Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-08-09 / 30. szám

234.

ÉVANQELiKUSÓK LAPJA

1931.

gára maradt. így a komáromi javaslat az egyházkerület és remélhetőleg az egyetemes egyház közgyűlése elé kerül. Az a kérdés szükséges-e a lelkek nyugalmát ezzel a kérdéssel megbolygatni és szükségünk van-e ilyen szabályrendeletre.

Itt — a fejérmegyei viszonyok alapján, ahol alig van 4—5 önálló gyülekezet és a megye egyébként telve evangélikus szórványokkal — azon a véleményen kell lennünk, hogy a kérdéssel nem csak foglalkoznunk kell, hanem azt sürgősen meg is kell oldanunk.

A szórványokban, de a katholikus tengerekbe ékelt önálló gyülekezeteinkben is számottevő a reverzálisok útján való veszteségünk, amióta — a mi tervezett szabályrendeletünknél sokkal rigorozusabb ,,Ne temere. —“ pápai bulla érvényességét a forradalmi zavarok idejét kihasználva Magyarországra is kimondták. Ilyen és a fejérmegyei állapotokhoz hasonló vidéken az evangélikusok vegyes házassága elkerülhetetlen, És a tervezett szabályrendeletnek nem is lehet célja, hogy a vegyes házasságot megakadályozza, Még kevésbbé lehet célja, hogy a vegyes házasságra lépő evang. testvérünket megfélemlítse. Mi — a szabályrendelet és így a gyökeres megoldást keresők hívei — ezzel segítségére akarunk sietni a válaszúton álló. az egyenlőtlen fegyverek használata folytán a küzdelemben elbukásra ítélt evang, testvérünknek. Mert mi történt eddig? A Vegyes házasság-kötés előtt álló evang., illetve általában protestáns felet azzal az érveléssel igyekezett megnyerni a kath, fél, hogy tőle egyháza megköveteli, hogy kath. lelkész előtt köttessék meg a házasság (ez magával hozta a reverzálist), mert különben érvénytelen, őt a szentségek használatától eltiltják, szinte kiközösítik az egyházából — addig a protestáns felet semmiféle ílyes veszedelem nem fenyegeti, még a reverzális-adó is megmaradhat egyházában és annak hűséges tagjaként szerepelhet.

Ilyen érveléssel szemben a protestáns fél majdnem teljesen védtelenül áll és igen sokszor a házasságkötéssel járó anyagi előnyök, a felki- nálkozó összeköttetési lehetőségek kihasználásának reménységei arra bírják, hogy aláírja a re- verzálíst. Mire az illetékes lelkész értesül a dologról és közbo akar lépni jó tanácsával, már rendesen elkésett. Ismerőseim körében is hányán írták alá ilyen körülmények közt a reverzálist és bánták meg később. Bizonyára nem szórványos jelenség, hogy az ilyen körülmények közt reverzálist adó protestánsok később igen hitbuzgó és áldozatkész tevékenységet fejtenek ki egyházunk javára. Mi készteti őket erre? Bizonyára semmi más, jóvá akarják tenni az egyházukkal szemben elkövetett vétket.

Ha az ilyen hittestvérünket, aki lelke mélyén bizonyára mindig jó evang. (protestáns) volt, a válság idején azzal támogatnék, hogy a reverzális aláírásának nehéz kérdése helyett —

egy még nehezebb kérdés elé állítanók, hogy hűtlen legyen-e ahhoz az egyházhoz és szabad elhatározásából elhagyja-e azt az egyházat, amelynek tanításait fogékony gyermeki leikével ismert el igaznak. Akkor bizony százszor is meggondolná és utoljára — az eseteknek legnagyobb többségében — nem írná alá a reverzálist. Mert az, hogy hiíhű protestáns gyermeke jó katholikus lehet vagy fordítva egy akármilyen intran- zingens katholikus gyermeke jó protestáns — azt feltétlenül elismerem. De hogy egy felnőtt férfi vagy nő, aki protestáns nevelésben részesült és protestáns környezetben nőtt fel, jó katho- líkussá vállhasson, azt kizártnak tartom.

A szabályrendelet ellenzői úgy vélik, hogy az egyházukból ily módon kilépni kényszerülő evangélikusok felekezetnélküliek lesznek. Ettől sem félünk. Aki lélekben evangélikus, az a fele- kezetnélküli állapotban sem találhatja meg lelke nyugalmát.

Az bizonyos, hogy ezen vagy ehhez hasonló szabályrendeletből kifolyólag lesznek veszteségeink áttérés folytán, de ezen veszteségeinket

— erős hitem szerint — bőven kárpótolják majd azok a nyereségek, amelyek az alá nem írt re- verzálísokból keletkeznek. És utóvégre az sem fontos, hogy minél többen legyünk, hanem az, hogy akik — bár csak születési véletlen — egy anyaszeníegyháznak vagyunk tagjai, tényleg egy hiten legyünk és e hitben erősek. Legyünk meggyőződve arról, hogy ez a hit nemcsak minket, hanem utódainkat is képes boldogítani.

És hogy állunk a lelkiismereti szabadsággal? Mindenesetre elismerem, hogy ebben van valami csekély igazságuk a javaslat ellenzőinek. De ez talán már nem is a lelkiismereti szabadság, mint inkább lelkiismereti szabadosság kérdése. Minden társadalmi, vallási közületnek bizonyos törvényekre, szabályokra van szüksége, ezek nélkül el nem lehet. Akinek a lelkíismerete valamely szervezetnek a szabályaival összeütközésbe kerül, az onnét kilép. Akinek a lelkiismerete összeütközésbe kerül az evang. egyház tanításával, törvényeivel és rendeletéivel, az nem találhatja boldogulását az evang. egyház keretein belül — de mi sem áll útjában annak, hogy azon kívül keresse azt.

Az elmondottak alapján nemcsak a komáromi javaslatot tartom szükségesnek elfogadni, hanem szükségesnek tartom azt a szilsárkányi javaslat rendelkező részével kiegészíteni t. i. azzal, hogy az ilyen párokat ne eskesse össze, sőt az ilyen egyházához hűtlen részére evang. pap temetést ne adhasson. Hogy ez a kiegészítő rész nem felesleges, azt abból gondolom, hogy két egyházközségnek (és mindössze csak annyi került a kezembe) múlt évi értesítőjében is olvasom, hogy 1—1 tiszta kath. pár házasságát részesítette az evang, egyházi áldásban. Vájjon miért volt szüksége annak a kath, házaspárnak

— az ő hite szerint — eretnek pap áldására. Csak a családi pótlékot akarták maguknak biz-