Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-04-10 / 14. szám
EVANGÉLIKUSOK LAPJA 107. Bir-e küzdeni a lelkész a reverzálisokkal szemben ? Az Evangélikusok Lapjában az idei 10., 11. és 12. szamokban vád és védekezés indult meg a reverzáiisok és áttérések ügyében.. Ügy vettem észre, hogy inkább az áttéréseket világította meg dr. Szeberényi Gusztáv csabai lelkész. A reverzáiisok okai. a hívek feleletei, megokol ásni, a védekezés lehetősége nem lettek eléggé kidomborítva s azért bátorkodom saját tapasztalataim alapján a következőkben a tényeket leszögezni. Megértetés céljából közlendő az. hogy az cvang. többségű Békés vármegyében a keleti határszélen álló városi gyülekezet, a gyulai egyház 700 lélekből álL melyből .100 a tanyavilágban él s jórészt csabai hivek, kiknek csak földjük van gyulai határban, házuk Csabán. A városban 13.000 róni kath., 7580 ref. hivő van. 3300 g. keleti román, az ev. eevház pár éves. Az 1031-ben az egyháznál 2<> keresztelés volt. Helybeli 8, többi vidéki, törvénytelen 8. Temettünk 49 egyént, helybeli 3. a többi a gyulai állami kórházban halt meg Konfirmáltunk 15 gyermeket. Esketés volt 2 pár. Az esketési adatok igen fájdalmasak. Az állami anyakönyvnél 13 pár esküdött. Ezek közül ev. és r. k. volt 3. Valamennyi reverzálist adott r. k félnek Ev. és ref. 10 pár. Ezek közül 1 pár adott reverzálist javunkra. 2 pár vegyes, a többi reverzál is a ref. fél javára. Megjegyzendő, hogy a lelkész minden héten az anyakönyvi hivatalnál megnézi a hirdetéseket, kiírja az ev. felet, bekéreti. A lelkész kérelmére az ev. felek magatartása ez: 1. Nem jön be. 2. Ígéri a bejövetelt és még sem teszi meg. 3. Bejön, de nem Ígéri meg az ev. templomban való esküvést. I. ígéri az ev. templomban való esküvőt, de nem jön el. 5. ígéri és néha el is jön. A lelkész az esküvőket ingyen végzi, anyakönyvnél érdekükben eljár, a Nőegylettől az ev. fél könyv-, néha pénzkölcsönt vagy ajándékot kap és mégis kevés az esküvő és sok a reverzális. A reverzáiisadás okai: 1. Az ev. egyház kicsi, a régibb és nagyobb templomban esküszik, mert ez nagyobb tisztesség. Ezért mondja a csabai közmondás: Odadülöm, ahová a többség. A sok száz éves r. k. és ref. egyház vonzóereje elcsábítja az ev. hívőt, mivel a nép vallásossága igen sokszor megszokáson alapszik. 2. A ref. egyház veszi az ev. féltől a reverzálist a mi barátságos kérelmeink és Ígérgetések dacára. Érveik: mirevaló az ev. egyház, mi vagyunk az igazi protestánsok, a ref. fél nem engedheti, hogy gyerekei tótok vagy németek legyenek. 1932. 3. A katli. egyház veszi a reverzálist, mert az ö fele máskép nem áldozhat, nem temetik el. Az ev^ fél engedhet. 4. A hivek adják a reverzálist közömbösségből, vagy nemtörődömségből vagy mert a másik fél kívánja, vagy annak szülei. Egy ev. presbiter tisztviselő leánya reverzálist adott a ref. vőlegénynek a lelkész többszöri előzetes kérelmei dacára, mert hát ő nem fog vitatkozni a vőlegényével és ő férjhez akar menni, ő nagykorú, a lelkésznek mi köze hozzá? Az ev. presbiterapa állásáról szégyenében lemondott Az egyház gondnoka ev. feleségének testvére a lelkész előzetes kérelmei és Ígéretek dacára reverzálist adott ref. félnek anyagi okból, az egyház gondnokának násznagy sága mellett és amikor a lelkész az egyébként áldozatkész gondnok lemondását követelte, a presbitérium többsége a gondnok mellé állt s ez jellemző egyházunk tagjainak beteg felfogására. 4. Reverzálist ad az ev. fél. mert a másik fél vagyonos és kívánja. Egy ev. katonatiszt Sopronból, kinek családjában, rokonságában ev. pap is volt, revezálist adott a r. k. feleségnek és még az ev. templomba se jár vagyon miatt. 5. Reverzálist ad, mert a másik egyháznak iskolája van. nagy vagyona, s ott kevesebb az egyházi adó. 6. Reverzálist adott, mert nem tudta, hogy mit irt alá s olyan mindegy, hogy a gyerekek milyen vallásunk. Kérdezem, hogy ezen tények mellett szabad-e a lelkészt felelősségre vonni a rever- zálisokért? A lelkésznek ezt a mérhetetlen fájdalmat a közömbös hivek okozzák. A lelkész mégis dolgozik. Keresi és kutatja a nyájat és a védekezés eszközeit ezekben látja: 1. Az anyakönyvi tábla szorgos olvasása az ev. felek behívása és figyelmeztetése. 2. Harc a közömbösség ellen, az egyetemes papság nagy kötelezettségének alapján. Minden egyháztag, de különösen a presbiterek kötelesek az év. felet az ev. templomban való esküvőre felszólítani. 3. Az egyházfegyelmi szabályrendelet sürgős életbeléptetése, mert egyeseknél ez is fog használni. I. A kerületek hozzanak nagy pénzáldozatokat a szórványos missziók lelki ellátása céljából. 5. A ref. egyházegyetemnél való megegyezés a prot. felek reverzális adásának lehetetlenségéről. ti. Az állami reverzális törvény hatályon kívül helyezéséért akcióba lépés. Egyházunk vérzik mindenütt, de főleg a szórványokban. A lelkészek hűséggel dolgoznak, őrtállanak, de őrtállásuk meddő, ha