Evangéliumi Hirnök, 1962 (54. évfolyam, 1-18. szám)
1962-03-01 / 5. szám
1962 MÁRCIUS 1 EVANGÉLIUMI HÍRNÖK J-IK OLDAL falu, Kémer, Ilosva, Sarmaság, Bogdánd, Sámson, Kusaj, Diósad, Görcsöny. Mocsolya, Keresztur, Nagymon, Zsákfalva, Baksa, Nagyvárad, Nádasd, Hadad, Lele, Szér, Nagybánya, Kolozsvár, Szatmár, Szakácsi és Erked. A ballai imaház egyike a legszebbeknek a környéken. Három karzat van benne s mind a három, valamint földszint zsúfolásig megtelt úgy a délelőtti, mint az délesti tiszteleten. Úgy mondták, hogy enynyi nép, amikor sokan csak az udvarról hallgathatták az Igét, mert nem fértek be, csak akkor volt még, amikor a gyülekezet 50 éves fennállási jubileumát ünnepelte. Egész nap folyamán hangzott az Ige, az igazi istentiszteletről, amint azt az Ur Jézus megmagyarázta a samáriabeli nőnek; Jézus küldetésének céljáról, “Elküldött, hogy a töredelmes szivűeket meggyógyítsam, a szegényeknek az evangéliumot prédikáljam” stb. Hangoztattuk, hogy Isten az ő egyszülött Fiát adta a bűnös emberekért, az elveszett lelkekért. Illusztrációként említettem vőnknek tragikus halálát az autószerencsétlenségben s elmondtam, hogy nekünk is nagy veszteség volt ez, de mennyivel jobban érezték e veszteséget hirtelen és tragikusan elhunyt vőnknek szülei, akiknek ő az egyetlen fiúk volt. Isten is az ő egyetlenét áldozta fel értünk. Ezeket hangoztatva, sírt a szónok s vele együtt sírt az egész gyülekezet, sőt a jelenlevő inspektor úr is törölgette szemeit, mert őt is meghatotta az Ige. Dénes testvér a keresztelendők előtt ezt az igét használta: “A te ruháid mindenkor fehérek legyenek”, hangoztatva, hogy e világban sok a bűn s az beszennyezi a lelki ruhát, ha nem vigyázunk arra. Sok szép közös és karének hangzott el s többen szavaltak, eddig ismeretlen verseket, melyekből majd lapunk útján is közlünk egyeseket. Mivel nem lehet elegendő Bibliához, énekeskönyvhöz jutni, az énekeket diktálják s a zenekar s az_énekkar emiékezetboL.szolgál. Ugy_mondiák, hogy két^ dolláros Bibliáért 30 dollárt Ts megadnának, csak Tehetne kapni. Romániai magyar testvéreinknek JelfmbenT nincs semmiféle lapjuk, vagy egyébTrodálmlTermé^TcukTTmmekjjMgy^TjányatTrezik. De talán éppen ezért, annál nagyobb a lelki éhség. Az imaházak, templomok állandóan tömve vannak s az ébredések jelei mutatkoznak a legtöbb szilágysági gyülekezetben. Ennek bizonyságául hadd említsük meg azt is, hogy az első vasárnap, amikor otthon voltam, 1,200-tól 1,300 főre becsülték a jelenlevők számát s az utolsó szerda este, búcsúzásom alkalmával mintegy 800- an voltak jelen a hétközi imaórán. Búcsúzóul mindenkivel kezet akartam fogni s így majdnem egy óráig tartott, míg a könnyes szemű, búcsúzó gyülekezet tagjaival, vendégeinkkel s barátainkkal kezet foghattam. Amúgy kora reggeltől késő estig állandóan jöttek a rokonok, régi ismerősök s azok, akik amerikai hozzátartozóik után érdeklődnek. Érdeklődtek sorsunk felől, az itteni lelki élet felől s akarták látni volt prédikátoruk fiát, aki 38 évvel ezelőtt eltávozott szülőfalujából. Megosztottuk érzelmeinket, gondolatainkat. Tanultunk s tanítottuk új énekeket. Felkértek, hogy a ballai énekkart is vezessem pár énekben. Volt alkalmam rokonaimmal a régi emlékű szüreteken, ahová szintén eljöttek napközben is egyesek 50—60 kilométernyi távolságról, sőt a mi szeretett Vér Ferenc testvérünk fivére fiával együtt több mint 130 kilométer távolságról, Maccau-ból jöttek, Kolozsvár mellől. Érdekes dolgokat tudtam meg megboldogult édesapám utolsó éveiről, munkájáról, amiket eddig nem volt alkalmam megtudni. A nagyfalusi Szabó László nyug. prédikátor, valamint a zilahi Kish Ferenc, Ács Sándor stb. testvérek saját lelki élményeikről, tapasztalataikról mondtak el dolgokat, amiket lelkembe zártam. Jó volt látni a még életben levő régi lelki harcosokat, de sokaknak helye üres volt, illetve mások ültek ott, mert ők már az Urnái vannak, elnyerve az örökéletnek hervadhatatlan koronáját. Jelenleg nagy szükség vtm arra. hogymindin apa családjánakpap.j a legyen, mint az ótestamentumi korban igényelte ezt az Ur. Arra is roppant nagy Szükség van, hogy az anyák maguk megtanítsák gyermekeiket a Biblia alapvető igazságaira. Olyan jól esett hallani alig gügyögő gyermekek ajkáról, amint a megtanult bibliai verseket idézték s kérelmünkre bármikor elmondták, mint pl. “Az én szivemben elrejtettem a Te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” Olyan jól esett hallani a buzgó imák után a gyülekezet hangos, szinte eget verő “Ámen”-jét._A bantizmus a Szilágyságban évtizedeken keresztül igen erős volt, s nagy örömmel állapítottam meg, hogy most erősebb, mint valaha. Vannak problémák, de az TJrTíem hagyja el az övéit. Október 19-én fivérem, húgom, sógorom és sógornőm kíséretével búcsúztam el a ballai állomáson a több mint 100 főnyi rokonság és testvériségtől. Nagyváradra megérkezve, egy ismerős testvér otthonába tértünk be s onnan elmenve, felkerestük az imaházat, s benne Vass és Bokor Barnabás testvéreket kedves családi körükben s másnap indultam tovább Budapest felé . . . Következő jelentésemben magyarországi tapasztalataimról számolok be — ha jó Atyánk is úgy akarja... Ünnep és szolgálat “Azért ne régi kovásszal ünnepeljetek, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak a kovásztalanságával!” (1. Kor. 5:8.) “Aki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen; Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon és adja az Ő életét váltságul sokakért.” (Márk 10, 44, 45.) Bizonyára nemcsak Budapesten, nemcsak erre mifelénk, hanem az egész világon szokásban van az, hogy az emberek, bármilyenek legyenek is felfogás és meggyőződés tekintetében, “boldog, vagy áldott ünnepeket kívánnak” egymásnak. Jézus Krisztusnál nem olvassuk, hogy valaha is ilyen beszéd hagyta volna el az ajkát. Pál apostol már nyíltan felmutatja az ő útjelző tábláját az ünneplés területére is. “Ne régi kovásszal, ne a régi gonosz indulatokkal, hanem úgy, mint ISTEN, tisztán, szentül, mindentől megnyugodva ünnepeljetek!” Mi is hát tulajdonképpen az ünnep? Az életünknek egy-egy pillanatokra, vagy percekre való megérkezése ISTEN elé. Abbahagyok mindent, ami az életemnek ú. n. kötelessége. Abbahagyom a munkámat. Abbahagyom a családomról való nem közönséges gondjaimat. Abbahagyom a külső világgal való foglalatosságomat. Abbahagyok mindent, hogy ISTENHEZ jöhessek azért, hogy Ö adjon nekem önmagából valamit. Ilyenkor kilépek a mindennapi életem medréből. Ilyenkor valami történik velem: Ünnepelek! És ez azt jelenti, hogy ISTEN szeret engem, és még azt is, hogy engedi azt, hogy és is nagyon szerethessem Őt! Milyen kegyelem! Milyen drága szellemi áramlat csap bele az életem felhős-borongós hétköznapi hangulatába! És változtatja át boldog, szinte a felelőtlenség boldog, ISTENBEN és az Ur JÉZUS KRISZTUSBAN ünneplő gyermekké! Vájjon mi, akik most életben vagyunk, (Folytatás a 6. oldalon)