Evangéliumi Hirnök, 1961 (53. évfolyam, 1-25. szám)

1961-04-01 / 10. szám

1961. április 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5-IK OLDAL A KÜLÖNÖS MENET Irta: Némethy László Fáklyák fénye rőt pirt vetett az esti homályban. Elég hosszú menet elindult a történelem legcsunyább feladatával. Római zsoldosok sarui egyenletesen zúgtak ez alkonyi idő­ben. Fegyvereik is összekoccantak, amik ugatásra késztették a környék kutyáit. Két furcsa alakja volt ennek a menetnek. Teljesen elütök a kato­náktól ruházatban és menetelésben. Igaz az egyik elől volt, mig a másik valahol hátul kullogott. És vájjon ki merészelt volna arra kétezer eszten­dővel ezelőtt gondolni, hogy e két emberből kisebb és nagyobb törté­nelmi figura lesz. Judás elől volt, Málkus a főpapi udvar megvetettje, a szamarak és tevék istálló ápolója viszont hátul. Még kardot is nyomtak idétlen mar­kába, hisz azelőtt csak az akkori tisztogatási tárgyakat fogta. Most a­­zért némi büszkeség járta át, mert szolgálatában túllépte az eddigi szo­kásos és nem éppen felemelő mun­káját. Mint a római vitézeknek, neki is kardja volt. Ez pedig nagy jelen­tőségű annál, ha olyannak adnak fegyvert a kezébe, akiben nincs ön­tudat. Hisz, hogy is lehetett ilyesmi őbenne, akinek az élete istállóban pergett le az élet homokóráján. A menet magabiztosan tartott cél­ja felé. Olyan vezető volt elől, aki tudta az utat. Hogyne tudta volna, hisz hányszor és hányszor időzött Mesterével abban a kertben. Csak azért az a harminc tallér nagyon is égette testét a zacskón át. Ha va­laki láthatta volna ezt az arcot ab­ban a sötét estében, nem okozott volna gondot a kései festőknek, mi­ként ábrázoljanak meg egy olyan ar_ cot, aki képes volt a bűn nélküli e­­gyetlen igaz embert elárulni. Valahogy azok a lábdobogások, fegyverek zaja csittitották volna lel­kének dulását? Vagy számított a főpapok felkarolására? Vagy csak a nyomorult harminc ezüstnek az ér­téke izgatta elméjét, hogy majd mi­re fordítja, hisz ismerte a pénzt. Ő volt azzal megbízva, hogy miként gazdálkodjon azzal a kevéskével, a­­mi kezeügyébe került azon a csodás három esztendő alatt. Akárhogy is voit, gondolatai bezárultak abba a körbe, amit hiába rajzolt képzeleté­ben nagynak, vagy kicsinynek, fon­tosnak vagy jelentéktelennek, hogy ő áruló! Ez elképzelhetetlen arcot adott neki. Talán jó, hogy nem lát­hatta senki. Mig Málkus hátul büszkélkedhe­tett fegyverével, addig Judás poklok útját járta. S célhoz ért a történelmi esti őrjárat. Megbeszélés szerint csó­kolja meg Mesterét. Elfogják Őt! Péter kardot ránt. Vaktában neki ront az őrség embereinek és leka­szabolja Málkus fűiét. Úgy látszik Málkusnak fejébe szállt a dicsőség, mert elől volt. Fel is ordít. Az istál­lók gondozójából lett őrjárati em­berben nrostmár a gyávaság lett úr­rá. Vér önti el az arcát. Sikolt és törli vérző arcát. íme, szól a szelíd hang: “Péter tedd vissza hüvelyébe a kardot, mert aki fegyvert fog, fegyverrel vész el.“ Málkus elhají­totta volna már az övét, mert rajta kezdődött el a mondás. De ő, aki ki­itta a keserű poharat lehajol és visz­­szahelyezi Málkus fülét és abban a szempillantásban meggyógyul. Megkötözték a Mestert. Visszafe­lé megy a lompos őrjárat. Az mely előzőleg összes fegyverük és mellé­jük rendelt emberek megerősítése dacára “kit kerestek“ szóra földre esett. Az igazságtalanok a legerőtle­nebb, de legerőszakosabb fajtája az emberiségnek, különösen, ha hatal­mat kapnak. így voltak azok is. Szinte hangtalan az egész menet. Még a fegyverek is másként csöröm­pölnek, mert hatástalanná váltak az ismeretlen erő alatt. Judás már csak kószált és undok életében érlelőd­nek a végzetnek gondolatai. Talán sem a jövésben, sem a visszaballa­­gásban egynek sem születtek oly szép gondolatai, mint Málkusnak, a. ki emberré lett ezen az estén. Fegy­vert kapott a főpapoktól, aki soha­sem viselt ilyesmit és a gyötrelmek­nek kertjében az isteni kegyelem az ő jelentéktelen személyén mutatko­zott meg. Csoda hordozójává lett Málkus és rájött arra, hogy ő is va­laki, nemcsak valaki, hanem több mint bármelyik római katona, mert a Megváltó utolsó csodáját rajta mu­tatta be! Kinda-kalászok Major M. Ha nem tévedek, mostanában volt egy éve annak, hogy néhai Kinda Sándor prédikátor testvérünket el­hívta az Ur az élők sorából. Több­ször volt eszemben, hogy néhány mondását jó volna feleleveníteni la­punk hasábjain úgy azok részére, a­­kik ismerték őt, mint azok számára, akiknek nem volt szerencséjük őt ismerni. Mivel annakidején arrahivatott szónokok és tollak szépen méltatták őt, nem szándékom ismétlésekbe bo­csátkozni .kevésbé özvegyi sebeket érinteni. Csupán egyes szavakat, megjegyzéseket adok itt tovább kom­mentár nélkül. Kalászoknak neve­zem, lelki kalászoknak, melyekben értékes életmagvak rejlenek. Ezek fő forrását az a néhány példány “Egy­házi Hírnök“ képezi, amely lapocs­kát a Los Angeles-i gyülekezet adott ki az ő szerkesztésében, melyet leg­utoljára olyan lelkiismeretesen szol­gált, hogy az olykor hozzám kül­dött kiadványból legalább valameny­­nyit megtartottam. íme itt van hát tariózgatásom eredménye: “Én találkoztam az Úrral és Ő be­szélt velem.“ “Testvérem az Urban! Fogjunk ke­zet és dolgozzunk együtt. Az aratás­ra való gabona érett, az arató kevés. Az élet rövid, a halál szedi áldozatait. Isten téged és engem fog felelősség­re vonni azért, akit meg menthet­nénk Krisztusnak.“ “Viseld illedelmesen magad az Is­ten házában. Ne beszélgess. Ne tár­salogj. Istennek üzenete van hozzád és máshoz is. Ne gátold az Ő mun­káját az Ö házában.“ “Olvassuk az egész évre szóló bib­lianaptárt.“ “Minden felhő szivárványt hoz, ha szived tiszta.“ “Mondatprédikációk: A fogsorok hamisak lehetnek, de a nyelv legyen igaz. Mikor a nappal szembenézel, az árnyékod hátad mögé esik.“ “Olvassuk a bibliát a bibliaolvasó naptár segítségével. Tápláljuk lel­künket naponta az élet kenyerével.“ “Az életből csak az a miénk, amit megértünk.“ “Még azt akarná, hogy társ legyek

Next

/
Thumbnails
Contents