Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-05-01 / 17. szám
1932 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 133. lentésadással bízza meg és ez így megy évek óta — s alkalmasabb időkre — elhalasztgatjuk, elodáz- gatjuk a lényegbevágó dolgok elintézését. Mintha nem volna erőnk, sem elszántságunk arra, hogy lelki fel- készültséggel szembenézünk a problémákkal, hanem mintha egy szerencsés véletlent — az alkalmasabb időt — iktattuk volna be létezésünk főtengelyévé! Pedig mindnyájunknak éreznünk kell, hogy valamit tenni kell a megváltozott körülmények között. Egy átfogó uj berendezkedésről kell gondolkodni, hogy a közigazgatásra elköltött súlyos ezrek a szeretetmunka intézményes megvalósítására legyenek fordíthatók. Mielőtt a célszerű egyházvédelem módozatairól beszélnénk, amelynek fontos tényezője kell, hogy legyen az intézményes szeretetmunka, meg kell említenem, hogy az egyház megsokasodott nehézségeivel szemben a leg- szomorubb hiány az önzetlen áldozatkészség hiánya, amelynek a közöny, az evangélikus öntudat és önbizalom elerőtlenedése a szomorú eredménye. Nem a megsokasodott nehézségek és veszélyek nagysága a legelszomorítóbb 'jelenség, hanem, hogy a megnövekedett veszéllyel szemben megtorpant az ellenálló képesség. Hol található az a lelki elszántság, amely a lutheri ének utolsó verséből csendült ki: »vagyonúnkat, életünket, nőnket, gyermekeinket, mindent elvehetnek, de le nem verhetnek!« Mindnyájunk előtt világosan áll, hogy a megváltozott körülmények között más módot kell találnunk, hogy egyházunk felvirágoztatásán ne csak fáradozzunk, hanem munkálkodásunk eredményes is legyen. Helytelen volna azt hinni, hogy az egész munka elvégzése csupán a lelkész feladata. Evangélikus felfogás szerint a lelkész a vezető, , a védelmi munka irányítója. Neki kell megtalálni a módot arra, hogy az egész gyülekezet lelkiismeretét megmozgassa. Any- nyi bizonyos, hogy a szónoklelkész, aki temetések és prédikációk elvégzését tartja a lelkészhivatás egyedüli feladatának, az egész védelmi munkát nem végezheti el. A lelkészre sokoldalú tevékenység vár. Ennek a munkának elvégzésére senkit nem tesz alkalmassá a központi intézkedések és rendeletek parancsszava, bármilyen nemes intenció vezesse is az intézkedőt. Minden lelkésznek önállósággal kell bírnia. Azért a lelkészképzésnél a valláserkölcsi egyéniség nevelésére kell törekedni, önálló egyéniségekre van szükség, akik az adott viszonyok, a saját gyülekezeteik speciális viszonyai között átlátják a helyzetet és tudják, hogy amit keresztül lehet vinni városi, intelligensekből álló gyülekezetben, azt esetleg egy falusi gyülekezetben keresztülvinni nem lehet. Azért nem helyes az uniformizálás; minden gyülekezetnek megvan a sajátos jellege. Az egyháznak minden idők változó forgatagában egy és ugyanaz a célja: a lelkek nemesítése és a megváltásra való előkészítése. Ennek a célnak elérésére kell minden egyházvédő és építő törekvésnek irányulnia. A világ evangelizálását, a krisztusi eszmék megvalósulását az egyház nemcsak az igehirdetéssel érheti el. Ez nem azt jelenti, hogy az igehirdetés jelentése csökkent volna napjainkban, hanem azt, hogy a változott körülmények között nem lehetünk csupán arra berendezkedve, hogy a hivek eljöjjenek a templomba s önként települjenek a szószék köré, hanem nekünk arra kell törekednünk, hogy az idegenkedök- ben, akikben az evangélium utáni vágy kiveszett, újra az érdeklődést felkeltsük. Ezt az érdeklődést a curu pastorális régi módon való gyakorlásával nem érhetjük el, a szeretet gyakorlásában és a szeretet intézményes megvalósításával uj példaadással kell a hívekre hatnunk. Az evangélikus szeretetmunka a rendszere- sitett, intézményes megvalósulása annak a szolgálatnak, amely a legfontosabb segédeszközévé kell, hogy legyen az igehirdetésnek. Az intézményes, rendszeres szeretetmunkának mint a mi egyházunk felvirágoztatását eredményező segédmunkának, az igehirdetés föhivatása mellett, minden gyülekezetben meg kell indulnia. A mi nagy alföldi gyülekezeteinkben, természetesen gyülekezetemben is mindezidáig teljesen ismeretlen volt az egyházi szeretetmunka intézményes megvalósulása. A szeretetmunkát eddig az egyházi egyesületek végezték. Ezek az egyesületek külföldi mintára egymás után létesültek gyülekezeteinkben. Ezen egyesületek összefoglaló szenének a Luther-szövet- ség volt elgondolva, amely szövetségnek a megalakulása nem a gyülekezetekből indult ki, hanem felülről lett elrendelve. Távol áll tőlem, hogy kétségbevonjam ezen elrendelés nemes intencióit. De az eredménytelenség mégis annak tudható be, hogy ez a mozgalom nem a gyülekezetekből indult ki. Az egyházi egyesületek a szeretetmunka szolgálatában állanak, jótékony- ságot gyakorolnak, a nyomor enyhítését célozzák s a gyülekezet tagjainak együttérzését akarják kifejezésre juttatni. Jelentőségük különösen a nagy gyülekezetekben abban is van. hogy a kovász szerepét játszák Igen helyes, ha a nagy gyülekezeteinkben kisebb kö- zületek alakulnak, amelyekben az egyháztagok egy része egyházépitő célzattal tömörül. Ezeknek az egyesületeknek az is nemes hivatásuk, hogy az egyházon belül a társadalmi ellentéteket áthidalják, hogy ne legyen különbség egyháztag és egyháztag között. Megvan az egyházi egyesületeknek azonban a hátránya és veszélye is. Elsősorban téves volna mindent az egyesületektől várni, mert minden körülmények között, mindenféle egyesületnél százszor fontosabb maga az egyház, amely mégis csak a legjobb egyesület! A mi viszonyaink között különben sem tudnak az egyesületek arra a jelentőségre szert tenni, mint az egyesületek föhazájában, Németországban. Az egyházi egyesületek elszaporodásának igazi mozgatója tulajdonképpen a közösségi mozgalom, amely mozgalomnak az volt az alapgondolata, hogy a nagy gyülekezeteknek kisebb csoportokra kell oszlaniok. hogy bennük a hitélet bensőségesebb, családiasabb lehessen. Ez azonban könnyen szektáskodó szenteskedés lesz, túlzott egyesületi önbizalomhoz és klikkeknek a kialakulásához vezet, amely nemhogy növelné, hanem inkább megbontja az egyház egységét. Az egyházi egyesületekben az evangélikus öntudatnak, nem pedig az egyesületi öntudatnak kell dominálnia. Az egyesületeknek szoros kapcsolatban kell lenniök a hivatalos egyházzal, sohasem lehetnek öncélok, csak segédeszközök az egyház felvirágoztatása nagy célja szolgálatában. Az egyesületek leginkább kettős céllal
