Evangéliumi Hirnök, 1958 (50. évfolyam, 2-24. szám)
1958-01-15 / 2. szám
VOLUIME 50. ÉVFOLYAM NO. 2. SZÁM. — 1958 JANUÁR 15. Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America. JÉZUS mondá: “De előbb hirdettetnie kell az evangé- Az Amerikai Magyar Bantista Szövetség hivatalos lapja. liumnak minden pogány népek között.”(Márk 13:10) JÓT TESZEK TEVELED Mózes I; 32:12 AZ UJ-ÉV első hónapjában olyan gondolatokat keresünk, melyek segítségünkre válnak a beláthatatlan esztendőnek minden legnehezebb küzdelmei és próbái között. Az Ó- testamentum egyik legszebb történetéből vesszük e gondolatot azzal a reménnyel, hogy mint régen a keményen megpróbált és Isten által helyére állított Jákobnak élete újabb kezdetén, nélkülözhetetlenül áldására vált az élő Isten ezen szava: “Jót teszek tevéled”; úgy mindnyájunk részére áldás lesz Istennek ezen biztató üzenete. A szentirásba foglalt ígéretek, akár az ó-testamentumban, akár pedig az újban, nem egy embernek tett ígéretek. Mi keresztyének azt hiszszük, hogy a Biblia hozzánk s az egész világhoz Istennek írott kinyilatkoztatása. Csak a hitetlenek mondják, hogy “azt is emberek Írták”, mely mondatban a hitetlenségük nyilatkozik meg. Az Isten gyermekei a szentirást teljes egészében Isten szavának tartják, mely szükséges a keresztyén ember mindennapi lelki életének fönntartásához. Ennélfogva az ó-testamentumi történetekben, próféciákban, és a többi iratokban, emberek által megiratott könyvekben, valamint az ujtestamentumban lévő iratok között az Isten szava nyilatkozik meg, amit nem valahol ereklyeként kell rejtegetnünk otthonunkban, hanem tanulmányoznunk szükséges, hogy a belső lelki emberünk élete növekedést nyerjen. A fentidézett ige Istennek egyik ígérete tehát nekünk is, nem csak Jákobnak. Jákob részére az ut és az élet nem volt könnyű. Miután bátyjával szemben elhirtelenkedett tettei miatt Mésópótámiába menekült s 14 hosszú esztendei szolgálata is letelt Lábannál, az ő apósánál, két feleségével, szolgáival és nagy gazdagsággal, az Ur Isten utasítására, visszatérőben volt az ő hazájába. Minden nagy gazdagsága mellett, lelke nem volt nyugodt. Útközben éjjel-nappal, belső lelki nyugtalanság emésztette őtet s ez a hoszszu, fárasztó utón tartott mindaddig, mig az Ur meg nem jelent őneki. A szép család, a nagy gazdagság, nem adott lelkének nyugodalmat. Csendes Fohász URAM, most, amikor Te elődbe jöttünk, Bűnbánó szivünkkel: halld meg könyörgésünk. Nem vagyunk mi méltók, hogy meghallgas minket, Irgalomból Uram: töröld vétkeinket. Oly sokszor hü Urunk, megbántunk mi Téged; Földi gyönyöröknek, ahelyett hogy Néked — Mindent félre téve — áldoznánk szivünket. De Te mégis Uram: nem vetel el minket. Miért is van Uram, hogy a Sátán minket Jó dolgok helyett, mindég rosszra késztet? Légy áldva én Uram, hogy Szent Fiad küldted, Kinek érdeméért eltörlöd vétkünket. Vajda Pálné, Montreal. Csak akkor csendesedett le háborgó lelke, mikor az Ur neki megjelent. Nyugtalan lelkét Istenhez emelve imádkozott: “Nem bocsátlak el, mig meg nem áldasz” és életét teljesen az Isten ezen ígéretére helyezte: “Jót teszek teveled”. Az uj-esztendőben utunk éppen olyan bizonytalan és nehéz mint a Jákobé volt. A jólét, gazdagság és az élet egyéb élvezete mellett de sok nyugtalan és boldogtalan ember van e világon? Keressük ennek okait. Politikai és gazdasági megoldásokkal és intézkedésekkel kísérleteznek az országok vezetői. A kelet a nyugattal gazdasági és felfegyverkezési őrületes pénzbe került harcot folytat, mely elhordozhatatlan terheket helyez a polgárok vállaira s egyben sok államban szegénységet és nyomorúságot is okoz. Sokan újabb, borzalmakkal teljes háborúról is beszélnek, mely a modern civilizációt pusztulással fenyegeti. Ezt a lelki és testi nyugtalanságot az egész világon fokozza az oroszok által kibocsájtott s földünk körül még mindig kprülforgó kis holdacskák, melyben némelyek a kommunizmusnak az egész világra való befolyását látják. Vájjon hol található az emberek között egy olyan eszme, egy olyan gondolat, mely ezt a nyugtalan világot megnyugtathatná? Erre a kérdésre a felelet csak az lehet: sehol máshol, csak az Istennél. Itt áll előttünk az ó-testamentum történetében ez a csodálatos, a mi számunkra is adott isteni ígéret: “Jót teszek teveled”. Ehhez s a többi Isten által adott ígéretekhez kellene