Evangéliumi Hirnök, 1960 (52. évfolyam, 2-23. szám)
1960-01-15 / 2. szám
VOLUME 52. ÉVFOLYAM NO. 2. SZÁM.1960. január 15. Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America. JÉZUS mondá: “De előbb hirdettetnie kell az evangé- Az Amerikai Magyar Bantista Szövetség hivatalos lapja. Iáimnak minden pogány népek között.”(Márk 13:10) U J É V - U J ÉLET Irta: Némethy László Aggmenházi jelentés Legutóbbi levelében Attila testvér az Otthonunk igazgatója azt irta, hogy “mi mostantól kezdve nagyon el leszünk foglalva az építkezéssel s igy ne várjanak tőlünk gyakori levelezést. Azonban a napokban telefonon beszélhettünk Attila testvérrel s azt mondta, hogy “minden nagyon szépen halad előre- Megkapták az összes engedélyeket, jóvá van hagyva az uj tervrajz, levan rakva a fundamentum s most rakják a falakat. Küldjön azonnal sürgönyileg $800.-t, mert a ház muffoló vállalkozó karácsonyra kiakarja fizetni a munkásait,“ stb. A pénzt azonnal átsürgönyöztük s reméljük, hogy mindenkinek szép karácsonya volt. Attila testvér azt is megemlítette, hogy az építkezés miatt most már igazán nagy a felfordulás mindenfelé. De ez csak természetes is, hiszen valami 8-10 egyénnek ideiglenes lakásról kellett gondoskodni, mig a 2-ik számú házat az uj helyére elhuzatták s amig az összekötési munkák is folyamatban voltak. Elképzelhetjük, hogy Attila testvéréknek mostanában mennyi a gondjuk, a tennivalójuk. Tudjuk, hogy nagy szükségük van a mi kitartó imáinkra, hogy az Ur adjon nekik sok testi és lelki erőt, kitartást, értelmet és bölcsességet, hogy mindeneket “ékesen és jórendben“ véggezhessenek. Aztán szüksége van a mi imáinkra Vér testvérnek is, aki ebben a nagy vállalkozásban engedve a mi kérelmünknek s hisszük, hogy az Ur vezetésének is, elvállalta az uj Otthon felépítését. Tehát imádkozzunk sokat azokért akik ebben a Jó az idők útvesztőjéből megtalálni azt a keskeny utat, mely szép és egyenes. A hátunk mögé került évnek bucsuintése úgy tesz, mint mikor Németországban láttuk a búcsúzok kézmozdulatát. Ők úgy integetnek, mint mi, mikor valakit magunkhoz hívunk. Tehát amikor egy kedvesünk tőlünk eltávozik, akkor kezünkkel kifejezzük, óh csak mihamarabb gyere vissza. így vesz' tőlünk az 1959. év is búcsút. Mi visszavárjuk uj életben. Az idő végtelen mint maga az Isten! Nekünk csak igen nyúlfarknyi jut belőle és erre ráfogjuk egy emberi élet. Az életünk tulajdonképpen az énagy munkában tevékenykednek. Az imádkozás mellett dolgozzunk is. Beszéljünk sokat az Otthonról. Ne szalasszunk el egy alkalmat sem anélkül, hogy valakinek ne szóljunk az Otthon szükségeiről. $100.000-t összehozni nem kis dolog. Ezt csakis az Ur segítségéve] és a testvériség jóakaratával tudjuk előteremteni. Január 20.-án egy angol gyűlés esedékes, ahonnan majd kölcsönt remélünk kapni $50.000 összegben. A- zonban ez sok időt vesz még majd igénybe s pénzre pedig máris nagy szükségünk van. Az első $25.000-os fizetnivaló a napokban esedékes les.z. Imádkozzunk, hogy ez az összeg a kellő időre együtt legyen. Kérjük a lot-vásárlókat is, ha tehetik fizessék ki a teljes összeget, mert azzal is segitnének. Testvéri üdvözlettel. Bállá György Campaign Manager veknek fordulóin nem ujul meg, sőt még annyira sem, mint minden évnek tavasza, mikor uj köntöst ölt a természet, Istennek csodás temploma. Egy emberi életnek a megújhodása nem külsőségekben megy végbe, habár eme megújhodásnak jele külsőben megmutatkozik. Ez a titokzatos valami befelé hat és külsőben mutatkozik meg. Pl., az iszákos ujélete a józan élet. A szerencsekeresőké a megindult munkás élet- A felhőkben járkálóké a reálisabb, emberibb felfogás. A külsőség látványos hamis gyöngye lepereg és helyt ad olyan valaminek, aminek igaz értéke van. Sok ember próbált már a maga esze szerint — miután volt annyi képessége, hogy a múltját elitélte, — uj életet úgy kezdeni, hogy tervet készített példának a jövendőre. De nem mindig sikerült. Ideák és emberi célok mindig hagytak valami űrt, ami nem töltötte be egészen az emberi életnek teljes értelmét. Mégha akadtak szellemi vagy lelki vonatkozásunk is, éppen emberi gyarlóságok miatt nem tartalmazták a sokáig való tartandóságukat. Az uj életnek komoly alapjai voltak és vannak. Még eddig jobbat az emberi bajok és hiányosságok megszüntetésére senki nem adott, mint Isten a testté vált Igében, az Ur Jézus Krisztusban! Ha van emberi igazság és azt az istenihez akarnánk viszonyítani, akkor erre nem találnánk mérésül eszközt. Mert ez is