Evangéliumi Hirnök, 1959 (51. évfolyam, 2-24. szám)
1959-01-15 / 2. szám
2-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1959. január 15. Tárzusbeli Saulus és a Damaskusi Tanítványok Ap. Csele. 9:1-20. HITBELI MEGGYŐZŐDÉS Az apostolok cselekedeteiről Írott könyvnek és a harmadik (3.- Evangyéliumnak a szerzője: Lukács - Hitbeli meggyőződéssel Írja az ő jó és becsületes hivő barátjának: Theofilusnak, hogy Ö eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan végére járt; amit Jézus Krisztus kezdett cselekedni és tanitani. (Luk. 1:3.) Lukács elhitte a Krisztus Személyéről való vallás tételt azoknak a tanítványoknak ajkairól, akik látták, hallgatták és ettek Ö vele. (2. Péter. 1:16-18.) Meggyőződött arról: Gabriel angyal jelentése alapján hogy Jézus Krisztus — A Szent Lélek ihletése által: “ Szűz Máriától” — természet felett született. Hitte azt, hogy Jézus mint tökéletes ember és tökéletes: “Isten” 33 évig élt ezen a földön. Minden kételkedést kizárólag vallotta azt, hogy Jézus a “Golgotái kereszten szenvedett és meghalt”. — Meggyőződött a halálból való feltámadásáról; menybe menetelének tényéről. — Az apostoloknak adott parancsáról. (Csel. 1:4.) (Mark. 16:15- 16.) A meggyőződésből fakadó bizonyság tétel a hivő keresztyénnek megnyugtató s lelki és szellemi erőt szolgáltató igazság. És ez az igazság, a Szent Lélek v e z e tésével — Jézus Krisztus isteni megismerésére vezet. (Ján. 8:32.) Megismerni és elhinni azt, hogy Jézus Krisztus: “Az élő Istennek egyszülött Fia”. (Ján. 6:69.) az a Fundamentum s “kőszikla”, amellyen egyedül Jézus, az Isteni Mester: “építi fel az Ő Anyaszentegyházát”, amellyen még a pokol kapui a “hitnyomozó szék-lnquisitio” sok más egyéb bántalmak s igy még a “Tárzusbeli Saulus” üldözése sem vehetett azon diadalmat. (Mát. 16:18.) Lukács, a jelzett igéknek az értelmében erős meggyőződéssel feltárja a hivő keresztyénség számára: Saul által félreértett vallássosságának buzgolkodását. Gyűlöletes és öldöklő szándékú programját. Reá mutat arra, hogy Saul, a főpapi engedéllyel elhatározta, hogy a Jézus neve ellen s a benne bízókkal sok kárhozatos dolgot fog cselekedni, úgy Jeruzsálemben, mint Damaskusban is. (1-2. v.) Az igék világánál látjuk azt a sajnálatos tévedést, hogy Saul a bölcs törvénytudó farizeus, a nagy képzetségü Theologus, téves vallásos buzgóságában teljesen figyelmen kívül hagyta a felebaráti szeretetről szóló isteni törvényt. 3. Moz. 19:18 ügy szintén a tiz (10) parancsolat hatodik (6) tiltó parancsát: “Embert ne ölj”. (5. Moz. 5:17.) Ezzel az elsötétült buzgósággal indult el és megyen Damaskusba, hogy az ottan talált lélekben és igazságban imádkozó hivő tanítványokat bántalmazza, s fogva vigye Jéruzsálembe. (2. v.) Hanem a “Királyoknak Királya — Uraknak Ura”. (Jele. 19:16.) ama jó Pásztor, Jézus Krisztus, aki az Ő életét adta az Ö juhaiért, s a benne bízókért, (Ján. 10:11.) nem engedhette tovább Saulust az Ö téves kárhozatos utján, hanem megállitá — isteni dicsőséges fényével ártalmatlanná tévé — kérdőre voná; “SAULSAUL, MIT KERGETSZ ENGEMET”? (4. v.) Jézus Krisztusnak ezen dicsőséges beavatkozása az Ö életébe teljesen megváltoztatta az Ö hibás programját, egyszersmint kijelölte az ö jövő életének igazi célját. Ez érthetően hirdeti a benne hivők számára, Jézus isteni hatalmát és megmentő szeretetét. Amint Jézus isteni szózata a Saulnak és szivének nemesebb érzelméhez jutott az Ö egész lényében, abban a pillanatban csodálatos változás történt. Ezt az elvitázhatatlan tényt lörökitette meg az énekiró is: “Mily csodálatos változás jött éltembe, Mióta szivem Jézusé. Lelkem Mennyei világosságot nyere; Mióta szivem Jézusé.” A Saul szivében végbe ment nagy változást igazolja az, hogy az Ur Jézus kérdőre vonó nagy kérdése, a Saulnak leikéből, egy VISZONT nagy kérdést váltott ki: “KICSODA VAGY URAM?” Ö abban a pillanatban felvilágosításért esdekelt. Sietett megtudni azt, hogy KICSODA az — micsoda erő és hatalom, — aki s ami őtet megállitá? Sőt még égi fényével is körül sugározá? (5. v.) Az Ur Jézus a Saul komoly VISZONT kérdésiére prömmel, s előszeretettel válaszolt: “ÉN VAGYOK JÉZUS, AKIT TE KERGETSZ”. (5. v.) Az Ur nem rejtődzött el, hanem készségesen kijelentette önmagát. A hivő keresztyén részére mindig felemelő és bizalmat adó valóság az, hogy Jézus Krisztus örömmel és szeretettel jelenti ki önmagát mind azoknak, akik őszintén és igazán keresik őtet. (Ján. 14:21-23., Jézus Krisztusnak a Saulus lelkiismeretéhez appelláló szavai: “AKIT TE KERGETSZ” —- azt a szomorú és sajnálatos történelmi tényt hangsulylyozza, hogy ahol és akik a Krisztusban hivő tanítványokat üldözik, tüzes mágjára Ítélik, hamis ürüggyel bebörtönözik, azok önmagát Jézus Krisztust káromolva, “kergetik” (Ján 15:18.) Az a csodálatos változás, amely Saulnak egész lényében végbe ment, kristályosodva fokozódott. Remegő szívvel s alázatos lélekkel kér felvilágosító tanácsot a vele beszélő Jézustól: “URAM! MIT AKARSZ, HOGY CSELEKEDJEM?” Óh milyen kívánatos, sőt szükséges dolog az, hogy “akik éhezik és szomjuhozzák az igazságot”, azok az élet minden vonalán kérdezz ük meg az Urat: “URAM, mit akarsz, hogy cselekedjem”? Akkor az Ur biztos és helyes tanácsadó lesz. Az Igék alapján tudjuk, hogy Saul ajkairól elhangzott felvilágositó kérés nem olyan természetű és indulatu volt, mint a “Herodes Királyé” a napkeleti bölcsektől sem nem olyan, mint a “Gazdag ifjúé”, az Ur Jézustól. (Márk. 10:17.), hanem igaz és őszinte ! Ezt a tényt az Ur utasító tanácsa igazolja: “KELJ FEL ÉS MENJ BE A VÁROSBA ÉS MAJD MEGMONDJÁK NEKED, MIT KELL NÉKED CSELEKEDNED.” (6. v.) Óh milyen sok hálával és köszönettel tartozik a keresztyénség az Istennek, hogy Ö adta az Ö Szent Fiát, a Jézus Krisztusit, hogy “aki hiszen Ö benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (Ján. 3:16.) Az Igék értelmében az Ur Jézus, a Tárzusbeli Saulus személyében, már nem a RÉGI, bosszút