Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-12-25 / 43. szám

Evangélikusok lápja

302.

Luther német hazafisága.

in.

De mert Luther szegény népét szerette, ép azért — mint láttuk — erősen is bírálja. Súlyos büntetésekkel fenyegeti meg az Isten iránti hálátlansága miatt, ki pedig más népek előtt a kinyilatkoztatott evangélium nal ajándékozta meg. Luther Németország elleni fenyegető jóslatai nagy és nehéz fejezetet képeznek. Gyakran második Jeremiás prófétának tűnik fel fájdalmas korholá- saiban népe előtt. Tükör elé állítja német nemzetét azzal, hogy az isteni ige megvetése mindig nehéz büntetésekkel jár. Utal a bibliai özönvízre, Sodorna és Gomorra sorsára, Izrael babilóniai fogságára, Jeruzsálem elpusztulására és a török hódítás idejében Görögország és Magyar- ország sorsára. Ez a sors Németországra is vár. A veszély csak halála után fog beállani, de mindenesetre bekövetkezik. „Nem szívesen jósolok, de amit megjövendölök, főleg a rosszat, sokkal nagyobb arányban következik be, mint szeretném,'' Nem korabeli asztrolog csillagjóslásról, hanem „a theológiából eredő Isten haragjáról“ vafn itt szó. „Attól tartok, hogy oly nagy büntetés vár Németországra, hogy senki a megmondhatója. És attól félek, hogy az Isten a maga kegyelemigéjét felfüggeszti és oly vaksággal és megkeményítéssel sújtja Németországot, hogy arra csak gondolni is borzasztó („grenlich")." És ezek a fenyegető jóslások nem következtek-e be szószerint? Sírja fölött tört ki a smalkaldi, majd nyomában a 30 éves háború, szörnyű igazolásául Luther jóslásainak. S váljon megszüntek-e végleg? A világháborús mai Németország a megmondhatója.

De népe iránti forró szeretet szólt e fenyegető jóslásokból és mindenekfölött az Istentől küldött vezérnek nehéz felelősségérzete.

Luther, mint nemzetének vezérsége lélektanilag tekintve, teljesen megfelel az északi vezérember lelki alkatának. S mi annak a lényege? Ezt Günther „Basse und Stil“ c. művében találóan írta körül, „Míg az előázsiai ember legfőbb élvezete a közösségek feletti hatalma, addig az északi emberé a mély megrázkódtatással járó tragikus cselekvés egyéni tapasztalata." Az első tipus képviselője Loyola Ignác, de Kálvinnál is hasonló vonásra akadunk. Ezzel szemben Luthernél semmit sem talál abból. „Nincs akarata a közösségek feletti uralomhoz. A hit- agitátor minden vonása hiányzik nála," Igazi északi hithirdető módjára a személyes meggyőzés hive, „Sohasem kényszerítettem valakit, hogy engem meghallgasson vagy beszédemet elolvassa," A felzaklatott wittenbergieket így szólítja meg a szószékről: „Summa summarum: hirdetni, elmondani, és megírni akarom, de senkit reá erővel nem kényszerűek, mert a hit kényszer nélküli odaadást igényel." „Az eget én nem ostromolhatom," Szeretett németjeihez intézett „Intéseiben" pedig azt mondja: „Mindent megtettem mint hű próféta és tanító, Aki nem akar követni, maradjon el. Ártatlan vagyok benne." S még 1545. azt írja: „Aki abban nem akar hinni, az menjen a maga istenéhez, a pápához. Mint a Krisztus egyházának hivatott papja és tanítója tartozom az igazság kimondásával, ki mindig megtettem a magamét!"

Ennek minden föllépő póztól való mentessége is megfelel. Milyen kinőjelenetet csinálhatott volna a 95 tétel kifüggesztéséből vagy wormsi föllépéséből. Különösen kitűnik ez az egyházjog és az őt kiátkozó bulla megége- tésóből. Találóan mondja Bohmer: „Úgy látszik, a kiváncsi szemlélők iránt nem volt szeme, csak az égi szemlélőkre gondolt, akikhez reszketve imádkozott." S amint befejezte imáit, nem gondolt a tömegek tapsaira, hanem észrevétlenül eltűnt. Hasonlítsuk csak össze a „hiúságok" elégetésének jelenetét Savanarola Florencében!

Komolyan vett mindent, amivel az Isten megbízta, „Mindent, amit írtam és tanítottam, lelkiismeretem, hűségem és kötelességem szerint való. Mint az írás szegény tanítója az egész német nemzet javára törekedtem" — írja már 1521, a maga választó fejedelmének. Nem sokára reá császár és birodalom előtt vallja Wormsban: „az én német hazám iránti köteles engedelmességem elől nem akarok kitérni," S a Wartburg váráról írja — sajnos latinul— egyik barátjának Strassburgba: „az én németjeimnek születtem s nekik akarok szolgálni." S a városi tanácsos urakhoz: „komolyan gondolok magukra és az egész Németországra, ahová engem az Isten rendelt,"

Ezeknek a halálosan komoly és mégis magasztosan fölemelő érzéseinek kifejezést adott azokban a fokozott jelzőkben is, amelyekkel magát illette, „A németek prédikátorának“, sőt „Németország egyik apostolának, prófétájának és evangélistájának tartotta magát." A gyermekek iskoláztatásáról" szóló egyik beszédének végén Ko- burgban, 1530. kijelenti, hogy „kedves németjei eleget hallhatták saját prófétájukat.“ S még ez év végén hangoztatja „kedves németjeihez intézett intelmeiben" a következőket: „Mivel a németek prófétája vagyok és merészlem pápistáim örömére e büszke név felvételét, s mint hűséges tanító komolyan intem kedves németjeimet, hogy keresztyén tanításban részesítsék gyermekeiket." Amint a Wartburgon a németek számára szülöttnek mondotta magát, úgy Koburgban azok prófétájának, ,

E missziójának súlyos felelőssége folyton nyomta a lelkét. Sokat szenved alatta. „Miért nem adott az Úristen más prédikátort a németeknek?“ De ez általános prófétai sors. Nagy dolognak nehéz az áldozatja, és a tragikumokban oly gazdag német történetben sok reá a példa, De a Lutheré mégis egyetlen a maga nemében.

Semmi ő népe nélkül, amit amelyből kinőtt s amelynek erejéből és nedvéből indította meg azt a reform- mozgalmat, amellyel az evangélium újból föllépett és virágzott .De épen azért Németország is semmi sem volna Luther nélkül. Nélküle hitetlenségbe és babonaságba, könnyelműségbe és kétségbeesésbe maradt volna el, amint azt a fellépése előtti állapotok is mutatják, amivel aztán kárát vallotta volna az ő sajátosságának: az Isten által neki adott különös léleknek.

Egyik asztali beszédjében azt mondja Luther: „Olyan Németország, mint az az erős ló, amelynek eledele és mindene van, amire csak szüksége van. Csak a jó lovaglója hiányzik. ,,Preuss szerint a mai Németországnak a lovaglón kívül még sok másra is volna szüksége. De ha egyszer az igazi lovas lóra terem, akit az Isten küld és talán már köztünk Í9 jár, akkor még egyszer segítve lesz a német nemzeten. De egy a bizonyos, hogy annak a vezérnek, akit mi várunk Luther vonásokkal kell rendelkeznie.

Preuss tanár engedélyével Dr. Szlávik Mátyás.