Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-05-29 / 20. szám
1932 EVANOEUKUSOK LAPJA nu olyan új testamentumból olvassa az igét, amely egyik, pár éve meghalt növendék társuk áldott emlékezetét hirdeti. Ez a szegény leány, mint annyi sok társa, rettenetes családi körülmények kárhozatos gyümölcseként került a bűnös útra, majd a javítóintézetbe. Itt egyik felügyelőnőjének élő hite, hitet fakasztott a szivében. Boldogan borult oda Megváltójának lábaihoz, hogy széttörje, mint egykor Mária, 6 is az alabástrom szelencét, hadd illatozzék a kegyelem fakasztotta új életnek minden drága olaja az Elet ura számára. Szive tele volt újjongó örömmel, s szerette volna embereknek is megháláni, hogy révpartra 6egitették. Azok egyikének, kiknek lelki gyógyulását tulajdonitotta. díszes kézimunkát készített ajándékul.A megajándékozott azonban, bármily kedves volt is a hálás szív melegéből származott szép ajándék, nem tartotta azt meg. hanem egy karácsonyi vásáron értékesitvén, a befolyt összegből újtestamentumokat vásárolt a ceglédi leányotthonban a tiszta élet útját kereső többi leányok számára. Így hir deti ma Cegléden a javítóintézetben vagy 20 új testamen tum, az időközben tífuszban hirtelen, de az Úrban való békességben meghalt M. T. áldott emlékét. De a feltámadás diosó Urának nemcsak a M. T.-t, hanem másokat is sikerült feltámasztania halottaiból Munkánk tehát nem hiábavaló az Urban! De nézzük mikép fogadja a társadalom az áll. nevelőotthonokból, a kísérleti kihelyezés próbaidejére, majd végleg is hazakerülő ezeket a leányokat? Bizony számtalanszor úgy, hogy „nincs köszönet benne, nincsen isten áldás“. Egy vidéki városban, (ahol törvényszéki bíróként 2 esztendőt töltöttem) bár patronage egyesületünk is volt, nem akadt egyetlen egy hölgy sem. aki a javítóintézetből kísérletileg kihelyezett fiatalkorú leány patronálását ma gára vállalta volna. Végre is nekem, a patronázs egylet titkárának kellett vállalnom a pártfogói tisztet. — Ezt a leányt, valamikor a városka orgiázó ficsúrjai juttatták a züllés útjára. Az illetők szalonképes gavallérok marad tak továbbra is, akikkel a kényes asszonyságok — semmi kétség, minden aggály nélkül fenntarthatták a társas érintkezést, — akár a legmelegebb formában is, ez a szegény leány azonban, még a javitónevelés sikeres kiállása után is olyannak találtatott, mint a megfertőztetett ruha, mit nem szabad érinteni. Megjegyzem, hogy a leánynyal, aki csinos kézimunkával igen hasznossá tudta ma gát tenni a kis városban, — a pártfogás ideje alatt semmi bajom nem volt. Pedig az ördög nem aludt; megrontó újra akadt volna, ha a törvényszéki biró pártfogó ökle távol nem tartja a Sátán lovagját! Közönségünknek egy része, milyen hamar készen van a>kár a patronázszsal, akár javitóintézeteinkkel. Patronázs? Haszontalan csirkefogók, züllött leányok érzelgős dédelgetése. Javítóintézet? Szegény adózó polgárok verejtékes filléreit költik ott el, hitvány sihederekre, s romlott leányokra. Vájjon igazságosak-e az ilyen ítéletek?! Ha volna rá terünk, nem volna nehéz kimutatnom, hogy azokból a „szegény adózó polgárokéból hányán fognak egyszer az örökkévaló Bíró előtt felelni olyan aktív bűnökért, amelyekkel megindítottak egy-egy ifjú teremtést a züllés útján. Nemrég ítéltek el egy vidéki egy157. házfit több évi fegyházra egy gyermekleány megrontása miatt (Ne tegyen kevélyekké bennünket, hogy ez az egyházfi nem a mi egyházunkból került ki.) Az ilyen szerencsétlen gyermekek, hányszor kény telenek — sokszor még a legközelebbi hozzátartozók részéről is — a bukott leánynak kijáró kitaszítottság átkát viselni, holott mindenki részéről, a legmelegebb emberi részvét illetné meg őket. óh az Úr Jézus milyen máskép kezelte még a bű nős asszonyt is. A vádlóm hordozta először széjjel tekintetét, így szólván hozzájuk: „Aki ti köztetek ártatlan, az vesse reá az első követ.“ Az egyik nevelő-otthonunk növendékeinek egy tetemes percentje ilyen gyalázatosén eltiport, szívből szánható, szegény kis áldozatokból került ki. A tomboló nemiség, mint az alvilág krátereiből szétömlő, lávatömeg elborít mindent S vájjon a tüzes csóvák kísérteties világánál, az égő sebek láttára észbe kapunk-e? Ha igen, — meg kell látnunk, hogy elérkezett a megbánás 12. órája Az lehet, hogy olyan aktiv bűnökben, aminökröl az előbb szóltam, talán közülünk senki nem bűnös? ámde nincsenek-e nagy számmal mulasztási bűneink?! — Nem mondtuk-e mi is számtalanszor Káinnál: Avagy őrzője vagyok-e én az én atyámfiának? „Hány ember van, aki Krisztus követőjének vallja magát, s aki esztendőről esztendőre nem látogat el egyetlen szegény emberhez sem. A léptei nem fordulnak be a szűk sikátorba és nem mennek fel az inségtanyák szűk lépcsőin, megkeresni a? Isten elrejtett gyermekeit. Nem tanulták meg sohasem azt a művészetet, hogy hogyan lehet egy sivár, sötét szobát felderíteni egy szál virággal, vagy egy szép énekkel, vagy valami jó meleg étellel, vagy akár csak egy barátságos kézszorítással és vidám mosollyal is. Hogy átalakulna az ilyeneknek egész keresztyénsége, ... valóság költöznék a szavak mögé és eddig ismeretlen örömmel és derűvel telnék meg a szívük," — mondja Dr. Stalker James, a „Fájdalmak emberéiben. Az Evangélikusok Lapjának ez évi 13. számában egy szerkesztői üzenet jelent meg. A szerkesztőnek, — szive vérével megírt üzenetéből, az üzenetnek csontig hatoló igazságaiból kénytelen vagyok pár szót ehelyütt is idézni: „részvéttel vagyok mindazok irányában, kik ezekben a szomorú időkben növekednek föl. Az ifjúság áldozat volt a világháborúban, s áldozat most is; azok nak a bűneiért szenved, akik sem a világháborúban nem szenvedtek, sem most nem szenvednek. A nagyképü, önző és korlátolt öregek nyomják agyon a jelent és a jövőt". Ez a súlyos ítélet evangélikus egyházunk egyik „őrtálló“-jának igazságos bírói székéből hangzott el; növeli értékét, hogy a bíró, esperesi palástot is hord vállán, s hogy életkorát tekintve, maga is túl lévén a dele- lön, ifjúságvédő szolgálatát nem érheti az a vád, hog-\ haza beszél. Hajtsuk meg azért alázatosan fejeinket az ítélet alatt, s munkálkodjunk míg miénk a nappal. „Kél a vörös rém, amely minden oltárt, hitet, hazát (romlással fenyegc*. A kénköves pokolnak zárd be torkát, Megváltó égi (szeretet." (Vargha Gy.)
