Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-01-17 / 3. szám
XVIII. •▼folytul 1932. január Yí. 3. szám. Szgrtttzttséi és hlaéélihratal: LÉ BEIT (Mosón ■.) llaMla: I IUTHER-SZÖVETSEG. Postatakarékpénztári csokkszánla: 1290. Ilailtotta: DB. RlfFIT SlIDOR püspök. Star kait tétért lalal&t NÉMETH KÁROLY eeperee. Moiielonlk ketonként «óvszer, vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre 6 P. 40 fllL. télévre 3 P 26 UH, eeivedévrt 1 P. 60 Ilii, Egy szén 16 Ilii Hirdetési árak megegyezés szerint. Fel a fejjel! „Áldott legyen az Úri Napról*napra gondoskodik rólunk a mi szabaditásunk Istene!" , 68. Zsoltár 20. Az utóbbi másfél évtized a tanul ni vágy ót sok mindenre megtaníthatta. Ki mit tanult, nem utolsó sorban függ attól, honnan figyelte az embereket és eseményeket: a páholyból-e, vagy a műhelyből, vagy az utcasarokról. Függ attól, szereplő volt-e vagy csak mint néző. Függ attól, meggazdagodott-e vagy tönkrement, vagy esetleg megizlelte a gazdagságot is a szegénységet is. Legfőképpen pedig függ attól, hogy milyen lélekkel nézte mindazt, ami előtte, körülötte, benne, vele történt és lejátszódott. Alapjában véve valamennyien, akik ennek a 17 esztendőnek élő tanúi és szereplői voltunk, olyan iskolát jártunk végig, amilyenben kevés nemzedéknek van része s ez meglátszik rajtunk külsőleg-belsőleg. Ritkán gondolunk arra, hogy nemzetünk színe-virága, amely most 35—50 éves korban lenne, jórészt elpusztult, felőrlődött a világháborúban s -ez olyan veszteséget jelent vérben, jellemben, tudásban, amit pótolni nem tudunk, aminek hiánya kiütközik az egész közéletben. Sok érthetetlen és vigasztalan közéleti jelenséget részben az tesz érthetővé, hogy a világháború utáni fogsorból jó néhány fog hiányzik, s a gyomor túlságosan igénybe van véve. A panaszok szaporodnak és egyre általánosabbak lesznek. Jól esnék, ha más fajta hangokat is hallanék. A reménykedésnek, a bizakodásnak szavát. A tiszta öröm hangját. Például a 23. Zsoltáréhoz hasonló melódiákat. Mi az oka, hogy még az örömnek is fahangja, kellemetlen mellékzöngéje, hisztérikus csengése van? Egy húr elszakadt. A vallásosságnak, az istenfélelemnek, az Istenbe vetett bizodalomnak húrja. A Zsoltárok írói ismerték és megértették az életnek siralmas mélységeit csak úgy, mint fenséges ormait s olyan hangokat tudtak megütni, amelyek évezredek után is megragadják a szíveket és megtermékenyítik a lelkek életét. A legsötétebb csüé£edésükön is keresztülvágódik egy-egy biztató fénysugár s az Istennek emberei szemmel - láthatóan az élet atlétáinak bizonyulnak, akik nyitnak vagy találnak útat a bozótban, forrást a sivatagban s olyan zarándokok, akik a legvakabb éjszakában is látnak csillagot, amihez tarthatják magukat. Nem kívántatik nagy ügyesség ahhoz, hogy az ördögöt befeketítsük. Az élet bizonytalansága mindenkire ránehezedik. A keresztyénségnek azonban nem lehet feladata, hogy az embereket a földi nyomorúságok hánytorgatásával zaklassa, a remény felcsillanó szikráját eltiporja s kenyér helyett követ adjon. A vallás ereje a vigasztaló Szentlélek, s a vigasztalásnak nem szabad hiányolni a keresztyén akcióból. A vigasztalás talán együgyüségnek látszik, sőt bárgyuságnak vagy képmutatásnak. A vallásellenes propaganda annyira ferde megvilágításba helyezte a nyomorultak megvigasztalását s olyan előkelő helyet juttatott az élet sötét oldalai és mélységei felmutatásának, hogy szinte már a keresztyénség is megijed attól, hogy vigasztalásai miatt népbutí- tónak, népbolonditónak és maszlagolónak tartja a világ, maguk a szenvedők és szegények is. A szociális keresztyénséget éppen az a veszedelem fenyegeti, hogy a lelki vigasztalás rendkívül nagyjelentőségű munkáját az úgynevezett gyakorlati keresztyénség vagy jótékonyság mellett elhanyagolja, megfeledkezve Krisztus tanításáról, hogy az élet több, mint az eledel és a test több, mint az öltözet s hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Az út előttünk áll s mindegyikünknek végig kell járnunk a nekünk kiszabott darabot. Hegyen át, völgyön át. Fel a meredeken és le a szakadékon. Ezen semmiféle panasz nem segít. Nem volna-e jó, ha kevesebbet beszélnénk a nehézségekről, a bizonytalanságról s inkább emlegetné mindegyikünk azokat az áldásokat, amelyekben Isten kegyelméből részesültünk? Én úgy veszem észre, hogy a nyomorról nem azok panaszkodnak legtöbbet, akik tényleg nyomorognak, hanem, akik félnek a nyomortól. A keresztyénségben kellenne lenni annyi bátorságnak, hogy most is hirdesse Pál apostol üzenetét: ,,örüljetek mindenkori“ Fel a fejjel és fel a szívvel! Kérjük olvasóinkat, szíveskedjenek előfizetéseiket beküldeni és hátralékaikat kiegyenlíteni. Az ötezer pengőt meghaladó előfizetési hátralék olyan nyomasztóan nehezedik a lap felelős kiadójára, hogy csak az eddig hozott egyéni áldozatok és kockázatok tették lehetővé a lap megjelenését. Még mindig bizunk abban, hogy a hátralékok befolynak s ezzel az Evangélikusok Lapjának számlája Is rendbe jön.
