Evangéliumi Hirnök, 1958 (50. évfolyam, 2-24. szám)
1958-03-15 / 6. szám
2-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1958 MÁRCIUS 15. velem leszel a paradicsomban”. Mikor az ember vétkezik, Isten bezárja a paradicsomot, de mikor az Ember Fia a keresztfán meghal, Isten újból megnyitja azt. A paradicsom Isten közelségét is jelenti. . . 4. “Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Ezt a szót az Ur az Atyával szemben soha nem használta. Mikor elfogják, mikor gyalázatot űznek vele, mikor ,összeroskad, nem kérdezi az Atyától: miért? De a megszólítás is már megrendítő. Nem igy kiált: Atyám, hanem: Istenem. Igen, megszakadt a viszony. Isten annyit jelent mint parancsoló. Mózesnek ínondja Isten: “Áron lesz néked száj gyanánt, te pedig leszel néki Isten gyanánt”. Ugyancsak Mózesnek mondja Isten: “Istenévé teszlek téged a fáraónak”. Most az Ur nem meri kiejteni : Atyám! Mert az Atya elhagyta! Elhagyták az emberek, elhagyták az angyalok és elhagyta Isten is. “Átkozott aki a fán függ!” A föld belerendül, a Nap elsötétedik, a templom meghasad; de Isten elfordulva tűri szent Fia szenvedését. Miért? A te bűneidért! Oh akinek hozzátartozója volt háborúban, hány álmatlan éjszakát töltött aggodalomban, hányszor kifordult szájából a falat, mert távol lévő hozzátartozójára gondolt; és nézd a legnagyobb áldozatot: Isten odaadta a halálba Fiát Teéretted! Már születésénél adta a halálba. Az Ur földi életében csak éjszakát ismert; Éjjel született; a megalázás éjszakáján; éjjel történt az árulás, az elárulás éjszakája; éjjel hullatott vérverejtéket, a gyötrődés éjszakáján; és éjszakának kellett lennie, mikor szenved a kereszten, a halál éjszakáján. “Kőnél keményebb lennél, ha itt meg nem rendülnél.” 5. “Szomjuhozom!” Ki után, mi után szomjazik az Ur? Hisz Ő alkotta a vizeket és most Ő viz után szomjazna? Ő mondta: “Aki szomjuhozik, jöjjön énhozzám és igyék!” És most Ő szomjuhozik. Már egyszer ott a samáriai Jákob kutjánál kért vizet, de nem olvassuk, hogy ivott volna. . . De, most szomjuhozik. És — jaj — ecetet kap! Amikor, hogy fájdalmát csillapítsa, akarnak valamit inni adni Neki, Ő nem fogadja el; teljesen ki akarja inni a poharat...” Ecetet adnak az Urnák, amikor szomjazik! Oh mi mit adunk az Urnák? Egy kis ecetet; talán egy kis időt, egy kis munkát, egy kis pénzt? Ő a szivünket szomjazza! A szived add Neki! És akkor minden az Övé lesz. Oly szép az az ének: “Mindenem az Urnák adom, legyen az (övé!” “Elvégeztetett!” A teremtéskor igy olvassuk: “És elvégezteték az ég és a föld és azoknak minden serege.” Ott elvégeztetett a világ teremtése, itt elvégeztetett az uj világ teremtése. “íme újjá lett minden. A Megváltó halálával teremtette meg az uj eget és uj földet. Elvégezte a megváltást. Nekünk csak el kell fogadnunk! A megváltást az Ur elvégezte, nem lehet hozzátenni, sem elvenni belőle. Az üdvösség a hit alapján nyugszik, a hitet pedig követik a hitből fakadó cselekedetek, mint pl. özvegyek, ár-ÁHÍTAT Erőnket a szakadatlan munkában megfeszíteni, e világ zajos törtetésében megemésztődni és emiatt a léleküditő áhitat csendes perceit elhanyagolni, annyit jelent, mint magunkat a leggazdagabb lelki élményektől megfosztani. A veszély dermesztő félelme között megőrzött nyugodtság áhitatszámba megy. A SZÖVETSÉGÜNK 50 éves jubileuma az évi konvencióval kapcsolatban lesz megtartva 1958 julius 9—13-ig, a Clevelandi Shaker-téri templomban. Az ünnepi áldásos program készül s készüljünk mindenütt mi is résztvenni ez áldásosnak Ígérkező nagyszerű ünnepségen és konvención! vák gyámolitása, szomorúak vigasztalása, betegek látogatása, lelkek Krisztushoz hivogatása, stb., stb. Üdvösségünk nem biztosabb bizonyos nap megünneplésével; egyes életektől való tartózkodással, mert a megváltást maga az Ur végezte el és ehhez nem lehet hozzátenni semmit. De elvenni sem lehet belőle azzal, hogy azt mondják egyesek: Krisztus a világ legbölcsebb embere volt; a legnagyobb próféta volt, stb; mert Krisztus ezeken túl a világ Megváltója volt. Krisztus teljes megváltást szerzett a kereszten. Pál mondása tehát nekünk is szól: “Higyj az Ur Jézus Krisztusban és idvezülsz.” 7. “Atyám, a Te kezedbe teszem le az én lelkemet!” A hetedik kiáltás újból e szóval kezdődik: “Atyám!” — Győzött a mi Megváltónk! Halleluja! Itt taposott fejére az Őskigyónak. Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad? Győzött a judabeli oroszlán! Kiitta a keserüpoharat. És most ismét: “Atyám”-nak nevezi Istent. A viszony Ismét helyreállt. “A Te kezedbe teszem le lelkemet” — mondja a Mester. István könyörög: vedd magadhoz az én lelkemet, de az Ur igy mondja: “teszem le lelkemet.” Leteszi lelkét, de tudja a próféciát: “Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson.” És Ö lett első zsenge a feltámadottak között. Amikor a szent jegyekhez járulunk, az Ur halálát hirdetjük és Őróla emlékezünk. Miért fogták el? Hogy mi szabadok lehessünk. — Miért kötözték meg? Hogy minket feloldjon a bűn köteleiből. — Miért köptek szent arcába? Hogy elvegye a mi gyalázatunkat. — Miért tettek tövist fejére? Hogy az átkozott, tövist termő földről az átkot magára vegye. — Miért szegezték fára? Mert fáról ered a bűn; ezért fára kellett az érckigyót szegezni és fán kell a jóvátételt meghozni. -—- Miért halt meg? Hogy halála által mi élhessünk. — Oh amikor ezekről emlékezünk, legyen forró imánk, hogy emlékezésünk kedves legyen Isten előtt és mi méltóan járuljunk az Ur szent asztalához. . . Ámen.
