Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-03-22 / 12. szám

94 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931.

életben is számottevő faktor, hatalmi tényező lesz.

Le kell szögeznünk azt a tényt, hogy az egyházra nézve sohasem és seholsem lehet közömbös az, hogy milyen annak az államnak a berendezkedése, törvénye, élete, amelyben az egyház él és munkálkodik. Az evangélíomok tanítását és a Krisztusnak tartozó hűséget tagadja meg az az egyház, amelyik számításból, opportunitásbóí, gyávaságból szó és tett nélkül halad el a társadalmi igazságtalanságok áldozatai mellett, a társadalmi élet romlottságai és betegségei mellett. Az ilyen egyház csak pusztulást érdemel és el is pusztul. Az etikai keresztyénségnek első sorban a szervezett egyház kell hogy reprezentánsa és munkása legyen. És ebben a tekintetben talán nincs is eltérés, vagy véleménykülönbség a különböző keresztyén egyházak, sem a keresztyének között. Nézeteltérés akkor mutatkozik, amikor arról van szó, hogy az életben hol keressen az egyház kontaktust a gyakorlati követelményekkel. S éppen ezen a ponton találjuk meg kérdésünkre is a feleletet. A gyakorlati politika két részből áll. Az egyik a törvényhozás. A másik a törvények végrehajtása. A politikai pártok arra törekesznek, hogy a törvényhozásban és a törvény végrehajtásában hatalmi pozíciót nyerjenek, többségre és kormányra jussanak. Az már most a kérdés, hogy csakugyan a törvényeken és azoknak végrehajtásán, vagyis a törvényhozó testületen és a kormányon fordul-e meg a társadalmi élet krisztianizálása. Nincsenek-e itt olyan momentumok is, amelyek sokkal fontosabbak annál, hogy melyik párt nyeri el a szavazatok többségét és melyik párt keríti hatalmába a kormány - rudat.

FELELET

a lapunk múlt számában megjelent „Lelkészértekezlet“ című közleményre.

Az „Evangélikusok Lapjá“-nak f. évi 11. száma a soproni felső egyházmegye lelkészértekezletének üléséről szóló tudósításában a következőket írja: „Megemlékezvén a theol. kar új épületének megtörtént felavatásáról az értekezlet fájdalmas megütközésének adott kifejezést a felett, hogy a lelkészek nem vehettek részt az ünnepélyen testületileg, Luther-köntösben, bár a püspök úr részéről ilyen döntés történt. Szükségesnek tartja, hogy ilyen zavar a jövőben hasonló esetekben egységes rendezés által elkerül- tessék.“ Az Evang. Hittudományi Kar ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy 1. a hittudományi karnak a felavató ünnepélyek kapcsán nem volt teljesen szabad keze az elhelyezés és felvonulás rendjének a megállapításában, 2. annak idején maga is kívánatosnak tartotta volna, ha az ünepnélyen a lelkészek testületileg Lu- ther-köntösben jelenhettek volna meg. Azonban a) a fennálló körülmények közt, járművek hiányában, legjobb akarattal sem tudott arról gondoskodni, hogy a lelkészeket a templomból az új épülethez megfelelő módon (autón vagy egyéb járművekkel) átvitesse, ennek következtében lelkészeink kénytelenek lettek volna az utca tolongásában egyenként Luther-kabátban az új épülethez igyekezni, ami bizonyára nem szolgált volna sem a Luther-kabát, sem lelkészeink méltóságának emelésére, b) az „ecclesia praecedit“ elvének értelmében a Luther-kabátban megjelenő lelkészeket a világi hatóságokkal szemben elsőbbség illeti meg. Az istentiszteleten és az ünnepélyen résztvevő számos világi előkelőséget azonban lehetetlen lett volna a 4—5. sorokba visszaszorítani anélkül, hogy a rendezőség számos súlyos sértéát ne kövessen el. Különben is az udvariasság azt követelte, hogy egyházunA, amely a hittudományi kar épületében valami módon mégis csak otthon van, az elsőbbséget engedje át azoknak, akik ott teljességgel vendégek, Mivel ugyancsak helytelen lett volna a Luther-kabátban megjelent lelkészeket hátsó sorokba vagy csoportokra elkülönítve elhelyezni, jutott a rendezőség arra a meggyőződésre, hogy helyesebb, ha a lelkészek nem jelennek meg Luther-kabátban. Egyébként a Hittudományi Kar sajnálattal állapítja meg, hogy a soproni felső egyházmegye lelkészértekezletének az elnöksége — jóllehet a kar tagjai úgyszólván minden éven szoktak tartani az esperességi lelkészi értekezleteken az elnökség felkérésére előadást — nem hívta meg sem a kart, sem annak egyes tagjait erre az említett értekezletre, pedig akkor közvetlenül kaphattak volna felvilágosítást a fentiekre vonatkozólag. S fájdalommal állapítja meg a kar azt is, hogy az említett értekezlet a hittudományi kar új épülete felavatásáról emlékezve meg, — csupán arra érzett indítást, hogy fájdalmas megütközésének adjon kifejezést afölött, hogy testületileg, Luther-köntösben nem vehettek részt, — ami a fontiek szerint épen a lelkészi kar méltósága megóvásának érdekében történt. Pedig itt talán hálával is tartoznánk első sorban a jó Isten iránt azért, hogy fakultásunk új épületébe költözhetett.

Nagy szomorúsággal és őszinte sajnálattal állapítja meg ezzel a sajnálatos közleménnyel kapcsolatban a kar azt is, hogy hittudományi karunk működését szórványosan még érdemes lelkészi karunk egyes tagjai is olyan megvilágításba helyezik, amely nagy félreértésre adhat alkalmat épen azért, mert tárgyilagosnak egyáltalán nem mondható. Hittudományi karunk s annak minden egyes tagja azon munkálkodik, hogy egyházunk felvirágoztatását mozdítsa elő a neki adatott karizmák szerint, — kérve kérjük azonban lelkészi testületünket s annak minden egyes tagját, hogy ezt a munkát testvéries összefogással támogassa, mert kétségtelen az, hogy azt a nagy válságot, melyben jelenleg élünk, csak úgy tudjuk veszteség nélkül átélni, ha egyház és theol. fakultás egymást kölcsönösen megértve és