Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-10-23 / 34. szám
hogy úgy a természetbeni', mint a pénzben! adományokat a szeged! ev. lelkészi hivatal, Szeged, Tisza Lajos körút 16. sz. alá kérjük küldeni!. Szeged, 1932. szeptember hó. Dr. Urbán János elnök, Sztrokay Tábor főtitkár. KÖNYVSZEMLE. A Dunántúli ág. h. ev. egyházkerfilet Belmísszlói Munkaprogrammja az 1932—33. évre. D. Kap! Béla püspök szerkesztésében, a Dunántúli Luther-Szövetség kiadásában IX. évfolyamát érte el az ajánlásra immár nem szoruló könyvecske. Nem csupán programmot nyújt a Lelkészeiknek s a belmásszió egyéb munkásainak, hanem ágén értékes cikkeket és tanulmányokat is. Két főrészre oszlik: I. Az ifjúság egyházi gondozása; II. Felnőtt egyháztagok gyülekezeti gondozása. Az első főrészben Kiiss Samu tollából találunk 20 bibliai képet a keresztyén lelkidet és jellem feltüntetésére; utána Fábián Imre közli Vallásos nevelés, erkölcsi nevelés, értelmi nevelés, testi nevelés címek alatt az evarng. ifjúsági egyesületek munkatervét s nyújt egyúttal útmutatót az Ige tematikus tanulmányozásához. Ugyancsak Fábián Imre szerkesztette meg az evang. Diákszövetségek munkatervét is, szintén a négyes ala>- pon (vallásos, erkölcsi, értelmi, testi nevelés), biblia- olvasásd vezérfonallal; a vallás nevelés alatt Gusztáv Adolf, Zánzendorf gróf és Taylor H. leikével foglal- kozáik. A második főrész tárgya a felnőtt egyháztagok gondozása; ebben négy csoportot találunk: emlékünnepek (Bocskay István, I. Rákóczi György, gróf Thököly Imre, Gusztáv Adolf és a Gusztáv Adolf egyesület, írták: dr. Kovács Sándor, dr. Karner Károly és D. Kap! Béla); vallásos estélyek (ádventi, böjti és nagy- heti, írták: Budaker Oszkár, Horváth Olivér, D. Kapi Béla, Szabó József, Túróczy Zoltán), továbbá Dr. báró Podmaniczky Páltól »Herrnhut úttörő misszionáriusai« címen Dober Lénárt, Beck János és Zeisberger Dávid életmunkájának ismertetését; harmadik csoport a Felnőttek liiskolája, itt D. Kapi Béla 3 előadásban ismerteti! Oberlin János Frigyes életét és munkáját; végül a negyedik csoport Presbiterek lelkigondozása címen D. Kap! Bélától hoz értekezést »Egyházunk erőpróbája« elmen. A Belmissziói Munkaprogramm 180 oldal terjedelműn s a fenti vázlatos ismertetésből, a munkatársak neveiből is lehet következtetni annak belső és maradandó értékére. Ifjúsági sajtótermék alig tett még olyan népszerűségre szert, mint a KIÉ mozgalom kiadásában megjelenő két kis lapocska, az »Evangélikus Ifjúság« és »Református Ifjúság« az első az elmúlt télen rövid néhány hét alatt 1000, a másik pedig 2000 előfizetőt kapott. E közkedvelt kis lapok október második felében ismét megjelennek. A lap Magyarországon a legolcsóbb újság, előfizetése 10 számra mindössze 50 fillér. A legszegényebb földműves, vagy munkésifju is megrendelheti. Megjelenik novembertől márciusig két- hetenkiint. Kérjük lelkészeinket és tanítóinkat, hogy vezessék be a kis lapot ifjúságunk körébe. Mutatvány- számot szívesen küld a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövetsége, Budapest, Honánszky-utca 26. Megjelent az 1933. évi *Fébé«-naptár. Hogy mindenki könnyebben megszerezhesse magénak, leszállíttatott az ára P 1.40-re, a könyvalakué pedig P 1.60-ra. A naptár az év minden napjára egy-egy rövid bibliamagyarázatot és történetet tartalmaz. Sok családnak nélkülözhetetlen naponkénti olvasmánya ez a naptár s szeretettel hívjuk fel reá azok figyelmét is, akik eddig még nem ismerték. Megrendelhető a »Fébé« Ev. Könyvkereskedésben, Budapest, VII., Damjanich-u 25 á. Lelkészeknek, iratterjesztőknek 25% engedmény, a portó és csomagolás külön felszámításával. Felelős kiadó: NEMETH KAROLY. Pályázati hirdetmény. ,,A szarvasi evang. egyházközség“ „Örmény- zúgi“ tanyai tanítói állására pályázatot hirdet, melynek részletes feltételeit és határidejét a Néptanítók Lapjának f. évi 20-ik száma közli. Közelebbi felvilágosítást készséggel nyújt Kellő Gusztáv isk. elnök Szarvas, Békés m. Árleszállítás! A Dunántúli Énekeskönyv uj, olcsó árai, október 1-től kezdve P Fél vászonkötés 3.80 Egész vászonkötés, tokban 4.80 Párnázott vászonkötés, aranymetszéssel, tokban 10.— Celluloidkötés, fehér 13,— Celluloidkötés, fekete 14.— Chagrin bőrkötés, fekete vagy színes 15.— Fekete bőr bibliakötés 16.— Ezt az énekeskönyvet bevezetni óhajtó egyház szíveskedjék ajánlatot kérni. Az előnyös feltételek megkönnyítik a bevezetést. Egyházirodalmi jegyzék díjtalanul kapható. Hornyánszky Viktor kiadása BUD APEST Főelárusító: Kókai Lajos könyvkereskedése, Budapest, IV,, Kamenöayer Károly-u. 3. Nyomtatott a Győri Hírlap nyomdai m&intézet gyorssájtóján Győr, Czuczer Gergely-u. 15 szám. — (Vezető Ligeti István) — Telefon 239. — 3356