Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-02-08 / 6. szám
46. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1981. dött társul Luther mellé, Vegyeskarának címlapjára nagy betűkkel nyomatta ki Luther nevét. Nem félt tőle, sőt vonzódott Luther híveihez. Hiszen 1849-ben ezek mentették meg Győrött az osztrákoktól. Goldmark mint színházi zenész Győrött igen jól megbarátkozott Schmied Eduard evang. orgonistával, a jeles zenésszel, akinek fia kitűnő hegedűs, leánya, a szép Paulina pedig jeles zongorás volt. Sokszor zenéltek együtt. És a 19 éves Goldmark, mint naplójában írja, titokban gyengéd érzelmeket táplált a ház bájos leánya iránt. Ez volt az első, de reménytelen szerelme. Életét is az osztrákok betörésekor ez az evang. kántorcsalád mentette meg. Ezekhez menekült s egy éjszakát a gyárvárosi evang. templomban töltött elrejtőzve. Jellemző történeti adat, hogy mikor ez a Schmied Ede és társai 1836-ban a győri orgonista állásra pályáztak s az evangélikusok orgonáját éppen javították, a paksi kántor Schmidt István orgonapróbáját a karmeliták templomában tartották meg és Richter Antal, székesegyházi zenész, a jeles wagneriánus Richter János atyja, volt az egyik szakértő bíráló. Más idők voltak azok. Akkor a hazafias Haubner Máté szuperintendens gyakori vendége volt a liberális Sztankovics János győri püspöknek, Ennek asztalánál ismerkedett meg Haubner, a szabad szellemű Albach Szaniszló jeles franciskánus szónokkal, Széchenyi bizalmasával. Akkor a hazafias kooperációt még nem tiltották külföldről. Goldmark fentebbi vegyeskarának is megvan a maga története. Kálmán Mária Goldmark életrajzában (Budapest, 1930) „hiressé vált vegyeskarának" mondja a Gmundenben, 1892, ,,Luther szövegére (Wer sich die Musik erkiest) komponált" zeneművét, De nem mondja el, mi tette hiressé. Goldmark a Luther nevét és zenéjét az „Erős vár" hatalmas koráljából megismerte már 1850. Budán, midőn „A hugenották“ dalművében játszotta nagy buzgósággal az első hegedűt. A protestáns egyházi zenét megismerte még a győri Schmied kántorék házában. Bizonysága ennek a 113. zsoltár, melyet a protestánsok módjára zenésített meg. Érthető tehát, hogy a Luthernek tulajdonított szép énekvers is magára vonta figyelmét. 1892. június 15-én írta erre szép vegyeskarát, midőn Gmundenben nyaralt. Berlinben E. Bote és G. Bock udvari zenekiadóknál jelent meg Opus 42. sz. a. E szám alá foglalta Rosegger és Uhland verseire írt két vegyeskarát is. Luther szövegének megzenésítése miatt egy kis összetűzése is volt Bécsben nagy művésztársával, a hamburgi születésű Brahms Jánossal, aki mint északi német több jogot formált Luther énekverséhez. Maga Gold- mark mondja ezt el a naplójában (Erinnerungen, Wien, 1922. Rikola Verlag 86. 1.). „Luther Márton szövegét — így mondja Goldmark — „Wer sich die Musik erkiest“ vegyeskarra írtam és Brüll Ignác nővérének házában próbáltuk meg. A hangjegy a zongorán niaradt és nehány nap múlva Brahms itt látta meg. Elolvasta, nagy haragra lobbant és rám támadt: „Mikor írta ön ezt a vegyeskart? Honnan vette a szövegét? Ez nem is Luthertől való sat." Az egész úton duzzogott, formálisan tombolt. A vegyeskart előadták Bécsben a Zenebarátok Társaságának hangversenyén és Hanslick Ede, a «agy zenekritikus, aki egészen Brahms befolyása, alatt állott, bírálatában szintén megjegyezte, hogy a szöveg nem is Luthertől való. Ez Brahms támadása volt ellenem. Hanslick minden vizsgálódás nélkül vette át a szavait. De Brahms, úgy látszik, időközben jobban értesült, mert néhány nap múlva midőn Brüll Ignácnál voltunk ebéden, egészen hangosan az én jelenlétemben mondta Gura Jenő énekesnek: „Nem találja különösnek, hogy egy zsidó zenésíti meg Luther Márton szövegét?" És ez az egész harag csak azért volt, mivel a kedves, evangeliom- szerű szöveg (der zarta, evangelisierende Text), mely neki igen alkalmas lett volna, elkerülte a figyelmét. Több hónapi elhidegülés lett ennek a következménye." így mondja ezt el Goldmark. Brahms is tehát hamarosan Lutherénak ismerte el a szöveget. Anton Károly is „Luther und die Musik“ című értekezésében (Zwickau, 1916.) azzal a megjegyzéssel közli a szép énekverset, hogy nagyon is ráillik Lutherre, A reformátor kiadott műveiben és asztali beszélgetéseiben nem fordul ugyan elő, de a szájhagyomány neki tulajdonítja. Bizonyos, hogy Luthernek a zenéről szóló nyilatkozataival és a „Frau Musika" című kedves versével nagyon megegyezik. Goldmark Luther nevét hozta vele forgalomba s ő Luther énekversének tartotta. «0 Hazánkban Budapesten az operaház díszhangversenyén 1895. február 13. adták elő először ezt a Luther nevét viselő vegyeskart. Kern Aurél fordította magyarra „A zenére szánd magad“ kezdő sorral. (A fentebb közölt fordítás az én merényletem.) Budapesten ugyanekkor a Goldmark által megzenésített 113. zsoltárt is énekelték az operaházban. Különben Goldmarknak ezt a Luther szövegére írt vegyeskarát nem most hallották először a soproniak. A Soproni Zeneegyesület 75 éves jubileumán 1904-ben, mikor az ősz mester 74 évvel a vállán maga is eljött, hogy a Sakuntala nyitányát maga dirigálja, ugyanakkor ezt a vegyeskarát is elénekelte a Zenegyesület, de német szöveggel. A jubiláns emlékfüzet és a műsor is Luthert mondja az énekvers szerzőjének. Dr. Kossow Jenő volt akkor a Zeneegyesület karnagya és gróf Széchenyi Emil az elnöke. De Luthernek nemcsak énekszövegét zenésítette meg Goldmark, hanem Meyerbeer is, amint tudva van, Luther hatalmas korálját, az „Erős várt" átvette és sokféle variációval feldolgozta „A hugenották" című dalművében. A nyitánya is ezzel a korállal kezdődik. És ne gondoljuk, hogy csak ennek a két nagy művésznek felekezete mert hozzányúlni Luther zenéjéhez. Liszt Ferenc is, az abbé, nagyszabású orgonaművében dol- dozta fel Luther énekét: „Kirchliche Fest-Ouvertüre über den Choral: Ein feste Burg ist unser Gott." (Göl- lerich A, 309.) Luther énekeit sokáig énekelték más egyházfelekezetek is, úgy a külföldön, mint hazánkban. Például a gyönyörű karácsonyi gyermekénekének szövegét és dallamát: „Mennyből jövök most hozzátok." A Luther énekével kezdődő „Hugenották" dalműről érdekes adat, hogy ennek előadása Ausztriában a negyvenes években tiltva volt. A színigazgatók tehát „A ghibellinek Pizában" címen adták elő. így történt ez Sopronban is, ahol a soproni borkereskedő nagyreményű leánya, a későbbi nagy művésznő, Liebhardt
