Evangéliumi Hirnök, 1960 (52. évfolyam, 2-23. szám)
1960-03-15 / 5. (6.) szám
1960. március 15. Épül az uj otthon Floridában A Vér testvér építéshez fogott. É- piti az uj Otthont az agg testvéreink részére. Építteti a maga tudásával, erős akarattal és sokoldalú tehetségével. Az Ur segedelmével nemsokára tető alá kerül az uj épület. Mi jól tudjuk ,hogy nem virágszavakkal, jó tanácsokkal épül fel az Aggmenház uj épülete, hanem a testvériség élő akaraterő hatalmával és az anyagi tehetségünk hozzájárulásával. A vezetőség szükségesnek látta egy uj épületet építtetni megfelelő mennyiségű szobákkal- Mi megvagyunk győződve, hogy ezt az építkezési munkát olyan kezekbe tette le a vezetőség, melyek ennek a munkának a befejezésére a legalkalmasabbak. Mi pedig a legjobb reménnyel és bizalommal nézünk a jövő elé és tudjuk, hogy a Menház lakói és gondozói örülni fognak, amikor egy ilyen szép épületben kényelmesen elhelyezkedhetnek. Mi kérjük az Urat, hogy adjon a Vér testvérnek erőt, kitartást a nagy munkának elvégzésére. Igazán nagy munka és vállalat az, de az ő őszinte tehetsége azt jóval felülmúlja. Hisz végzett ő már ennél nagyobb munkát is. A Vér testvérék sokfelé szétgurult gyöngyszemeket, mint égő szeretetet mutatnak sokak helyzete iránt még ma is. Ez az égő szeretet védbástyaként áll mellettük, de más szent ügy érdekében is sokat fáradoznak. Fellobbanó lelkesedéssel és becsületes törekvéssel igyekeznek számos helyeken enyhíteni az élet nehézségeit is ott, ahol a szükség nyomai látszanak, ahol az anyagi bevétel már előrehaladott koruk miatt megszűnt. A szeretet hangján mélységes hálával mondunk nekik köszönetét a határtalan jóindulatukért és sok oldalú áldozatkészségükért. Ezúttal, mint Szövetségünk elnökét őszinte szeretettel üdvözöljük is. Sok áldást részére és szeretteire! Faze Ravasz László, volt püspök, a budapesti ref. nagygyűlésen mondotta: “Hívövé csak hivő ember nevelhet és igy a fiatalságot is csak hivő emberek nevelhetik.“ Nagy igazság! Egy elhallgatott hozzászólás Irta: Major Mihály 1958. évi okt. 28.-án tartották őszi konferenciájukat a központi diakónusok és prédikátorok, melyen persze megjelentek más érdeklődő testvérek és testvérnők is. Helyesen, mert hivatalosak voltak. A gyűlés színhelyét a Fulton Rd.-i baptista testvérek imaháza képezte- Vér Ferenc tv. áldásosán elnökölt. Az előadók szivök-lelkök legjavát adták. Rendkívüli elfoglaltságom miatt -— sajnálatomra — én késve érkeztem életem társával. Ekkor már javában folytak a “hozzászólások“ az egyik előadáshoz. Én két oknál fogva nem vettem részt ebben: nem hallottam az előadást és nem akartam elvenni azoktól az időt, akik előbb érkeztek. Az értékes hozzászólások alatt azonban jelentkeztek nálam gondolatok s azoknak óhajtok röviden itten és igy kifejezést adni. Különösen tekintettel akarok lenni a köztárgyalás azon részére, melyben szó esett “az első szeretet“ lecsökkenéséről s annak okairól. Ennek kapcsán sok jó és őszinte beismerésről és önismeretről hallottunk. VILÁGOSSÁG A SÖTÉTBEN Úgy kezdem, hogy azon a héten ez volt a második hasonló természetű konferencia, melyen résztvettem. Az előbbi egy úgynevezett “association“ gyűlés volt. A nagy különbséget csak az képezte ,hogy az előbbin az angol nyelvet használták s a miénken természetesen a magyart. Egyébként a problémák majdnem azonosak s hasonló a lelkűiét is. S amint figyeltem egyik kört is és a másikat is, a csüggesztő viszonyok között jelentkeztek vigasztalóak is- El lehetett volna mondani egyik régibb fordítású énekünk szavaival: “Nemcsak hó van itt télen — öröm illatozik, Sötét szomorú éjből fakad hajnalpir“ Egynek maga az a tény, hogy érezzük a bajt, biztató jel. Fénysugár a sötétben. Minden beteg sorsa kellemetlen, de mig a páciens érez, szervei reagálnak a fájdalomra, addig — emberileg szólva — van remény hozzá. Soha nem feledem azt az esetet, mikor egy philadelphiai kórházban EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5-IK OLDAL meglátogattam egy beteget. “Hogy tetszik érezni?“ kérdeztem. “Jól“, felelt a beteg. “Nincsenek fájdalmai?“ érdeklődtem tovább. Válaszul azt mondta: “Nincsenek“. Ha jól emlékszem, másnap halott volt. Lelki téren is igy állhatunk sokan g állnak is. Addig van reménység a keresztyénekhez, mig érzik hiányosságukat. Mint ahogy nem létezhetik eredeti megtérés azoknál, akik soha nem látják és nem ismerik fel elveszett állapotukat, úgy nem lehet felfrissülni s uj lendülettel elindulni Krisztus után, mig be nem ismerjük, hogy az első szeretetből kiestünk valamilyen oknál vagy okoknál fogva. A tékozló fiú addig nem tért haza, mig azt vélte, hogy neki volt igaza, mikor rideg szívvel eltávozott hazulról. Viszont Péter, a tagadó és hazudozó tanítvány sem tudott zokogni, mig megrendült hivő állapotára nem eszmélt, hogy rémesen hibázott, vétkezett- Márk János testvér felett is szomorúan beborult a lelki élet ege, mikor hátat fordított Pálnak és Barnabásnak (Csel. 13:13), de — ezer hála! — későbben Pál apostol “hasznos“-nak nevezi. Biztosan belátta tévedését és ismét felfrissült az Urban. TEHÁT VAN LEHETŐSÉG Nem akarok én itt ellentétbe kerülni a Zsid. 6:4 és 5 versével és nincsen szándékom senkivel vitázni az ott megirottak felett. A tény az, hogy azon igék komoly figyelmeztetést tartalmaznak egyszer s mindenkorra, hogy vigyázzon minden megtért és Lélektől újjászületett hittestvér lelki fehér ruhájára. Viszont az Ur ismer minden szivet és ő készebb bennünket helyünkre állítani, mint ahogy mi reméljük. “Közel van az Ur a megtört szivekhez és megsegíti a sebhedt lelkeket“ (34 Zsolt. 19). Aztán az 51. Zsolt 19-ben: “A töredelmes és bűnbánó szivet óh Isten nem veted meg!“ Ugyancsak ebben a zsoltárban igy esedezik Dávid: “Tiszta szivet teremts bennem, óh Isten és az erős lelket újítsd meg bennem“ (12- v). Az Ur csak azokat a bűnöket nem bocsáthatja meg, amelyeket őszinte szívvel nem akarnak belátni az emberek s csak olyan sivár lelki állapotból nem tud felemelni, felfrissíteni, amit nem akarunk felismerni. Mig a lelki élet hanyatlásának nem
