Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-04-24 / 16. szám
124. evangélikusok lapja 1932. ség a legfőbb életértékképpen és a végső feltételként létező Élethatalom gyanánt tudatossá lesz az emberben.« Ez egyúttal az a végső cél, arryjly felé a tanítási eljárásnak kezdettől fogva mozognia kell. Ahol e célt nem érjük el, ott a vallási képzetek üres cserepek módjára gyümölcs.özetlenül léteznek« az értelem szférájában. Egyetlen szemlélet, mely vallásos bensőségben megy végbe, több értéket képviselhet a személyes élet szempontjából, mint keresztyén gondolatok és képzetek tömkelegé, melyek értelmesen felvétettek ugyan, de nem jutottak vonatkozásba vallásos életvággyal. A formális fokozatok szerint a tanítás első része volt az előkészítés a célkitűzéssel: ennél az új tananyag felvevéséhez szükséges régi képzetek felújítása, kiegészítése és alkalmas elrendezése volt a teendő. A második fok az új anyag közlése. Ennél az új képzeteknek a régi képzetekkel való összetevése akart a főcél lenni. Az anyag tagozódásával, a gyermekek értelméhez mért keretével valamiképp azt a lényeges ismeretet akartuk nyújtani, amit a gyermek szempontjából lényegesnek Ítéltünk. ■ A harmadik fokozatban az asszociációval a fogalmak általános ismertető jeleit, az általános Ítéletet és általános szabályt kellett akarni előhívni. A negyedik fok volt a szisztéma. Ebben az új ismeretanyagnak valami rendszerbe való beillesztésével kellett az anyag mara- dandóságát biztosítani. Az ötödik fok volt a metódus vagy alkalmazás. Ennél gyakorlati úton arra akartuk a növendéket képessé tenni, hogy ami általános, azt a legkülönbözőbb ismeretkörök konkrét képzet-anyagában ismerje fel , hogy meg tudja tenni az utat a konkréttől az abstraktig és viszont az abstrakttól a konkrétig. Nálunk ezt tanulság levonásnak mondjuk. E tanítási eljárásról bebizonyítja Pfennigsdorf, hogy itt a vallás megismerés és tudás, de nem tulajdonképpeni vallásos élet. A gyermeket a valóságos életből egy mellék- vágányra tóljuk. Ott elméletet nyújtunk neki a vallásról és utasítjuk, hogy majd ha visszaéljük a fővágányra, akkor" a tanult elméletieket a gyakorlatban valósítsa meg. Az ötödik fok, az alkalmazás nem ér többet, mint egy iskolamesteri figyelmeztetés a felemelt mutatóujjal. Pfennigsdorf tanítási eljárásának szintén öt foka van: 1. Előkészítés és célkitűzés. 2. Előadás, azaz az új lelki tartalmak nyújtása. 3. Az értékelés. 4. A lelkiismereti elmélyítés. 5. Felhívás a cselekvésre. Solnai Sámuel predikációs könyve (1690-1711) és a dunántúli Solnai lelkészek. — Irta: D. Payr István. — Dr. Hetyéssy István százados úr egy régi írott predikációs könyvet hozott hozzám átnézés végett, melyet nagybátyjától, néhai Hetyéssy István simonyi lelkésztől örökölt. Kicsiny, 16-odrétű, igen vastag könyv ez, hasonló a régi Ó-graduál (Zengedező Mennyei Kar) kötetéhez, de még ennél is vastagabb. Lehet úgy 800—1000 oldal. Nehéz könyvkötői munka volt ezt ily kis formában ily vastagra összefűzni. A külső táblák már hiányoznak, az írott lapok is elől és hátul foszlányosak és alig olvashatók. Négyféle kézírást lehet a kötetben megkülönböztetni. De a benne foglalt prédikációk túlnyomó részét a bejegyzések szerint Solnai Sámuel prédikáló rektor és későbbi lelkész 1690 és 1711 között, tehát a kuruc háborúk idején írta és pedig Kapolcs, Ajka, Bakonyszombathely és Fölpéc evang. gyülekezeteiben. A prédikációk sorrendjéből és a váltakozó kézírásokból látni való, hogy a beszédeket csak jóval későbbi időben kötötték egy kötetbe. Az első helyen álló és ádvent I. vasárnapjára írott prédikációt Kiss Sámuel mondta el 1825. Nagygeresden. Kisegítő vagy vendégszónok lehetett ez itt akkor, mert a geresdiek rendes lelkésze 1823—1841. az iklanberényi születésű Kiss József volt, a Hetyéssyek komája és rokona. 1825-ben két Kiss Sámuelje volt a Dunántúlnak: az egyik Nagybarátiban született 1794. és Sikátorban lett lelkész, a másik pedig Nemesapáti Kiss Sámuel, ki 1796. Farádon született és Szilsárkánynak volt hírneves lelkésze. Ezek valamelyikének birtokába került Solnai Sámuel predikációs könyve. S az utolsó tulajdonos, Hetyéssy István nagysimonyi lelkész is a soproni jeles igazgatónak, Hetyéssy Lászlónak unokaöccse bizonyára lelkészrokonoktól, Kiss József családjától örökölte. Kétségtelen, hogy több nemzedék forgatta és használta a foszladozó vastag kötetet. Hetyéssy István lelkész Mesterházán született 1844., a soproni Seltenhofer családból vett feleséget s Bécsben egy megkésett operáció közben halt meg 1877-ben 34 éves korában. Fivére, Hetyéssy Antal, a százados atyja, Mesterházán földbirtokos s Gyurátz püspöknek rokona és jóbarátja volt. I. Solnai Sámuel életrajza. A kötetben található prédikációk túlnyomó részét Solnai Sámuel irta. Ennek családja az egykor oly virágzó zsolnai gyülekezetből, Trencsén megyéből került Dunántúlra. Ezek a felvidéki fiuk itt tanultak, itt kaptak állást s a magyar gyülekezetekben teljesen meg is magyarosodtak. A kerület történetében több ilyen példát sorolok fel. Solnai nevű dunántúli lelkészt hetet ismerek. Idősb S. Istvánt 1665. Répceszemerére avatták fel. Ifjabb Istvánt 1673. Nagy- vázsonyba. Solnai János 1681. után Ajkán volt tanító, majd lelkész s 1689—1711. a felpéciek papja. S. Dániel 1681. Bakonyszombathelyen lelkész. S. Jeremiás 1674. előtt Győrött és Sopronban tanult, Kajáron, Beleden tanító volt s 1706. lelkésznek avatták fel. Sol-
