Evangéliumi Hirnök, 1960 (52. évfolyam, 2-23. szám)

1960-02-15 / 4. szám

2-íK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1960. február 15. rákban is találkozhatunk, de gyüle­kezeti áldást csak testvéries összejö­veteleken lehet nyernünk. Isten ezt így osztogathatja. Van kisértésünk ennek elhanyagolására. Hiszen már az apostoli korban is szükséges volt a figyelmeztetés, amint azr találjuk a zsidókhoz irt levél 10:25-ben, “El nem hagyván a magunk gyülekeze­tét (más szóval: összejövetelét), mi­képen szokásuk némelyeknek“­De egyben az is igaz, hogy mivel “a Lélek indításából“ ment Simeon a templomba, ott találkozott hitsor­­sosainak legnemesebbjeivel is az em­berek közt. Olvassuk, hogy Jézus föl­di szülei ott voltak, akik elhozták őt a bemutatásra. Hála, hogy olykor ta­lálkozhatunk másutt is kedves em­berekkel, de az Ur gyermekei köré­ben rendesen találkozhatunk. “Itt van népem, az Urnák szent népe, a nép, mely engem ért. Mely velem fut, velem egyetértve, mindig együtt, e­­gyért! Körülöttem zug egy más nép, mely tőr én ellenem, — s én annál inkább a menny felé emelkedem“, zengi egyik énekirónk. Sok egyebet is lehetne még szól­nunk e tárgyról. Egynek minden e­­setre azt, hogy Isten gyermekeinek nemcsak arra kell törekedni, hogy csak a templomba menetelnél igye­kezzünk “a Lélek indításából“, ha­nem minden téren s mindig ennek a Léleknek a hatása alatt cseleked­jünk. Hiszen Pál apostol szerint az igazság is az, hogy “akiket Isten lel­ke vezérel, azok Istennek fiai“ (Róm 8:14). Ebre segítse az Ur minden hi­vő gyermekeit és kedves barátainkat is. Major Mihály •--------o--------­Leleplezés Elbeszélés István meggyujtotta a lámpát és vendégét hellyel kínálta. Kiöntötte a kávét és süteményt rakott az asztal­ra. — Nagyon örülök, hogy eljöttél, fordult Sándorhoz. Egyenesen hoz­zám jöttél, vagy máshova is van u­­tad? Jól esik itt lennem, a te házadban. Igazán kedves vagy, hogy még alig ismersz engem, csak néhányszor vol­tam a ti templomotokban és máris szivedbe fogadtál, — pedig az én né­zeteim és gondolkozásom különbö­zik a tiedétől. Én csodállak téged és titeket, de ne haragudj, nem tudlak egészen megérteni-Hogy nem tudsz megérteni, ezen én nem csodálkozom. Amig Krisztus fénye nem ragyogott fel igazán az én szivemben, én is hasonlóképpen gon­dolkoztam, mint te. Kedves Pista, ide figyelj, amit én legjobban nem értek az, amit tőle­tek hallottam, hogy Isten minden­ható, de a sátán is létezik és ő is munkálkodik. Hogy lehet ez? Ha Is­ten olyan hatalmas Ur, miért enge­di meg a sátán munkáját? Isten . . . sátán.. . érdekes, én nem találkoz­tam még egyikkel sem. De fogsz! Nagy élmény lesz ré­szedre! Ne ijesztgess! Szó sincs erről, én nem ijesztget­lek, de találkozni fogsz vagy az e­­gyikkel, vagy a másikkal. Találkozni.. • úgy érzem, hogy Is­ten már akart velem találkozni, de én kikerültem őt. Ő már szólt nekem nem is egyszer... Te István! Én, én. .. hiszek Isten­ben. Ennek én nagyon örülök, de hidd el kedves Sándor, hogy ez még nem sok, mert az ördögök is hiszik, hogy van Isten. Az ördögök is? Akkor én sem va­gyok jobb az ördögöknél?.. • Te mondd, kik az ördögök? Honnan jöt­tek? Az ördögök Lucifer angyalai. Lu­cifer a sátán fejedelme. Hogy hon­nan jöttek? A fényes égből, a magas­ságból. Előveszem a Bibliámat és in­nen olvasok Neked, nehogy azt hidd, hogy én ezeket csak kitaláltam. Lu­kács evangélista 10. rész 18. versé­ben ezeket mondja: “Látám a sá­tánt, mint villámlást lehullani az ég­ből.“ Olvassuk még el Ézsaiás 14:12- 14. “Hogyan estél alá az égből fé­nyes csillag, hajnal fia. . •“ Ezékiel 28:12-15. ...“Fedhetetlen valál uta­­idban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, mig gonoszság nem ta­láltatok benned.“ A mennyből hullott le? Hogyan történt ez? Úgy, hogy valamikor ő egy nagy méltóságú angyal volt Isten trónjá­nál, de fellázadt Isten hatalma ellen és az angyalok egyharmadát is fel­lázította, ezért Isten levetette őt a földre a lázadó angyalokkal együtt. Tehát a sátán és angyalai itt jár­nak a földön? Igen. — Te mit gondolsz? Vájjon miért vannak háborúk? Miért rabol­nak az emberek, ahelyett, hogy be­csületesen dolgoznának? Miért gyil­kolnak egyesek? Miért törik meg a házassági hűséget oly sokan? Miért engedetlenek a gyermekek szüleik­nek? Miért nyomorgatja a munka­adó munkását sok helyen? Mert a sátán és az ő angyalai itt járnak és szüntelenül gonoszságra csábítják az embereket. Visszaemlékszem gyermekkorom­ra. A hittanórákon azt tanultuk hogy a nagy világot Isten teremtette a raj­ta lévőkkel és az egész nagy univer­­sumot, — tehát az ördögöket is? Isten nem teremtett ördögöket, csak angyalokat. De Lucifer fellá­zadt Isten ellen, ezért levettetett- Te­hát őt az Ur megteremtette, akkor még nem volt gonosz, akkor még angyal volt. De mikor Isten látta, hogy fellá­zadt és sok angyalt elcsábít, miért nem pusztította el, - kérdezte csodál­kozva Sándor. Kedves Sanyikám! Elmondok ne­ked egy kis történetet. Egy családban volt négy gyermek. A legkisebb leány volt a család ked­vence, értelmes és nagyon szép le­ányka volt. Aki csak ránézett, gyö­nyörködött benne. Énekre, zenére ta­níttatták, mert szép hangja volt. 18 éves korában majdnem megölte sa­ját anyját. — Hogy miért? Azért, mert édesanyja óva intette a színé­szi pályától, ahol csak veszedelem vár reá. A leány nem akart neki en­gedelmeskedni. Mindenképpen el a­­kart menni otthonról, hogy beáll egy színész társulathoz. Anyja a küszöb­re állt, hogy igy akadályozza meg leánya eltávozását. A leány csúnyán szidalmazta anyját, szemére hányta szigorúságát és végül revorvert vett elő és ezt fogta rá anyjára. Anyja ki akarta csavarni kezéből a fegyvert, de az közben elsült és szegény asz­­szonyt súlyosan megsebesítette- A leány otthagyta a küszöbre rogyott anyját és elmenekült. Az asszonyt a

Next

/
Thumbnails
Contents