Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-02-15 / 7. szám

54. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931. nem tiltunk« (12. cikk: A holtakért való miséről). Temetési imáinkban imádkozunk a halottért. A visszaélések ne riasszanak ben­nünket vissza a holtakért való imádkozástól, mert annak a gyakorlata megvan, az ta­nainkkal nem ellenkezik, s mert egyébként sem tehetjük, hogy a kedves halottunkért ne imádkozzunk. - Diakónus. Levél egy evang. lelkészhez. Kedves barátom! Sietek leveledre vála­szolni, melyből oly nagy csüggedés sir felém. Nehogy íiagyképünek tarts, sietek annak kijelen­tésével, hogy engem is megejt ugyanez a csüg- gedés sokszor. Mert hiába, az ember sohasem tapasztal eleget! Ha azután újabbat tapasztal, ami váratlanul éri, ami a szivét véresre marja, mit tegyen egy esendő ember? megtántorodik a fájdalomtól, elveszti az erejét, a kedvét. El­csügged. Mondom, nem várt tapasztalatok ese­tén én is úgy járok, mint Te most. Éppen ezért nem veheted nagyképü, hazug alakoskodásnak, ha megfogom a kezed s azt mondom Neked: '■Testvér! Bízz!« Engedd me^, hogy elmondjam a szív hangján azt, hogy miért? Semmi sem olyan kényelmes pálya, mint a papi pálya. Mondják sokan. Lehet, hogy igazuk van szükkörű tapasztalatok alapján. De viszont semmilyen pálya sem olyan nehéz, mint a lelkészi pálya, akkor, ha egy lelkész a szive, lelke, mindén erejét, minden idejét egy célra szánja s arra tör minden erővel, megalkuvás nélkül: a bűnben fetrengő, elkárhozandó lel- keknek a megmentésére, Istenhez vezetésére. Különösen nehéz ez a hivatás akkor, ha az ilyen lelkész »egyedül« érzi magát, segítség, megértés nélkül. Oh, de nehéz is egyedül állni a világban egy ig'ézetesen szép, mámoritó hivatás szent ter­hével a vállunkon! De látod, Te sem vagy egyeduj! Van, aki ugyanúgy érez, mint Te! Kolléga, testvér, bajtárs. És ami a fő, nyitva számunkra Annak az ajtaja, aki mérhetetlen erőt adott Krisztus urunknak is teljes egyedüllété­ben. Ürömmel vár Téged is, engem is az, aki azt üzente szolgáinak: »elég neked az én ke­gyelmem ... Az én erőm erőtlenség által vé­geztetik el«. És ne feledd el, hogy a »keskeny út«-on ezerszer nehezebb a siker, mint a »széles út«-on. De milliószorta értékesebb is itt a siker. Isten ezeket a drága sikereket nem adja könnyen s különösen nem ingyen. Dehát van-e olyan aka­dály, van-e olyan lehetetlen feladat, amit a hit le ne győzne? A hit porrá zúzza a sziklát, vizet fakaszt a kőből, kenyérré változtatja a görön­gyöt, könnyűvé teszi a nehezet, közelié a távolt, édessé a keserűt. Az Isten szeretetét átélt és folyton érző hit. A hit csak egyet nem ismer: a gyávaságot! A hit erő, a hit dac, a hit aka­rat, robbantó, építő, hegyet mozgató erő. A hit győzelem!... »Minden lehető annak, aki hiszi« Nézd csak Dobó Istvánt ott Eger várában! Hömpölygött kis sasfészke köré a pogány se­reg. Egy reggeli falat volt a piciny var az óriási seregnek! 140.000 török szemben 1350 magyarral! Dobó, a császár hűséges katonája egyre küldte a futárt a császárhoz, az ő jó urá­hoz segítő csapatért. Nem jött a segítség. Ki­áltása süket fülre talált. Dobó csalódott. Vé­resen. De ha elvesztette is a császárban való bizalmát, azonban a becsüietérzését, a hazájához való hűségét, a magyar igazságban és az igaz Istenben való hitét nem! Nem csüggedett el, hanem őrült, fanatikus hittel kihúzta a kardot és küzdött! Hitt és akart!... És 1350 magyar visszavert 140.000 pcgányt! Eger csillaga pe­dig ragyog a magyar éjszakában, hogy »aki hisz, az győz!« Nekem a csüggedés óráiban, a lelki éjszaká­ban mindig felragyog az egri csillag. Mihelyt meglátom, elszégyelem magam s újra a régi vagyok. A bethlehemi csillag pedig az egrinél sok­kalta fényesebben ragyog! Ez azt hirdeti, hogy »minden, ami az Istentől születet, legyőzi a vi­lágot s az a győzelem, amely meggyőzi a vi­lágot: a mi hitünk!« A mi erőforrásunk bent van. A szív legmélyén. Az üdvtudat... Van-e a pokolnak annyi ördöge, amely ki bírná apasz­tani ezt az erőforrást? Minél több erőt vesztünk, annál több, tisztább erő árad utána a helyére! Mi ne győznénk?... Krisztus a vezérünk sa csatasor élén ö küzd velünk! A végén mégis a »názáreti« győz!... Testvér! »aki az eke szarvára veti a kezét«... Tudod, jól tudod, mi a kommandónk!? Előre hát! Istené az ügyünk, győzünk! Isten Veled! Szeretettel ölel Veled együtt érző testvéred és szolgatársad: Kölesd, 1929. október 31. Pass László. Nagyiiszteletn Szerkesztő Ur! Az Ev. Lapja 37-ik oldalán a »Jegyze­tek« rovatban kérdést intéz a H. É. Város­hoz, hogy valóban van-e olyan segédlelkész egyházunk szolgálatában, aki már kétszer elvált? Tisztelettel értesítem, hogy ilyen se­gédlelkész valóban van. Egyházi felsőbbsége családi állapotáról tudomással bír. Nem tar­tom azonban egyházi érdeknek, hogy névéi nyilvánosságra hozzam. Lapunk egyébként tisztán elvi álláspontról szemléli az egyházi élet jelenségeit és személyek magánügyeitől tartózkodni kíván. Kérve soraim közlését, vagyok Nagvtisz- teletüségednek szolgatársa az Urban Budapest. 1931 febr. 8. Hüttl Ármin a „Hegyen épített város“ íei. szerkeszt.

Next

/
Thumbnails
Contents