Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-03-13 / 10. szám
193Í 74. _________________________ EVÁNOÉLlKUSOk LAfrjÁ k eresztyén dicsőségét, de újjászületés nélkül senki sem részesülhet Isten fiainak dicsőségében és szabadságában (Róm. 8, 21.). A megdicsőülés akkor történik, amikor két úr helyett egynek szolgálunk. Az igazinak. Istennek, Akkor az égi kéz letörli arcunkról a gondoknak és aggodalmaknak borúját (Máté 6, 24— 33.); akkor nem árnyékolja be homlokunkat sejtett veszedelmek félelme; nem úgy viselkedünk, mint akik minden pillanatban a legrosszabbra vannak elkészülve; nem töltjük életünket azzal, hogy torlaszokat és sáncokat emelünk jöhető ellenséges támadások ellen. Akkor békességben és örömben teremjük a megtérésnek áldott gyümölcseit, melyeket a Szentlélek munkál bennünk (Gál, 5. 22.) s olyanok leszünk, mint a folyóvizek mellé plántált élőfa. Az isteni gondviselésre hagyatkozás adja meg azt a dicsőséget, mely István vértanú orcáján fénylett, amelyet a világ nem adhat, de el sem vehet. Nemzeti ünnep Minden nemzeti idealizmusnak és szabadságharcnak lényegét és tragikumát klasszikusan fejezi ki Pál apostol a Galáciabeliekhez írt levelében, mikor azt mondja: ,,Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál; de a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja.“ A mostani Jeruzsálem, az ami van, ahogyan bele van szőve a történelmi erők és gátlások, korlátozások és adottságok szövetébe, bele van szorítva történelmi folyamatok medrébe, bele van ékelve az okok és okozatok fogsorai közé: szolgál. így tűnik fel mindig annak, aki hazáját, nemzetét szereti. Mindig úgy érzi, hogy ez az édesanya jobb sorsot érdemelt, ennek fejére glóriás koszorú, lába alá szikrázó csillagok illenének. így éreztek Bethlen, Rákóczi, Kossuth magyarjai — így érzünk mi is. így érez mindig minden jó hazafi. A mostani Jeruzsálem fiaival együtt szolgál s fel kellene szabadítani. Pál apostolban is lángolt hazájának és fajának szeretete: ,,Nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívemnek fájdalma; mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, elszakasztva a Krisztustól az én atyámfiáiért, akik rokonaim test szerint.“ Kész volna elkárhozni, hogy népét felszabadíthassa, de egy nagyobb áldozat is hiábavaló volt: ,,Ti nem akartátok.“ Az 1848/49-iki szabadságharc azoknak a harca volt, akik akkor úgy érezték, hogy a „mostani Jeruzsálem fiaival együtt szolgál“. S a szabadságharc ezt a szolgaságot nem szüntette meg. A harc elült, a szolgálat maradt. Megvan ma is. És megmarad. A szolgaság formája változik. De „most“ és „itt“ a szolgaság marad. Megmaradnak azonban azok is, akik látásokat látnak és álmokat álmodnak. Megmaradnak, akik a földi és mostani Jeruzsálem felett látják a magasságos Jeruzsálemet, amely mindnyájunknak anyja, amely az Istentől száll alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony, s akik azt álmodják, hogy a mostani Jeruzsálem magára ölti annak az örök Jeruzsálemnek minden szépségét, dicsőségét és gazdagságát. Jól van ez így. A mennyei Jeruzsálem gyöngyös kapuira, színarany utcáira, kristályos vizére nagy szükségünk van már most. Kell nékünk az a nagy és szent város, ahol nem lesz hely a gyáváknak, a hitetleneknek, a hazugoknak, az ebeknek. Ez a látomás egy nagy inspiráció és hegyes ösztöke. Itt élünk a mostani Jeruzsálemben, amely fiaival együtt szolgál. Ennek a Jeruzsálemnek minden dicsősége azokról sugárzik rá, akiket megihletett a mennyei Jeruzsálem dicsősége, szépsége, tisztasága. Elvettetett állapotát, bilincseit és gyalázatát pedig azoknak köszönheti, akiknek sohasem ragyogott fel a mennyei Jeruzsálem képe, akik bűneik barlangjává tették és teszik a hazát. A mostani Jeruzsálem legjobb fiai azok, akiknek a földi ország csupán szimbólum és ha- lovány másolat s akik mindazt a rajongó szere- tetet, mindazt a hűséget, mindazt a sóvárgást, % amivel a mennyei Jeruzsálem iránt viseltetnek, erre a mostani Jeruzsálemre irányítják s ennek szolgálnak. Hiába? A szolgaság marad? Nem. A kévésén tanúit ott hűségnek meglesz a jutalma, s a mostani hazájukat szeretők találnak hazát a magasságos Jeruzsálemben, amely szabad és mindnyájunknak anyja. Az ébredés történetének áttekintése Sajnos, ezek a különcségek Zinzendorfra vezethetők vissza. Emberileg megértjük, mert sikerei nagyok voltak s Isten csakugyan nagyon felhasználta őt. De túlságos sok volt benne a kiválasztottsági öntudat. „Az én parókhiám a világ!" — „Amerikába is el szeretnék menni, hogy megmoshassam a Bárány vérében.“ — Magát és ügyét túl merészen azonosította a Krisztus ügyével. Aki hozzátartozott, azt megtértnek, aki nem, azt meg nem tértnek tekintette, ötleteit szívesen állította oda úgy, mint az Isten akaratát, emellett sokszor szeszélyes, erőszakos hatalmaskodással igyekezett gondolatainak érvényt szerezni. Az ellenhatás nem maradhatott el. A komolyabbak elfordultak. 1743-tól 1750-ig nagy pangás következett be az addig 20 éven keresztül egyfolytában gyönyörűen fejlődő munkában. Zínzendorf azonban megértette az Úr intését. 1752-ben elveszti egyetlen fiát, Renátust. Bengel és Oettinger, a két nagy würtenbergi pietista, intései megállítják s alázatos önfegyelmezéssel igyekszik a hátralevő években kiküszöbölni azt, ami a munkát már már végzetesen helytelen irányba vitte. A mozgalom ebben a tisztultabb fázisában megy tovább Zínzendorf után,