Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-06-05 / 21. szám

1932. EVANGÉLIKUSOK LAPJA kára. De minden ilyen találkozás áldott al­kalom akar lenni arra, hogy vallásunk igaz­ságait ifjúságunk leikéhez, az ifjúságnak megfelelő módon közelebb vigyük. Egy na­gyobb közösségbe akarja az ifjúságot hozni, a testvéri érzést, az egymásra utaltságot akarja az egymástól lélekben (ha nem is te­rületileg távol állókban megéreztelni. Olyan kapcsokkal akarja az egymást nem ismerő ifjakat egymáshoz és a gyülekezethez fűzni, amelyek eddig nem voltak még meg. Ebből a meghatározásból természetesen nagyon sok követelmény származik az egyházmegyei konferenciákra, amelyeknek a betartása na­gyon szükséges lenne. A legtöbb egyházmegye az ifjúsági kon­ferenciáját tavasszal rendezi meg. Ez nem a legmegfelelőbb idő. különösen addig nem, inig az egyházmegye minden gyülekezetében erős ifjúsági munka nincs. Az ifjúsági mun­kában is. mint általában a bclmissziői mun­kában van egy u. n. holtszezon, a nyár A legtöbb gyülekezetben nyárra leállítják a munkát. A tavasszal tartott ifjúsági konfe­renciák tehát majd az ősszel meginduló mun­kára készítenek elő. Ez a nagy ídökülönbség azután természetesen sokszor megsemmisíti áz ilyen konferencián nyert indításokat. Epen ezért lehetőleg ősszel rendezzük a kon­ferenciát. Minden konferenciában helyet kell adni a gyakorlati bemutatónak is. A résztvevők­nek maguknak kell látni, mivel foglalkozunk az ifjúsági egyesületben, hogyan éljük a mi egyesületi életünket. A konferencia vezető­sége már jóelőre összeállíthatná az ilyen minta bemutató -nak a programmját. amelyre a konferenciát rendező gyülekezel ifjúsági egyesülete elkészülne. Annak a két-három előadásnak, amely a konferencia programmjában szerc|>el, egy gondolatkörből mentettnek kell lennie. De a gondolat az ifjúság gondolatvilágából vett legyen. Elhibázott például az ilyen konfe­rencián az egyházi élet és a zene, vagy egy­ház és világválság címen előadást tartani. Az előadásnak is ifjúságinak kell lennie. Hz röviden azt jelenti, ne beszéljünk prédi­kálva, páthossal, elvontan, idegen szavak használatával, moralizálva és főleg ne hosz- szan, hanem egyszerűen, világosan, termé­szetesen, elevenen, képek, példák használatá­val, az ifjúság nyelvén és röviden. Az ifjú­sági munkában erre rendkívül nagy súlyt kell helyeznünk, annál is inkább mert ebben vagyunk a leggyöngébbek. Nagyon fontos, hogy az ifjúság ne csak passzív szereplő legyen a konferencián, ha­nem aktiv is. Nagyon ajánlatos az előadások után legalább egy negyed órát szabadon hagyni a hozzászólások végett. (Kis ügyes­séggel meg lehet szólaltatni az ifjúságot.) 163. A vallásos estélyek programmját sem kell mindig a helyi ifjúságnak adni, miért ne szerepelhetne azon vidéki ifjú is? Nagyon szép és fontos is egy u. n. konferenciai if­júsági órát tartani. Ennek szereplői a részt­vevő gyülekezetek ifjúsága. Minden gyüle­kezet ifjúsága egy-egy számmal szerepelne. Itt szólaltatjuk meg különösképen az ifjú­ságot. egy-egy eszmecserében. Itt beszélhet­nek egyesek. Megrázóan szokott hatni, ami­kor egy ifjú mond társainak bizonyságtévő szavakat akár az ifjúsági munkáról, akár az ö vallásos meggyőződéséről. (Nagy körül­tekintés az ifjú kiválasztásánál!) Bizony na­gyon sokszor a konferencia eredménye és hatása ezekben a felszólalásokban van. A legtöbb egyházmegyei ifjúsági konfe­rencia ingyenes. Sohasem szabad az ilyen találkozásokat az anyagi oldaláról felfogni, de ingyen mégsem célszerű összehívni a fiú­kat. iíogyha 10 20 fillért fizet, azzal csak neveljük erkölcsileg fiainkat. A konferencia értéket akar jelenteni, amelyért neki leg­alább formailag valami áldozatot kell hoznia. De emellett van még más oldala is ennek a kérdésnek. Az egyházmegyék alapíthatnának konferenciai, vagy ifjúsági alapot ebből a pénzből. Ez az összeg konferenciai jelvé­nyek beszerzésére, előadók útiköltségének fe­dezésére szolgálna Lehetne kisebb segélye­ket építő, vagy felszerelést beszerző egyesü­leteknek adni belőle. Nem utolsó sorban le­hetne az országos munkát is támogatni, mert a missziói gondolatot nem szabad ki­rekesztőin az ifjúsági munkából Ennek a pár dolognak a megszerelésé­vel az egyházmegyei konferenciákat eredmé­nyesebbé és nagyobb jelentőségűvé tudnánk tenni. Hő kívánságunk csak az. vajha ne lenne egyetlen egyházmegye és egyetlen gyü­lekezet. amely ne törődne ifjúságával. Hogy érdemes az ifjúsággal foglalkozni, annak kéz­zelfogható bizonyítékát mindenki láthatja, aki a bclmissziői munka ezen fontos ágá­nak a megmozdulását figyelemmel kiséri. Er fut Sándor, ifj. titkár. Meghívó. A Magyarhoni Ág. H. Ev. Misszióegyesület, az Evangélikusok Lapja és Harangszó munkatárs-gárdája Sárszentlőrincen a helyi gyülekezettel karöltve baráti konferenciát rendez f. é. aug. 2—4. napjain. A konfe­rencia a presbiternevelés, a sajtó és külmisszió kérdé­sének szentel egy-egy napot. Névre szóló meghívót senki nem kap, de a rendezőség ezúton szeretettel meghív minden lelkészt, egyházfelügyelöt, tanítót, presbitert s egyháztagot, aki egyházunk és gyülekezeteink ébredése ügyét e válságos időkben szívén hordja. A konferencia napi 2 P. ellenében szállásról és elátásról gondoskodik. Aki az egész konferencián részt vesz, 5 pengő fizet.

Next

/
Thumbnails
Contents