Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-12-11 / 41. szám
XVIII. évfolyam. 1932. december 11. 41. sz&m. Szerkaszttsáo is kladáklratal: LÉSEIT (Mosta ■.) Cladla: I LUTHER-SZOYETStG. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 1290. alapította : 0R. RlfFIY SlRDOR pUspkk. Moijtleolk hetenként eívszer, vasáraap. EllliztÜsl ir; Eitu (ne 8 P. 41 (III., léiéire 3 P 28 Ilii., aeividtm 1 P. 60 HIÚ En szia 16 Ilii HlrPatésI árak mepaiiazAs szarlak $i<rkniM«ért IcUlói NÉMETH KÁROLY ««pere«. Készülj a karácsonyi örömre. „És ezeket azért Írjuk néktek, hotfy örömetek teljes legyen.“ I. Ján 1. 4. „Íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen." Így szólt az Ur angyala a bethlehemi pásztoroknak. „Ezeket beszélem a világon, hogy ök az én örömemet teljesen bírják ő magokban." Ezeket a szavakat mondta Jézus főpapi imádságában. Jézus apostolai átveszik az üzenetet. Pál apostol azt írja: „Örüljetek az Urban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!" János apostol pedig egyenesen célul tűzi ki maga elé írásában azt, hogy olvasóinak örömét teljessé tegye. Ez az öröm nem felületes gondolkodásból, nem az élet árnyoldalainak nemismeréséből, nem sekély optimizmusból, nem pillanatnyi hangulatokból fakad. Még csak nem is az élettel szemben táplált igényeknek vagy várakozásoknak a lefokozásából. Mert ugyanaz a János apostol írja ugyanazon levelének a vége felé, hogy „az egész világ gonosszágban vesztegel." Nem látta tehát rózsaszínben a világot. Sőt figyelmeztet, hogy örömünket ne keressük abban, amit a világ adhat: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak;... a világ elmúlik." Túl kell magunkat tennünk a világon; a világ olyas valami, amit le kell győzni. Legyőzni, nem a technika vívmányaival, ahogyan az anyagias gondolkodásmód reméli a boldogságot és az örömet. A világot a világon túli erővel, a hittel, kell legyőzni. Azzal a hittel, hogy Jézus az Isten fia. Azzal a hittel, hogy karácsonykor az örökkévaló Ige lett testté s a názáreti Jézusban az isteni kegyelemnek és dicsőségnek a teljessége lett nyilvánvalóvá, kézzelfoghatóvá. Igen szép az az öröm, amit karácsonykor az emberek jókívánatokkal és ajándékokkal iparkodnak egymásnak szerezni. De nem szabad felejtenünk, hogy ezek az ajándékok és jókívánságok, akármilyen jólesők és szívből fakadók legyenek is, nem azt az örömöt adják, amit Isten akar karácsonykor juttatni a világnak. Attól kell félnünk, hogy a karácsonyi ünnepnapoknak éppen ezek a megható és szívmelegítő külsőségei elterelik figyelmet Isten karácsonyi ajándékáról. A szent öröm elé odatolakodnak a világi, az érzéki örömök. Nagyon dicséretes és szociális szempontból jelentős dolog az, ha a szegényeknek jótékonykodással „karácsonyi örömöt" igyekeznek szerezni a gazdagok. De ne felejtsük, hogy az Isten ajándékát tekintve mindenki szegény. „Boldogok a lelki szegények." Igen téves útra terelődik ünneplésünk, ha akár a „szegényekkel", akár a „gazdagokkal" elhitetjük, hogy karácsonyt ünnepelnek, mikor a szegényeknek pénzzel, ruhával, élelemmel örömöt szereznek, s így a karácsonyt jótékonysági akciók napjává avatják. Karácsonykor Isten tett jót az emberekkel és az egész világgal. Nem az emberek tettek jót egymással. A karácsonyt azért szerezte az Isten, mert egyik ember a másikkal nem tudott igazi jót tenni, egyik ember a másiknak nem tudott igazi tiszta és maradandó örömöt szerezni, egyik ember a másikon nem tud éppen a legnagyobb bajában segíteni. Azért adta egyszülött Fiát, mert az ember a jóra tehetetlen. A világnak és az embereknek nyomorúságán ember nem bir segíteni. Igen furcsa lenne, ha azt gondolnánk, és karácsonykor gondolnánk, hogy a gazdagok tudnak segíteni, holott Jézus és apostolai a gazdagságban veszedelmet láttak, nem jóra való erőt, nem segítő hatalmat. „Aranyam és ezüstöm nincsen", mondotta Péter a sántának. Nem is volt szüksége aranyra és ezüstre. Anélkül gyógyította meg a sántát. A pénz sokkal több nyomorúságot és keserűséget szerzett, mint jólétet és boldogságot. Karácsonykor eszméljünk rá, hogy a karácsonyi öröm pénzen nem szerezhető. Az az anyagias életfelfogás, amely karácsonykor tombolja ki magát, nem keresztyén. Karácsonykor valamennyien szegények vagyunk, s valamennyiünknek éreznünk kell, hogy az Isten kimondhatatlan ajándékára szorulunk. Az emberbaráti jótékonykodás és alamizsnaosztogatás nem bírja soha megteremteni azt a közösséget, amelyről János apostol ír ebben az ádventi szakaszban (1. Ján 1, 1—4): „hogy néktek is közösségtek legyen velünk". Az anyagiasság, a testiség végeredményben mindig szétválasztanak, mindig éket vernek ember és ember közé. A modern pogányságon nem változtat az a körülmény, hogy az alamizsnaadás időbelileg egybeesik karácsony ünnepével, s hogy karácsonykor vallásos hímet varrnak a társadalmi osztályok közt tátongó szakadékokra. Ebből maradandó öröm nem származik.
