Evangéliumi Hirnök, 1961 (53. évfolyam, 1-25. szám)

1961-04-01 / 10. szám

1961. április 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3-IK OLDAL másnak: “Ki veszi el nékünk a kö­vet a sirszájáról?“ Erre a kérdésre senki sem válaszolt. Közben a há­rom asszony a sírbolt elé érkezett. Egy pár lépésnyire megálltak és ál­­mélkodva függesztették szemeiket a sírboltra, ahonnan valaki elhenge­­ritette a nagy zárkövet. Ekkor Mária Magdaléna, ki az Urat oly nagyon szerette, homlokához emelte kezét és igy szólt: “Megyek, tudtul adom a tanítványoknak, hogy a kő el van mozdítva a sirszájáról.“ Azonnal megfordult és a város felé futott. Salóme és a másik Mária félve be­pillantottak a sírboltba és megret­tenve látták, hogy a sírban jobbkéz felől egy ifjú ült fényes, fehér ru­hában. A két asszony remegett és arcuk színét vesztette, mint halni készülő virág. Az ifjú megszólalt (az Ur angyala): “Ne féljetek! Ti a meg. feszitett Jézust keresitek. Nincsen itt, feltámadott, itt a hely, ahová tet­tétek őt. De azonnal menjetek és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy előttetek megy Galileába, ott meglátjátok őt, amint megmondotta néktek.“ A két asszony megrettenve futott és az őrök is eldobták félel­mükben fegyverüket és a város felé szaladtak ők is. Amint Péter és János meghallot­ták a csodás hirt, felugrottak és fu­tottak a sirhoz. Mária Magdaléna is gyors léptekkel iparkodott utánuk. Amint beléptek a sirüregbe, a sir ü­­res mélyén összehajtva feküdtek a fehér gyolcsruhák. Ekkor halkan igy szóltak egymásnak: “Az Ur feltáma­dott, amint mondotta.“ Ezután a két tanítvány, Péter és János, újra meg­indult Jeruzsálem felé. Midőn Má­ria Magdaléna belépett a sírboltba, elfeledte könnyes arcát és leroskadt a siriireg elé. Mikor felegyenesedett, két tündöklő fehér ruhás ifjút (an­gyalt) látott maga előtt. Egyik a sir fejénél ült, másik a lábánál. Szelíd és kedves hangon szólították meg: — “Asszony! miért sírsz? Azért, mert elvitték az Urat és nem tudom hová tették.“ Egyszerre egy szelíd hang csendült fel mögötte: “Asszony miért sírsz? Kit keresel?“ Mária Magda­léna fakó arccal és félelemtől remeg­ve mondotta: “Uram, ha netalán te vitted el őt, mond meg nékem, hová tetted és én elviszem.“ A fehéröltö­zetü férfi rávetette szelíd pillantá­sát és halkan szólt: “Mária!“ Ekkor Mária Magdaléna megrendülve bo­rult lábai elé és boldog örömmel tár. ta felé karját, mondván: “Rabbóni! Jézus tiltóan emelte fel kezét és igy szólt: “Ne nyúlj hozzám, mert még nem mentem fel az én Atyámhoz; hanem menj az én testvéreimhez és mond nekik: — Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.“ Ek­kor Mária kisietett a szabadba és a tengerkék szeme csillogva tekintett a soktornyu Jeruzsálem felé. Útköz­ben és bent városban mindenütt hir­dette: “Az Ur feltámadott!“ A ta­nítványok elcsüggedése, hitük egé­nek borongása azonnal megszűnt, amint az Ur Jézus feltámadásáról biztos meggyőződést nyertek.-Faze­---------o------— FELTÁMADUNK Több temetésen vettem részt és mindenegyes alkalommal eltökéltem magamban, hogy könnyeimet ta­karni fogom. Némely esetben sike­rült is titkon törölni könnyeimet, más esetben szabadon sírtam a sí­rokkal. , Máriának, mint anyának, nagy fájdalma volt látni fiának vértől áz­­totott testét a keresztfán. Jézus pedig, — mentesen az ön­zéstől, — saját kínjaitól eltekintve, Máriára vetve szemeit, igy szólt sze­retett tanítványához, Jánoshoz: “Im­­hol a te anyád“ és ismét Máriára te­kintve, “Imhol a te fiad.“ János ettől az órától fogva magá­hoz fogadta Máriát. Szomorú napok voltak ezek azok­ra, akik Jézust szerették. Nem bír­ták Őt felejteni. Ápolni akarták em­lékét és a testet magában rejtett sirt. Jézust eltemetni nem lehet, mert Ő, mint megdicsőült lény, az Isten szent Fia, feltámadott! Az örömhír szárnyra kapott és fu­tott: A Mester él! Mária szive ismét tudott örülni. A tanítványok pedig most már igazán tudtak hinni, mert a sir mélysége nem tarthatta azt, akit ők igen sze­rettek. A nagy ár le lett fizetve. S a Mes­ter feltámadott. Eszükbe jutottak a tanítványok­nak Jézus szavai, amiket halála előtt mondott nékik: Szükség az ember fiának sokat szenvedni és megvettei. ni a vénektől, a főpapoktól és Írás­tudóktól és megöletni és harmad­napra feltámadni. (Luk. 9, 22). Továbbá, mondotta vala minde­neknek: Fia valaki én utánnam a­­kar jönni, vegye fel az ő keresztjét mindennap és kövessen engem. . . . Lehet liusvét napját áldozat nélkül ünnepelni? Eme csodálatos ünnepre való te­kintettel foglalkozzunk tüzetesebben ami feladatainkkal. Vegyünk időt női egyleteinkben is és ez uj konferen­ciai évben készüljünk el, s beszél­jük meg, mint és hogyan cseleked­jünk. Lukács 9, 25-ik versében ez áll: Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő ma­gát pedig elveszti, vagy magában kárt vall. Nem tudjuk, mikor kell elszámo­lás elé állani, mert az élet mezején csak egy ami biztos és ez a halál. A- kik hiszünk az Urban és ha csele­­kedjük az ő akaratát, feltámadunk, mert Jézus a Megváltó, feltámadott! Tatter V.-né Feltámadott az Ur! Krohling Jánosné Jézus él, Halleluja! örömhír terjed tova, Eljött a Husvét áldott reggele . . . A Megváltó sírjából felkele . . . Az Életfejedelme győzött, Megállóit hűen a próbák között. .. A gúnyt, megvetést mind elszenvedte, Nekünk a mennyben helyet készite ... Ne sírjatok óh kegyes asszonyok Megváltónk él, s ti is élni fogtok . . . Jöjjetek ti is tanítványok Emmausban majd találkoztok . . . Ő, amit megmondott minden úgy lett, Az Ígéret beteljesedett. . . Megtört a sátán hatalma, Elnyeledtetett pokol diadalma! A halál, kopoi'só mit sem árt, Mert örök az élet Krisztussal odaát. . . Jöjjünk mi is Husvét reggelén, Pihenjünk meg Jézusunk kebelén . ..

Next

/
Thumbnails
Contents