Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-12-20 / 45. szám
356. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931. Falusi kisiskoláink védelmében. (Befejező közlemény.) Szembeötlő, hogy az osztott népiskola fel-! osztása mennyire el vonatkozott az élettől, —| amelyre pedig az iskola állítólag nevelni akar. Kaszárnyákon, börtönökön és gyári műhelyeken kívül, tehát egészen különleges rendeltetésre szárit intézményeken kívül sehol az életben nem fordul elő az, hogy emberek életkoruk szerint volnának egymástól elkülönítve. S míg az állam a keresztyén erkölcs alapján áll és a családban látja a társadalom alapsejtjét, addig különösnek kell tartanunk, hogy az életre nevelő iskolában perhorreszkálja azt, hogy az iskolateremben együtt legyenek fiúk és leányok a 6—12 éves korig. Megengedem, hogy a 6—8 éves gyermekek csoportjának más a lelki komplexuma, mint a 10—12 éves gyermekeké, s hogy a csoportosításnak van gyermeklélektani és fiziológiai alapja. De nem ismerem el, hogy emellett ne volna jogosultsága a család-jellegü csoportosításnak. Nem ismerem el azt sem, hogy egy életkor és nemek szerint csoportosított városi iskolai osztály a nevelés szempontjából és az élet szempontjából egyöntetűbb lenne és a testi fejlettségben nincs olyan nagy különbség a tanulók közt, mint az osztatlan iskolában, de milyen nagy különbségek vannak azon családoknak vagyoni, társadalmi, műveltségi és erkölcsi színvonala közt, amelyekből az egyazonos életkorú gyermekek kikerülnek! Amit az osztott iskola az egyazonos életkor révén egyöntetűség tekintetében nyer, azt tetézve, elveszti a tanulók származásának, családjának, környezetének különbözősége vámján. Az osztott iskolát nem kárpótolja az életkor és tanterv szerint való tagozódás azért, amit elveszt e különbségek miatt. S én a falusi, osztatlan kisiskolát, ahol 6—12 éves olyan fiúk és leányok vannak együtt, akiknek iskolánkivüli élete nagyjában azonos gazdasági és kultúrális keretek közt mozog, pedagógiailag is kénytelen vagyok sokkal egyöntetűbbnek tartani, célszerűbbnek tartani, mint a nagyvárosi osztott iskolát. Nem helyeselhetem azt az iskolapolitikát, amely a tananyag eredményes feldolgozásának alája rendeli az életet. Nem helyeselhetem azt az iskolapolitikát sem, amely a tanító kényelmi érdekeinek alája rendeli a tanuló életérdekeit. Az élet nem abból áll, hogy a tananyagot magunkba szívjuk. A helyes életet nem abból tanuljuk meg, hogy a tantárgyakat elvégezzük. Az élet emberi együttélés s a gyermeknek az iskolában a tananyag mellett azt is meg kell tanulnia, hogy a gyengébbekkel és az erősebbekkel, a fiatalabbak- kal és az öregebbekkel hogyan lehet együttélni s az életet, a társadalmat előbbre vinni. Nem kis jelentősége van annak sem, hogy a testvérek együtt vannak, egy tanító vezetése alatt; a családi kötelék az iskolában sem szakad el; a testvérek tudják egymásról, hogy miként viselkednek, mi a lecke. így a szülők otthon könnyebben tájékozódhatnak gyermekeik előmeneteléről és viselkedéséről. S mivel az osztatlan iskolába kevesebb család gyermekei járnak, a tanító jobban megismerheti tanítványainak otthoni környezetét, mint az osztott iskolában, ahol egy-egy családnak csak egy-egy gyermeke jár ugyanazon tanító keze alá, tehát ahol 70 gyermek 70 családot jelent, az osztatlan iskolában pedig ugyancsak 70 gyermek talán 30 családot. Az osztatlan iskolában a tanító nem végezheti el azt a tanagyagot, amit az osztott iskolai tanító; ámde mennyivel alaposabban elsajátítja a kisebb anyagot az a tanuló, ki már első osztályos korától kezdve kapkod abból is, amit a hatodik osztályosok tanulnak! Repetitio est mater studiorum (az ismétlés a tudományok anyja); az ismétlés milyen közvetlenül adódik az osztatlan iskolában! A nagyvárosi osztott iskola soha nem tud olyan életeleven munkát végezni, mint a falusi kisiskola. Ennek az utóbbinak az élete sokkal közelebb áll a falu életéhez, mint amazé a város életéhez. A falusi kisiskola tanítója ne kedvet- lenedjék el a hangzatos modern pedagógiai jelszavak és kényszeredett módszerek miatt. Ami a modern pedagógiában jó, életrevaló, az inkább megvalósítható falun, a kisiskolában, mint a nagyvárosi mechanizált, az élettől elvonatkozott osztott iskolákban. Ne félj! Az első beszéd, mely a Ujtestámentomban elhangzott, Gábriel angyalé. Keresztelő János születését jelenti meg Zakariás papnak. S az angyali szózat első szavai azt mondják: „Ne félj!" — A közmondás azt tartja, hogy jobb félni, mint megijedni, de a közmondásnak, akárhány nemzedék óvatossága és okossága szűrte is bele a levét, ha igaz volna is a világ dolgaiban, nincs igaza ott, ahol az Isten kezd el az emberi nem megszabadításán munkálkodni. Képzeljük el, mi lett volna a világból, ha a legkiválóbb emberek életük mottójául a bátorság és kockázat helyett az óvatosságot és a kényelmet, választották volna. Ha az emberiség nagy hősei azon a véleményen lettek volna, amit a Prédikátor drasztikusan így fejez ki: „Jobb az élő eb, hogynem a megholt oroszlán." Ha Pál apostol azt mondta volna: „Az életem drágább, mint a szolgálatom." Ha Luther Márton úgy vélekedett volna, hogy kár lesz Wormsban az életét kockára tenni. Ha Nightingale Florence a krimeai katonakórházak borzalmai helyett inkább otthon marad rózsafái között. A bátor ember nemcsak boldogabb, mint a gyáva, de nagyobb bizonytalanságban is van. Az evangéliomok- ban utána lehet nézni, hogy Jézus hányszor tanácsolt óvatosságot s hányszor bátorságot. „Ne félj, csak higyj!" ez a Jézus szava és példája. Azt mondja Jézus: „Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában". Az óvatos,
