Evangéliumi Hirnök, 1938 (30. évfolyam, 15-16. szám)
1938-09-15 / 15. szám
1938 szeptember 1. “EVANGÉLIUM HÍRNÖK” 3. oldal A boldog családi otthon. Isten amiket teremtett, azokra gondot visel, fenntartja a látható és láthatatlan nagy mindenséget, korlátlanul uralkodik mindeneken- Az isteni gondviselés fényt vet a szellemi szférára is mert az benne gyökerezik, általa épül növekszik és gyümölcsöt hoz. Mindennek megvan módja szerint a helye, az útja és a fenntartására való szükséglete is Isten által. A vadállatoknak odujuk van, ahová menekülnek a v'eszedelm elöl; a madaraknak fészkük van, ahova pihenni térnek. Isten jósága nem hagyta magára az embert sem küzdelmeivel és szomorúságával, rendelt neki is egy helyet, hol nyugalmat és biztonságot találhasson. Ez a hely az otthon. Az otthon fáradt szivünk nyugalmi helyié az élet tengerén hányt - vetett hajócskánknak biztos kikötője; az emlegalább lesz, aki vigyázzon a kis babánkra, mert mi mindketten a gyárba járunk! El lehet képzelni, milyen örömmel végezte feladatát a komoly arcú leányka. Nem is volt rá panasz soha, de nem tartott tulsoká a boldogsága, mert a gyárban elbocsátások történtek s jóltevője is belekerült a munkanéllküliek csoportjába. Megint hely után kellett néznie. Most már hamarább kapott, de három gyermekre kellett vigyáznia. Szívesen megtett mindent, még néha erején felül is, csak ne legyen rá panasz. Asszonya nem is panaszkodott, de elismerést, szeretetet sem adott soha. Ó, pedig mennyire vágyott néha ■egy meleg pillantásra, egy szerető hangú szóra, egy anyai csókra. Sokszor már úgy érezte, nem bírja tovább, megszakad a szive a nagy vágyakozástól- Hiszen még olyan fiatal volt, majdnem gyermek, afféle ártatlan liliomszál. Néha az a gondolat gyötörte: Miért -is élek? — Jobb volna meghalni! Nem tudta még, hogy ez a sátántól jön s mégis leküzdötte; próbált társaságba járni, de hiába, ott is csak önzést, ridegséget talált szeretetet sehol. Egy este — mikor vágyódása már béri erénynek házi tűzhelye; gyermekörömök megszentelt csarnoka; öreg napjaink gyámoltalanságának menedéke. Otthon a családi körben jobban és nyugodalmasabban érzi az ember magát, mint bárhol a világon. Itt fürdik meg az emberi lélek a szeretet melegségében: a legragyogóbb napfényben. Az otthon a boldogság és szentség tanyája s azért a hazavezető ut mindig a legjobb utca az egész országban- Sehol sem ízlik jobban az étel, a virág sem illatozik édesebben, mint otthon. Mlkor meghivnak valahová, gyakran nagyon szívesen vendégelnek meg, de az még sem az otthonunk. ’’Tegyen úgy, mintha otthon volna”, szokták mondani a vendégnek, mert mindenki tudja hogy otthon lenni annyit jelent, mint nagyon jól érezni magunkat. Itt nem veszi észre senki, ha jó étvágyunk van; a tányért elviselhetetlen volt — egy érzés szállta meg: menni: — menni — valahová, messze, ahol pihenést s nyugalmat talál. — Messze van a Lánchíd? — kérdezte egy járókelőtől az utcán. — Hát elég messze, de csak menjen ebben az irányban, odatalál! — Az irány rossz volt s ő órákhosszat gyalogolt, mire megtalálta. — Talán a Margithidnál jobb lesz, — gondolta s ment tovább az éj leple alatt, de itt is ott ,ts igen sokan jártak a jövő-menők; sokáig kellett várnia. Pedig bent a kísértő egyre jobban sürgette: Vesd le magad s vége mindennek! — Jaj hogy tegyem meg? — sirt keservesen, — hátha bűnt követek el és a jó Isten nem fog megbocsátani! — A kísértő felelt: — Mit törődsz az Istennel? Látod, ő se törődik veled! Elvette azt, akit a világon legjobban szerettél. Csak halj meg, legalább megszűnik minden keserved. —> De olyan gyáva vagyok! — Ne félj, nézd milyen szép és sima a viz, puha, lágy a ringatása. Csak egy pillanat az egész és vége mindennek. — No, most éppen üres a hid, nem jön senki — jól van, úgy — no most! is kinyalhatjuk kedvünk szerint, nincs kitől tartani. Itt nem kell minden szót mérlegre tenni azért, mert az ellenség vigyáz reánk, itt a szivet nem kell zár alatt tartani; hanem az ajtón belül a szabadság levegőjét szivjuk és senkisem leselkedik és kémkedik egyik vagy a másik sarokból. Az ilyen otthont beszennyezni, lakóit elkedvetleníteni csak ördögi lelkek szokták. így van ez a gyülekezeti életben is.... Az embernek olyan jól esik tudni, hogy van otthona, hol rokonszivek várják meleg csókkal és öleléssel. Ahol lábát megvetheti s amelyet a széles föld kerekségén egyedül csak ö nevezhet az övének. Az otthon a pihenésnek révpartja, amelyért fáradunk, dolgozunk és küzdünk életünk utolsó leheletéig. A család a legkedvesebb, az otthon a legdrágább egy bizonyos tekintetben. E- zért rendelte bölcsen az Isten, hogy az ember szeretettnek azzal a teljességével ragaszkodjék otthonához, amelyhez Csend... csak a viz csobbant s ő alámerült, de már meg is bánta, kapkodni próbált, miközben rájött, hogy nem tud úszni; hátában mellében nagy nyomást érzett, azután újra lemerült, kezecskéje kavicsba markolt s nagy zugás vette körül... :Js * * — Már éppen ott akartuk hagyni, azt gondoltuk, nem dobja fel többször a viz! — szólt a mentőorvos a korházi kollégájához. — .jól kinyomták belőle a vizet? — Hát amennyire lehetett! Igen vékonyka szegény, rosszul táplált. — Ó, hát mégsem sikerült? — gondolta, mig csapzottan vizes haját sza-. ritgalta a jóságos ápolónő. 1 ■! — Miért tette? — kérdezték többen, hiszen még fiatal és csinos, máris megunta volna az életet? — Nem tudom, doktor ur! — Csak azt éreztem, hegy meg kell tennem, mert olyan elviselhetetlenül nehéz az élet. — Nincsenek szülei? — Számomra nincsen senki, mióta édes jó anyám meghalt-.. De mégis volt valaki, a jó nagynéni, aki sietett pártfogásába venni a
