Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-11-29 / 42. szám

• *

1931.

— — — - ■ .1

sem! Sőt éppen az volt a baj idáig is, hogy magunkban bíztunk és ezáltal eltávolodtunk az egyedüli erőforrástól, a Krisztustól, aki az erőtlenekben erős. Súlyos megpróbáltatás ez a mostani helyzet az egész világra és jobb csak akkor lesz, ha a világ megtér Istenhez. Isten a keresztyéneket is megpróbálja, hogy tudunk-e vájjon bátran és isteni erővel bizonyságot tenni?! Van-e élő hitünk? Mert ha hitünk van, győzünk, Győzünk, ha Krisztus zászlaja alá sorakozunk és félre teszünk mindent, ami gátolhatna. Még az egyéni kényelmet is. — Az ifjúságban van a jövő. Igaz ez minden tekintetben. Azért igyekeznek a politikai pártok megszerezni az ifjúság ro- konszenvét. Tanítják, művelik őket és nevelik őket az ő céljaikra. Hát Krisztus egyháza elmaradhat-e a politikai pártok mögött? (Folytatjuk.)

Az Országos Luther-Szövetség közgyűlése.

Luther-Szövetségünk idei közgyűlése elé annál nagyobb érdeklődéssel néztünk, mert M elnökség körlevele szerint az egyházi bel- missziói munka újabb kialakulása, másrészt a külső viszonyok megváltozása miatt új munkaprogramul összeállítását helyezte kilátásba. Ezért a szokásos, konferencia-jelleggel bíró közgyűlés helyett a tárgysorozat főleg ennek az új programúinak a megbeszélését vette tervbe. November 25-én, a választmányi ülés után, a leánykollégium dísztermében I)r. báró Kaas Albert elnök nyitotta meg a közgyűlést. Megnyitójában közölte, hogy az elmúlt két évben elfoglaltsága lehetetlenné tette a munka elvégzését, másfelől azért sem elnökölt az elmúlt két esztendőben, mert az egyház és a szövetség érdekében állónak tartotta, hogy szabad útat nyisson azoknak a társadalmi erőknek, amelyek a múlttal való kapcsolattól nem prejudikálva dolgozhatnak a szövetségben.

Br. Kaas Albert elnök megnyitója további során rámutatott arra, hogy a minden léren jelentkező válságon az egyház sem áll kívül; de az a kérdés, hogy a válság milyen vetületben hat az egyházra, milyen védekezésre szorítja, van-e ereje a válság leküzdésére s erejét oda csoportosítja-e, ahova azt vetíteni kell. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a háború utáni nemzedék más, mint a háború előtti emberiség. A 19. század indivt- dualisztikus embere háttérbe szorul, s az előtérbe nyomuló új gondolat ad absurdum vitelében mint bolsevizmus, kevésbbé extrém alakban mint etatizmus mutatkozik. A 19. század embere azt mondja: Csináljon mindent az egyén, az állam csak szabályozzon; ma az ellenkező történik: mindent csinál minden közület s elnyomhatja az egyént. Ez

a kollektív gondolat uralja a világot s ez szervezkedést kíván.

Mindenki szervezkedik. De vájjon ez a szervezkedés nem támadja-e a régi, klasz- szikus szervezeteket, az egyházat is? Az egyház eszméje mindig ugyanaz, de megjelenései változnak. S mikor azt vizsgáljuk, hogy miiven bajok fenyegetik az egyházat, nem kell-e az egyház szervezetében megtenni azokat a változtatásokat, amelyeket a koreszme indikál? Azonban az egyház stabilabb, a múló idők mulékonv eszméihez nem szabad, hogy alkalmazkodjék; segéderőket kell maga mellé vennie, amelyek szabadon alkalmazhatók a pillanat követelményeinek megfelelően, hogy maga az egyház ne legyen kénytelen állandóságát veszélyeztelni, s pályájából efemér jelenségek kedvéért kitérni.

Jellemző e tekintetben, hogy az egyházak mint ilyenek a nemzetközi szervezkedésben nem vettek részt. A keresztyénség fogja meg a gyakorlati életet, foglalkozzék a politikummal és a szociális kérdéssel. Ezt tűzte ki egyik egyháztársadalmi feladatnak a Stockholmi Konferencia. Ebbe a mozgalomba kell belekapcsolódnia egyházunknak, de nem mint egyháznak. Hanem az egyház adja az erőt az egyháztársadalmi szervezetnek, a Luther-Szővetségnek, amely arra van hivatva, hogy az egyháznak védőcsapata legyen nem az egyház mellett, nem is az egyházon kívül, hanem az egyházért, az egyházon belül. Mert a keresztyén gondolat nem kontempláció és nem elmélet, nem buddhizmus, nem filozófia, hanem élet és igazság. örök igazság mindennapi vetületben és az élet mindennapi küzdelmeiben.

Ebben a küzdelemben a szociális kérdések tömkelegében kettő van, amely nélkül az egyház nem foghat munkához. Az egyház nem alkudhat meg dogmájában és puritanizmusában. A dogmában foglalt meggyőződés és a jellem által diktált puritanizmus az egyház fennmaradását biztosító két fegyver. A szociális kérdés a ma problémája. Egyházunk és cgyháztársudalnumk egy nagyobb szociális akcióra képtelen, mert a szociális akció nem alamizsna adás, hanem annál sokkal több; de anyagi erők nélkül nem vihető keresztül, vana sine viribus ira. Olyan programmot lehet csak adni, amely reális, csak a vetésnek munkája lehet, hogy majd később arathassunk. Lelki összetartás és a helyi viszonyok szerint adaptálódó munka a követelmény. Szükséges, hogy bizonyos szociális intézkedések dísze fűződjék egyházunk nevéhez. Egyháztársadalmunk nem maradhat passzív ezekben a küzdelmekben s nem nézheti tétlenül, hogy más körzetek elhódítják azokat az embereinket, akik szociális érzületüknek eleget akarnak tenni; terel kell nekik nyitni, hogy energiájukat