harmadik misszióútja alkal­mával Efézusban időzött, némely emberek jöttek Korinthusból azért, hogy valami vitás kérdésben az a­­postol véleményét kikérjék. Ugyan­akkor az apostoloknak Jeruzsálem­ben tudomására jutott, hogy a ko­­rinthusi gyülekezetben a pártosko­dás, a szakadás szelleme és durva erkölcstelen üzelmek zavarták meg a gyülekezetei. Pál apostol e té­nyekre való tekintettel írta meg le­velét, hogy a Krisztus szellemében helyreállítsa a rendet. Ha figyelemmel átolvassuk e könyvet, könnyen felfedezzük, hogy e levél tárgya a keresztyéneknek Krisztushoz való viszonyával foglal­kozik. Keményen inti a korinthusi keresztyéneket a szakadás és laza erkölcs tekintetében. Kiemeli a szent házasság fontosságát és a bál­vány isteneknek áldozott eledelek használatát és a gyülekezetben való magaviseletét. Továbbá levelében kitér a lelki adományok különbsé­geire is. E könyv megírásának főcélja volt, hogy feltüntesse, miszerint a keresztyének Krisztus testét alkot­ják és azért magukat a világ népe által szeretett és gyakorolt bűnös szokásoktól távol kell tartani. A ke­resztyének életmódja minden tekin­tetben olyan kell, hogy legyen, hogy szidalom, szégyen ne érje a Krisztus Testét; és hogy a benne lakozó Szentlélektől nyert adományok a Krisztus testének épülésére válja­nak. A keresztyének ne legyenek lelki halottak, hanem a lelki halál­ból feltámadva — amiként Krisz­tus is feltámadott a halálból — él­jenek Isten dicsőségére. E könyv öt főrészre oszlik meg: I. Ok nélküli szakadás a gyüleke­zetben. 1—4 r. — II. Erkölcsi okta­tások. 5—11. r. — III. A lelki aján­dékok megkülönböztetése. 12—14. r. — IV. A feltámadás bizonyossá­ga. 15 r. — V. Befejezés. 16. r.

Next

/
Thumbnails
Contents