Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-03-06 / 9. szám
70. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1932. Kardoskut, Kemeneshőgyész, Kiskőrös, Kísmányok, Kispest, Ostffyasszonyfa, Paks, Salgótarján, Sárszentlőrinc, Soltvatkert, Szarvas, Szekszárd. Amennyiben ezen helyek valamelyike áprilisban nem fogadhatná Kunst Irént, kérünk a fenti címre értesítést. Márc. 20-ika körül minden jelentkező gyülekezet megkapja a terminust, amelyen a tervbe vett látogatás végbe megy. A meghívással kapcsolatban a helyi gyülekezetei az állomástól való beszállítás, szállás és ellátás gondján kívül csupán Kunst Irén által tartott előadással kapcsolatos vallásos este perselye terheli. Kunst Irén a nyáron készül vissza harmadszor Kínába. Ez újabb tiz évi távollétet jelent, ami az ő korában elég nagy idő. Éppen ezért gondol Kunst Irén arra, hogy ez lehet az utolsó magyarországi szolgálata. Igen kívánatos azért, hogy ez alkalmat minél több gyülekezetünk megragadja, kivált azért is, mert jóllehet Kunst Irén ev. egyházunk tagja, eddigelé aránylag nagyon kevés hazai ev. gyülekezetben fordulhatott meg. Egyházmegyei felügyelőválasztás. A kemenesaljai evang. egyházmegye a lemondás folytán megüresedett felügyelői tisztségre koltai Vidos Dániel merseváti föld- birtokost, a Johannita-rend lovagját választotta meg. Az új egyházmegyei felügyelő eddig az ősi nemesdömölki gyülekezet felügyelője volt, több mint 10 esztendőn keresztül. Az abszolút szótöbbséggel megválasztott felügyelő leszármazottja az articularis nemesdömölki gyülekezet első felügyelőjének; koltai Vidos Miklósnak. Az egyházmegye nagy reménységgel tekint az új felügyelő működése elé, annál is inkább, mivel nagynevű elődje részese volt az 1730-as években a gyülekezet létrehozásában. Az Isten gazdag áldása kisérje őt felügyelői munkásságában! Nyugalomba vonulás. Wágner Ádám ráckozári lelkész, a Tolna-Baranya-Somogyi ág. h. ev. egyházmegye pénztárosa és számvevője f. é. január hó 1-ével nyugalomba vonult. Benne a dunántúli egyházkerület legnagyobb egyházmegyéjének egy kiváló vezéralakja jutott megérdemelt pihenőjéhez. Halálozás. Pusztfödémesi Csemez István, földbirtokos, m. kir, gazd. főtanácsos, volt ország- gyűlési képviselő, a győri ág. h. ev, egyházmegye volt felügyelője stb., február 23-án életének 75. évében meghalt; temetése Téten volt február 25-én. A megboldogult 1880-tól viselt különböző egyházi tisztségeket, egyházmegyei felügyelői tisztjéről 1929-ben gyengélkedése miatt mondott le, de a felpéci egyházközség felügyelőségét mindvégig megtartotta. Washington György születésének (1732. február 22.) 200 éves fordulóját hazánkban is megünnepelték. — Washingtont még a történelem hírhedt átértékelői sem tudták eddig kikezdeni. Washington, mint angol alattvaló, segített megszerezni a franciáktól Kanadát Angliának, azután mint forradalmár, elszakította a 13 kon- federációs államot az anyaországtól s atyja lett az Egyesült Államoknak. „Első a háborúban, első a békében, első népének szívében“, Jelleme és munkájának eredménye a világtörténelem nagyjainak sorába iktatta. Becsületéhez nem fér makula. Szabadság és függetlenség voltak az eszményei. Nem tehet róla, hogy olyanok is ünnepük, akiknek az ő eszményeihez semmi közük. Lelkészjelölés. Geduly Lajos újpesti evang. lelkész halálával megüresedett újpesti ev. lelkészi állásra 25 pályázó közül az egyház közgyűlése a presbitérium javaslata alapján egyhangúlag Mezei József újpesti hitoktatót, Nagy Lajos gyirói lelkészt és P r ő h 1 e Sándor jelenlegi adminiszterátort, — az egyházmegyei elnökség pedig Schmidt János györkönyi lelkészt jelölte. A választási harc erősnek Ígérkezik. A Bethlen Gábor-Szövetség székesfehérvári ünnepélyén február 21-ikén D. Kapi Béla püspök mondott beszédet, Szólt előadásában a szovjet világnézetéről, melynek akkor tudunk ellentállní, ha életünket megtöltjük a keresztyén erkölcs gazdag tartalmával. Hangoztatta, hogy napjaink gazdasági válsága eltörpül az erkölcsi válság mellett. Az értelmi kultúra egymagában nem elegendő, az erkölcs, a becsület, a jellem uralma a döntő. Előadást tartott még dr. Baltazás Dezső ref. püspök is. Jelen volt dr. Pesthy Pál ny. igazságügyminiszter, a bányai egyházkerület felügyelője, aki megnyitó beszédet mondott. Az ünnepélyt Csécsi Nagy Imre zárta be. Tanítóválasztás. A győrszemerei egyházközség Szíj Lászlót választotta kántortanítójának. Az új kántortanító eskütétele és beiktatása február 21-én volt. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság március hó 9., 10. és 11. napjain Budapesten, (IX., Ráday-u. 28.) a ref. theológia dísztermében előadássorozatot tart. Előadó Makkai Sándor erdélyi református püspök, aki az evangélium egyházi, szociális és kultúrális problémáiról fog beszélni. 9-én és 10-én az előadást megelőzőleg Remé- nyik Sándor verseket olvas föl. Mindhárom estén Ravasz László elnököl. Műsormegváltás 1 P, ez mindhárom estére belépésre jogosít. Az előadások kezdete pontosan 6 órakor lesz minden alkalommal. Ünnepségek és jótékonyság Orosházán. Az orosházi evang. nőegylet farsang végén, jelmezes tea-estét rendezett. A Dévai Biró Mátyás evang. cserkészcsapat műsoros ünnepélyt tartott, amelyen beszédet a cserkészcsapat elnöke: Kovács Andor esperes tartott. — Február 23-án volt 30 éve annak, hogy Kovács Andor orosházi lelkész hivatalába beiktattatott. Ez alkalommal hívei, tisztviselő- társai és a tantestület tagjai lelkipásztorukat szeretettel üdvözölték. Horémusz Pál lelkésztársai, Sülé László az egyházhivek, Csizmadia Mihály ig. tanító pedig az egyház tanítói nevében tartottak üdvözlő beszédeket. Kovács Andor esperes meghatottan mondott köszönetét a kedves megemlékezésért s a szíves üdvözlésekért. A nőegylet ez idén is végzi nagyarányú jótékony akcióját, osztja az éhezők részére az ingyen ebédet, e télen már az 1500-ik ebédet adta ki. A nőegylet elnöke özv. Torkos Kálmánné, főtitkára: Kovács Andor esperes. Lelkészjelölés. A ráckozári ev. gyülekezet f, hó 21-én a nyugalomba vonult Wágner Ádám lelkész helyébe egyhangúlag Fuchs János gindlicsaládi helyetteslelkészt jelölte. Lelkészsegélyző Alap. Az Evangélikusok Lapja 1932. évi január hó 24-i számában „Lelkész" aláírással „Egy-két megjegyzés az egyetemes lelkészsegélyző alap működéséhez" címen közlemény jelent meg, amely az