Evangéliumi Hirnök, 1959 (51. évfolyam, 2-24. szám)
1959-06-15 / 12. szám
2-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1959. junius 15. megnyugtató hatást... de az eseményeket előbbre nem viszi. A krisztusi (keresztyén) élet dinamizmusa: a Szent Szellem ereje és ennek nyomán fakadó bizonyságtétel. “Hanem vesztek erőt... és lesztek nékem tanúim...“ . . Lehet néked karácsonyod és husvétod is, sőt lélekben ott lehettél a mennybemenetelnél is...; ha nincs pünkösd... ha nem kaptál erőt és nem lettél bizonyságtevő tanúja Krisztusnak... akkor még mindig hiányzik belőled valami és Valaki, ami és Aki nélkül még csak várakozásiban vagy, nincs erőd, nincs bátorságod, nem tudsz sem áldozni, sem munkálkodni... ami és Aki nélkül még nem teljes az életed. A Szent Szellem ajándékával betelt tanítványok megújult életének első pozitívuma a nyelvük feloldódása: a bizonyságtétel, még hozzá mindazokon a nyelveken, amelyeken az ott jelenlevő emberek beszéltek. Második pozitívum: a közösség és az áldozat. (Csel. 2:44-47.) “Mindnyájan pedig akik hívének, együtt valának és mindenük köz vala.“ Harmadik pozitívum: Amit Istentől kaptak, azt tovább adták. Nem tartották meg, nem rejtették el, nem használták csak a saját hasznukra, hanem adták “mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala.“ Van még egy nagyon drága tanulsága a pünkösdnek: A bizonyságtevőket nem lehetett el hallgattatni sem akkor, sem azóta... és ma sem. Mert... “vettek erőt“ és. ez adta és adja a bátorságot ahhoz, hogy “tanuk legyenek.“ Afelől is van bizonyosságunk, hogy a bizonyságtevők soha nem szégyenültek meg. Megszégyenültek a főpapok és a farizeusok (Csel. 4:17-21), megszégyenült Simon, aki pénzen akarta megvásárolni a Szent Szellem ajándékát... (Csel. 8:18-24.); szomorú vége lett Anániásnak és Safirának, akik megcsalták az Istennek Szent Szellemét (Csel. 5:1-11.)... de nem a Krisztus igaz megváltói. A pünkösd legmegrenditőbb tanulságaként áll előttünk a tény: Krisztusnak sok tanítványa, még több hallgatója, helyeslője, talán barátja és kévetője volt, de ezek nem kapták meg mindannyian a Szent Szellem ajándékát. Miért? Azért, mert nem voltak mindannyian alkalmasak rá. Sajnálnivaló “keresztyén“ az olyan, akinek nincs pünkösdje. Olyan ez, mint a gyümölcstelen, korona nélküli fa; reménytelen jövővel. Kérjed Istent, hogy tegyen alkalmassá a Szent Szellem ajándékának Egy kedves testvér vitt bennünket Wellandra. Velünk jött egy kedves testvér család is, akikkel nem volt nehéz barátságot kötni már azért sem, mivel a nevük is: Barát és ezt a szép nevet igazán magukkal hordják. Hogy Írjam le Wellandra való megérkezésünket? : Több mint egy óra késéssel érkeztünk meg. Meleg nyári délután volt. Volt gyülekezetünk tagjai és kedves barátaink az imaház előtt vártak. Hat esztendeje, hogy elváltunk egymástól és akik akkor még gyermekek voltak, ma már eladó lányok és legények, örömtől ragyogó szemekkel szorítunk kezet egymással és röpkpdnek köztünk az egymásiránti találó megjegyzések. Ki tudja mikor fogynánk ki a beszédből, ha nekünk nem kellene este már Buffaloban lennünk? Unyi Imre testvér vidám kedéllyel lépett a gyülekezet elé s éneklésre szólította fel a testvériséget és azután bennünket üdvözölt és kért, hogy menjek az emelvényre. Meghatódottan léptem a szószékre. Jólesett ott állni azon a helyen, amely egész wellandi szolgálatom ideje alatt imazsámolyom volt. Minden nap elmentem az imaházba és ezen a helyen egy-egy zsoltár felolvasása után térden állva imádkoztam a gyülekezetért. Most itt állok ismét és prédikálok. Torontoi testvéreink nem jöhetnek velünk tovább. Itt elbúcsúzunk a kedves Fodor testvéréktől is és most már abban a reményben, hogy talán csak a mennyben találkozunk. A wellandi gyülekezet 40 dollár támogatást adott. Buffaloba velünk befogadására és gazdagítsa meg életedet a szavak és tettek általi személyes bizonyságtételekkel; hogy megértsd és elfogadd a pünkösd egyik legnagyobb tanulságát, amit Stanley igy fogalmazott meg: “Kapni és tovább adni.“ Héthalmi Károly. jöttek akik csak tehették. Magduskánkat nem akarták az amerikai határon átengedni mivel útlevelében csak egy határátlépési engedély volt, amit előzetesen mi nem tudtunk és ők sem mondták amikor Kanadába átmentünk. Sok vita és kérlelés után e1 őkerestek egy éltesebb határőrt és amikor annak is elmondtuk, hogy kik vagyunk, hová igyekszünk, barátságos hangon azt mondta: “Akkor csak menjenek hamar, mert nem akarom, hogy miattam elkéssenek. Én is templomba járok.“ Buffaloban sokan gyűltek össze. Rév. Lehman testvér éppen szabadságát élvezte s igy csak a zongorán játszott, a munka irányítását pedig egyik fiatal diakónus testvér végezte. A gyülekezetnek nagyon szép énekkara van. Egyenesen művésziesen énekeltek Rév. Léhman testvér vezetése alatt. Áldásos istentiszteletünk befejezése után Baker testvérekhez mentünk, de még nem a napi fáradtságot kipihenni, mert velünk jöttek wellandi testvéreink is. Bucs testvér, aki csak későn tudta meg ottlétünket, sok ideig kereste Kenmore uj telepén a Baker testvérék utcáját, mig végre megtalált bennünket. Olyan kellemes volt a társalgásunk, hogy éjfél után két óra körül gondoltak testvéreink arra, hogy haza menjenek. Testben fáradtan, de lélekben mélységes hálával adóztunk mennyei Atyánknak azért a sok prömért, amelyet ezen a napon adott. A buffaloi gyülekezet $37,60-al támogatta kiadásainkat. Clevelandiról Buffaloba fizettünk $17,34-et. Ennyi fáradtság után egy napi pi-BESZÁMOLÓ SZÖVETSÉGÜNK TERÜLETÉN VÉGZETT LÁTOGATÁSAINKRÓL 1958. jun. 4. — szept. 15. MOLNÁR ANTAL MISSZIÓNÁRUS (Folytatás.)
