Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-11-06 / 36. szám
250. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1932 sal az Istenben. Ti mindig könyörgésem tárgyai lesztek, én Szeretteim. Isten legyen mindnyájatokkal. Ámen.“ A fentiekben áll előttünk Erling Eidem érsek pásztorlevelének kivonata, illetve annak néhány megszívle- lésre méltó kiemelkedő gondolata. Nagy kár, hogy teljes szövegében nem kerülhet híveink és lelkészeink kezébe. Sok mondanivalója lenne mindnyájunk számára. Végtelen boldogságot és épülést jelentett számomra, amikor olvastam. Lépten-nyomon arról győződhettem meg, hogy mélységes hitű igazi keresztyén, az Isten ügyéért égő lélek sugallta minden sorát. Ez a legnagyobb nyereség benne. Megtanulhatunk tőle ebben az ezer célú világban „az egy szükséges dologra" nézni, s a kifelé élés és felszínes élet e sivár jelenében megállni és befelé fordítani tekintetünket. Befejező szavam csak a hála szava lehet. Hálát kel! adni Istennek, hogy a főpásztor nélkül maradt svéd evangélikus egyház élére olyan ízig-vérig keresztyén, hívő és evangélikus férfiút állított, mint amilyen az új érsek. Aki elmélyed pásztorlevelének tartalmában, az azzal, a meggyőződéssel fejezi be annak olvasását: a svéd evangélikus egyháznak sorsát jó kezekbe tette le Isten. Mondjuk rá a köszönet és hálaadás leikével: Úgy legyen! Kiss György ev. lelkész. Bibliaolvasás. (November 7—13.) Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért! — Nov. 7. Övék a mennyeknek országa. Mt. 5, 10—12.; Csel. 6, 8—15.; 7, 54—59. — Nov. 8. Jézus tanítványainak szenvedniük kell. Mt. 10, 16. 17. 21—25. — Nov. 9. Ne féljetek! Mt. 10, 26—33. — Nov. 10. Imádkozzatok há- borgatóitokért! Luk. 6, 26—35. — Nov. 11. A végső időkben támadó üldözések. Mt. 24, 1—14. — Nov. 12. Légy hű mind halálig! Jelenések 2, 8—11. — Nov. 13. Az ideig tartó nyomorúság örök dicsőséget szerez. 1. Péter 4, 12—19. — Nov. 13. Szthár. után 25. vasárnap. Epistola: 1. Thess. 4, 13—18.: Krisztus dicsőséges eljövetele és a halottak feltámadása. Evangéliom: Máté 24, 15—28.: A nagy nyomorúság és a hamis próféták. — Imádság: Istenünk és Urunk! Gerjeszd fel hivő néped szívét és mozgasd meg akaratát, hogy gyermekeid bőségesen teremjék a jócselekedetek gyümölcseit és gazdag jutalmat kapjanak tőled. A mi Urunkért a Jézus Krisztusért. Ámen. — Történelmi emlékeztető: Nov. 8. A fehéhegyi ütközet; 1620. — Nov. 9. Az artikuláris helyekről szóló törvény; 1681. — Nov. 10. Luther Márton szül.; 1483. — Nov. 11. Kierkegaard szül.; 1855. — Nov. 13. Augustinus szül.; 354. HÍREK. A Hittudományi Kar tanártestülete október 31-ikén Gusztáv Adolfról való megemlékezéssel kapcsolatos reformációi emlékünnepélyt rendezett. A megnyitó beszédet D. Dr. P r ö h 1 e Károly dékán mondta, Gusztáv Adolfról Dr. W i c z i á n Dezső megbízott egyetemi előadó tartott előadást. Énekszámokkal szerepelt Danell Gusztáv Adolf svéd lelkészjelölt, theol. hallgató; Scholtz László theol. hallgató Remenyik-versekét szavalt. Áthelyezés. D. Kapi Béla püspök Novák Elek győri s. lelkészt, aki lapunk korrektúráját is szives volt végezni, Kőszegre helyezte. Helyébe Győrbe Komjáthy Lajost küldte ki segédlelkésznek. Lelkészértekezlet. A tiszai ág. hitv. evang. egyház- kerület lelkészegyesületének tagjai okt. 19-én Sátoraljaújhelyen jöttek össze értekezletre, melynek különösebb jelentőséget adott az a körülmény, hogy a sátoraljaújhelyi lelkészi működésének 25. évfordulóját. Az értekezlet szeretett elnöke, dr. Dómján elek föesperes sátoraljaújhelyi lelkészi működésének 25. évforulóját. Az értekezlet d. e. 9 órakor a lelkészek úrvacsorájával kezdődött, melyet Bélák Sándor tokaji lelkész osztott ki. Utána dr. Dómján Elek elnök olvasta fel megnyitóját. Ismertette korunk uralkodó szellemi áradatait; az egymással szemben álló világnézeteket, kiszemelve az evangéliomi világnézet magasabbrendüségét, győzelemre bivatottságát. A tartalmas elnöki megnyitóhoz többén hozzászóltak. Legelőször d. Geduly Henrik püspök, ki ezt az alkalmat használta fel arra, hogy a jubiláló elnököt a lelkészegyesület és az elszakított lelkésztestvérek nevében is melegen üdvözölje. A hozzászólások és üdvözlések után Tóth József alesperes, fancsoli lelkész ismertette „A lelkészi szolidaritás, mint a lelkészi tekintély őre" cimű dolgozatát,' hangsúlyozva, hogy a lelkészi szolidaritást minden áron meg kell teremtenünk, ha nincs s meg kell erősítenünk, ha van mert e nélkül, mint áldott kéve hullunk szét, aminek mérhetetlen kárát vallja közegyházunk. A délelőtti együttlét után a lelkészegyesület tagjai belekapcsolódtak a helybeli gyülekezet öröm ünnepébe s résztvettek a felvirágozott templomban tartott diszközgyűlésen, hol a sátoraljaújhelyi lelkészi működésének 25. évét betöltő főesperes-lelkészt Csajka Endre földbirtokos, kormányfőtanácsos egyházközségi felügyelő, d. Geduly Henrik püspök, Duszik Lajos főesperes, Kiss Ernő helybeli ref. esperes, id. Victor János, a V. Isk. Szövetség titkára, a helybeli hatóságok, iskolák, egyházi és társadalmi egyesületek, úgyszintén az iskolás gyermekek képviselői üdvözölték. Ebédre a lelkészértekezlet tagjait a gyülekezet látta vendégül. Délután id. Victor János, a Vasárnapi Iskola Szövetség titkára • tartott vasárnapi iskolai mintatanítást, mely kedves közvetlenséggel a templomban folyt le. Ennek befejeztével id. Victor János néhány keresetlen szóval szívéhez nőtt kedves gyermekének, a vasárnapi iskolának nagy fontosságára mutatott rá. Este 34 6 órakor a gyülekezet részére vallásos estély volt a templomban, melyen Duzsik Lajos főesperes a Filemonhoz irt levél 12, verséről tartott .bibliamagyarázatot, Varga László és Marcsek János lelkészek imádkoztak, id. Victor János orgonaszámot adott elő, Szikszay Zoltán s. lelkész pedig Sántha Károly: