Evangéliumi Hirnök, 1961 (53. évfolyam, 1-25. szám)

1961-02-01 / 3. szám

1961. február 1.

EVANGÉLIUMI HÍRNÖK

5-IK OLDAL

Egy nemzet tragédiája egy fiában

A magyar fiút Gézának hívták, a temesvári piarista Gimnázium diákja volt. Még magyar földön született, de mielőtt egy éves lett volna azt a földet feldarabolták és elosztották balkáni szomszédok között. Édesapja minden esztendőben átvitte Gézát és testvéreit Magyarországra abból a célból, hogy néhány héten keresztül tiszta magyar légkörben éljenek, megismerjék Budapestet, a Dunát és azt az életet, ahol nem kell széjjelnézni mielőtt magyarul beszélne az ember valakihez.

A szigorú Numerus Clausus miatt nehezen lehetett protestáns fiúnak bejutni a piaristákhoz, de nagymüveltségü és nagyszivü Dr. Tóth igazgató megtalálta az ajtómelletti ajtót, ahol a rideg törvényt kilehetett játszani egy törekvő magyar fiú javára.

Géza szülei és rokonsága erőssen muzsikális népek voltak. Téli időszakban minden áldott este összejött az Aradon lalkó rokonság önmagukat szórakoztató muzsikálásra. Gézát a szülei hegedűre próbálták szorítani, de tanára állandóan panaszkodott a fiúra, hogy nagy kénytelen-kelletlenül kezeli a nemes hangszert. így ment ez hónapról hónapra mig a tanár ur egyszer kijelentette a fiú mamájának, hogy nem hajlandó a gyereket tanítani tovább, semmi értelme a munkának és a pénzpazarlásnak. Gézából sohasem lesz hegedűs, sem semmilyen zenész. Az apa távollétében a mama elővette lusta kölykét és próbálta kivenni belőle közömbösségének okát. A kis lurkó egy-kettőre kijelentette, hogy azért nem tanul hegedülni, mert nincs kedve hozzá. Ez a válasz nagyon meglepte a mamát, mert a családban ismeretlen volt ez a szellem, hogy bárki is válogasson a teendőkben, van e kedve hozzá, vagy nincs, mindenkinek szótlanul és szorgalmasan tennie kellet azt, ami rá jutott. A mama leakasztotta a szegről a mindég hatásos nádpálcát és Géza előtt hajlitgatva elkezdte sorolgatni neki a következőket:

Honnan vetted te azt a gondolatot és bátorságot, hogy már mostantól

kezdve te csak olyasmit fogsz csinálni, amihez kedved van? Mit gondolsz, hogy édesapádnak kedve van ahoz, hogy 16-18 órát dolgozzon naponta, kilométereket utazzon havonta élete kockáztatásával a kenyerünkért, édesanyádnak sok kedve van ahoz, hogy hajnalban keljen és éjfélkor feküdjön le s háztartása mellett kézimunkázzon, kesztyűket varr jón, hogy pótolja apuka fizetését mosson a családra, főzzön, süssön egészséges ételt, házi friss kenyeret? És mikor mi halálra fáradtan is húzzuk a nagy igát gyermekeink boldogságáért, akkor ti merészkedtek válogatni a kötelességekben? Jól van kisfiam, a hegedű nem kötelező rád nézve. Ha nincs benned szüleid iránt annyi tisztelet és szeretet, hogy az ő kedvükért és örömükre tanulj hegedülni, én összetöröm és eltüzelem a hegedűdet és apukának megírom ,hogy milyen fia van. De ez nem minden, nekem nagy bánatom van miattad és azt leakarom vezetni a bőrödön és ezzel megkezdődött a náspángolás “régi kor szerint“ ami miatt Géza csak hason tudott feküdni néhány napig. De másnap reggel térdreborulva kérte édesanyját, hogy ne szomoritsa meg a papát, ne írja meg és ne mondja meg ha hazajön, mert mától kezdve úgy fog tanulni hegedülni, ahogy még soha senki ezen a világon.

A következő hegedüórán a tanár nem tudott hova lenni a csodálkozástól, ahogy Géza lejátszotta a leckét és alig várta az alkalmat, hogy megkérdezze mamájától, hogy mi történt? A mama csak ennyit felelt, most én is használtam az én vonómat.

Géza hamarosan kitűnt az intézet zenekarában is, ahol a zeneigazgató meleg pártfogásba fogadta és kottázási munka ellenében tanította orgonázni ami a fiúnak nagy vágya volt mindég. Szüleinek Géza sohase árulta el, hogy tanul orgonázni, kellemes meglepetéssel akarta jóvátenni a kellemetlen hegedüincidenst.

Egy reggelen, mikor Géza már közel járt az érettségihez, édesapja a reggeli újságban olvasta, hogy aznap a gimnáziumnak vizsgaünnepélye lesz a püspöki Dómtemplomban és az intézet ezúton is meghívja a diákok szüleit az ünnepélyre, melyen, az orgonaszolgálatot a Gimnázium X Géza nevű diákja fogja végezni elejétől végig. Géza apja behívta a fiút és mutatja neki a cikket, hogy miféle trükk, vagy sajtóhiba lehet ez, te sohase mondtad meg nekünk hogy orgonázni tanulsz. Géza elmosolyodott és csak ennyit mondott: Apukám, nemcsak egy tarka Géza van a világon. A szülők megnyugodtak.

De nyugalmuk magas vérnyomássá alakult, mikor egy perccel az ünnepély kezdete előtt saját Géza fiuk kuporodott az óriás orgona játszóasztalához és a csengőjelzésre belezugatta a remek hangszert a komplikált, nehéz ceremóniába. A szülők csak hülledeztek a barátok és a család ismerősei ámultak a fickó csudálatos mesteri munkáján amikor a legnehezebb részeket is játszi könnyedséggel adta le.

Az ünnepély végén a család hazament. Géza édesapja elé állt és megkérdezte: Apuka, mit szólsz a fiadhoz? Büszke vagyok rád fiam, szólt az apa és hálát adok az Urnák érted. Igazad van apukám, Isten adta nekem a tehetséget, jó tanáraim az alkalmat, de ezt a drága asszonyt az én édesanyámat is össze kell csókolnunk most azért, hogy évekkel ezelőtt a “családi vonóval“ kiverte belőlem azt a gonosz gondolatot, hogy azt csináljam csak amihez kedvem van és hagyjam figyelmen kivül szüleim kedvét. És ugyanakkor belém verte a zeneiránti szerelmet, ambíciót, törekvést. És számolás, nélkül tapadtak a hálás szerető csókok egy drága anya és feleség arcára, aki már két év óta a mennyben van az örök szent énekek hazájában s ahová pár hónappal ezelőtt Géza is követte őt. Mert kedves olvasóim Géza nem más volt, mint az én saját fiam, kiből később a kolozsvári zenede és a budapesti Liszt Ferenc zeneegyetem utján kiváló zenész lett. Géza élete, kissebbségi sorsa, hazánk feldarabolásának és nemzetünk taragédiájának tökéletes mása kicsinyítve, abban a háborúk átkának és következményeinek minden árnyalata átment úgy, ahogy azt az egész nemzet átszenvedte és szenvedi ma is.