Evangéliumi Hirnök, 1962 (54. évfolyam, 1-18. szám)

1962-01-01 / 1. szám

S-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1962 JANUAR 1 Az Ur a te gyógyítód... Budits testvérnő hosszú évekkel ezelőtt elfogadta az' Ur Jézus Krisztust, mint személyes Meg­váltóját ... _ Rég volt, amikor testvérnőnk a hullámsírban eltemetkezett, és egy új életre támadt fel . . . De azóta hű gyermeke Urunk­nak és hű tagja a new yorki gyü­lekezetnek. Sajnos, az utóbbi években nem jelenhetett meg a gyülekezetben. Betegség, kínos fájdalom gyötörte 17 éven keresztül . . . Orvos orvos után, egyik gyógy­szer a másik után volt szükséges ahhoz, hogy testvémőnk valaho­gyan is érezze magát ... De így is napjainak nagyrészét ágyban töltötte . . . Úrvacsorához is csak otthoná­ban járulhatott, amikor a gyüle­kezet pásztora meglátogatva őt, a szent vacsorában részesítette. így teltek a hosszú esztendők... De egyszer mégis nagyot for­dult a világ . . . Forradalom tört ki Magyaror­szágon; a forradalmat leverték a megszállók és utána sok-sog ma­gyarnak menekülnie kellett hazul­ról. Sok hívő is menekült . . . Ju­tott belőlük a new yorki gyüleke­zetbe is . . . Ezek hívők is, magyarok is, és látták a nagy lelki ínséget az ame­rikai magyarok között. Imakört alapítottak . . . Péntek este tart­ják imaórájukat, e napon majd mindnyájan bőjtölve. De nemcsak ezt teszik . . . Evangélizációkat rendeznek, hitmélyítő előadásokat szerveznek,, traktátusokat, köny­veket nyomtatnak . . . így került az egyik könyv, amelynek címe: “A hívők imaélete” Budits test­­vémőnkhöz is . . . Testvémőnk olvasta, olvasta a könyvet és mindig nagyobb ámu­lattal telt el . . . Olvasta a köny­­•ben oly nagy számban előforduló imameghallgatásokat . . . Budits testvémőnk egyszercsak így szólt önmagához: “Hát ha Isten az imádkozásokra így felelt, ahogy e könyvben írva van, már pedig e könyv igazat mond, akkor egész biztos, hogy en­gem is meg tud gyógyítani, ha én ilyen hittel kérem, mint ahogy e könyvben van írva azokról, aki­ket Isten meghallgatott . . . És Budits testvémőnk imádko­zott — teljes' hittel — gyógyulá­sáért . . . Az Ur felelt testvérnőnk imád­kozására. Érezte, hogy Isten — lát­hatatlanul bár — de érintette őt... Testvémőnk életében óriási válto­zás állott be . . . Megerősödött szi­ve, járni kezdett otthonában . . . Mindjobban érezte, hogy megerő­södik, és 17í évi betegség után újból átvette a háztartás vezeté­sét. Sőt mi több, el tud járni ismét a gyülekezetbe is. Meggyógyult! * A közelmúlt hetekben egyik péntek estére otthonába meghívta az imakört. Budits testvérnőnk tartotta a bevezető beszédet, így kezdte beszédét: “Azért hívtam a kedves test­véreket, hogy bizonyságot tegyek arról, hogy Isten mily nagy dol­got cselekedett velem . . .“ És így fejezte be: “Ezért áldom áz én mennyei Atyámat, mert meghallgatta az én imádságomat. Az Isten jóságá­ról és kegyelméről óhajtottam bi­zonyságot tenni, azért hívtam a kedves testvéreket. Áldani kívá­nom az én mennyei Atyámat, mert meghallgatott és meggyógyított! Mi is — Budits testvémővel ör­vendezve mondjuk: Legyen dicső­ség Istennek, Aki szent Fia által gyógyulást adott testvérnőnknek! Fülöp Á. Adj számol, oh sáfár! Lukács 16:1—12. Ismét eltűnt egy év a vissza­­hozhatatlan idők beláthatatlan mélységébe. Az esztendő küszöbét átléptük, elindultunk egy titok­zatos új évnek a 365 napos útjá­ra, reménységgel és új tervekkel. De gondolatainkban vissza kell térnünk az elmúlt esztendő ese­ményeire. Meg kell vizsgálnunk életünket, gyülekezeti tevékenységünket és minden cselekedetünket, mert az Ur azt tanítja: Sáfárok vagyunk, munkások az Ur szőlőjében s mint olya­nok, számot kell adjunk az el­végzett munkákról. Tegyük fel a kérdést: Elértük-e célunkat a múlt esztendőben? — Terveket szőttünk az év elején, fogadásokat tettünk az Ur mun­kájára vonatkozólag. Vájjon telje­sítettük-e azokat? Milyen sáfárok voltunk? Tekintsünk csak vissza, vájjon eleget tettünk-e az evangélium terjesztése és az evangélizálás szent munkájában? Felhasználtunk-e minden alkal­mas időt arra, hogy az Ur Jézus Krisztusról bizonyságot tegyünk a hitetlen világnak és emberek­nek? Megjelentünk-e rendesen az Ur­nák házában istentiszteleteink és imaóráink alkalmaival, hogy há­lát adjunk Istönnek, dicsérjük szent nevét s lelkileg táplálkozzunk az életadó szent igékkel? Teljesí­tettük-e fogadásunkat az adako­zásunkkal, vagy pedig visszatar­tottuk az Ur részét magunknak s megkárosítottuk az Urat? Igyekeztünk-e elősegíteni a bé­kességet, egységet és keresztyén szeretetünket mindenkivel szem­ben, vagy pedig a széthúzás, bé­­kételenség és szeretetlenséget ír­tak fel a nagy könyvben? Felhasználtuk-e a nekünk adott isteni talentumokat tehetségünk szerint Isten országa építésére, vagy pedig elástuk a gonosz és rest szolga példájára? Hogyan ál­lunk a gyermekeink keresztyén nevelésével? Azoknak nemcsak la­kás, ruha és testi eledel szüksé­ges, hanem lelki nevelés is. Testvéreim! Ezek rendkívül komoly kérdé­sek, melyek előtt meg kell álla­­nunk s gyülekezetileg és külön­­külön is felelnünk kell ezekre. — Ha úgy találnánk, hogy feladata­inknak nem tettünk eleget, mond­juk meg az Urnák, ismerjük be bűneinket s kérjük az lírát arra, hogy az adott új alkalmakat eb­ben az új esztendőben akarata sze­rint használjuk fel! NAGY ISTVÁN Sao Paulo, Brazília “Uram, Te voltál nékünk haj­lékunk nemzedékről nemzedékre! Minekelőtte a hegyek lettek qs a föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten. Te visszatéríted a halandót a porba és ezt mondod: Térjetek vissza em­bernek fiai!” (90. zsolt. 1—3.) “Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (90. zsolt. 12.)

Next

/
Thumbnails
Contents