Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-01-18 / 3. szám

1931.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

23

Ágostai Hitvallásunk és az egyházszervezet.

(III. folytatás.)

Ellenben fontossággal bír az, hogy a tágabb értelemben vett, vagyis az ebben az életben levő egyház mimódon ölt testet. Milyen lesz a szervezete. Az egyházszervezet a jog körébe tartozik. Az A. H. azt mondja a XVI. cikkben, hogy a törvényes polgári jogrend intézményei Istentől való jótétemények. Elvileg és lényegileg tehát sem az Isten akaratával, sem az egyházzal nem állanak ellentétben.*De van mégis lehetősége annak, hogy hatóságok és törvények bűnös cselekedeteket követelnek, s akkor inkább Istennek kell engedelmeskedni, mint embereknek. Nyilván következik ebből, hogy az egyházszervezetnek az a része, amely a törvényes polgári jogrend körébe tartozik, egyrészt szintén Istennek jótéteménye, másrészt ezen jogreod szerint bírálandó el. Szem előtt kell ugyanis tartanunk, hogy az A. H. alapján az egyházszervezetben különbség teendő egyfelől azon intézmények és szabályok közt, amelyek az egyházra, mint charizmatikus, pneumatikus, vallásos szervezetre tartoznak, másfelől azok közt, amelyek az egyház életében is a „világi dolgokhoz" tartoznak. Például az utóbbiakhoz tartozik az, amit általában az egyház háztartásának szoktunk nevezni, tehát adózás, vagyonkezelés stb., amely dolgokat az egyházi törvényhozás mindenkor csakis a megfelelő állami törvények keretein belül szabályozhat. Most, amikor az A. H.-nak az egyházszervezetről szóló tanításával foglalkozunk, ezt a részét a kérdésnek nem is kívánom taglalni, mert hiszen ez nem tartozik bele a „hitvallás" keretébe, nem képezi a hitvallás tárgyát.

Az egyházszervezettől meg kell kívánnunk azt, hogy hozzásimuljon az egyház lényegéhez, ami alatt azt értem, hogy ne akadályozza, hanem elősegítse az egyházat lényegének kifejtésében, lényegszerü munkájának elvégzésében, mindenkor szemelőtt tartva azt, hogy az egyház vallásos szervezet, és amikor jogi szervezet alakjában lép elénk, szükségképen felölti a jognak a formáit. Az A. H. a keresztyénség velejét abban a tanításban fejezi ki, hogy az emberek Krisztusért, hit által, Istennek ingyen kegyelméből iga- zíttatnak meg. Az egyházszervezetben nem lehet tehát semmi olyan, ami ezt az igazságot, ezt a vallásos meggyőződést és Istennek ezt a kegyelmi ténykedését gátolná vagy elhomályosítaná. Nevezetesen nem lehet semmi olyan az egyházszervezetben, ami az üdvösség megszerzését, a megigazíttatást valami máshoz vagy máshoz is kötné, mint ehhez a háromhoz: Isten kegyelméhez, Krisztus érdeméhez és a hithez. A hit • által való megigazulás tanának az egyházszervezethez való konstitutiv viszonyát meglátjuk, ha az egyháztörténelemben figyelmet fordítunk

arra, hogy az üdvösség megszerzéséről szóló tanítás és meggyőződés egyfelől, az egyházszervezet másfelől, mindenkor milyen kölcsönhatásban állottak egymással.

Az egyházszervezetben már most mindenekelőtt nagy szerepet játszik az, hogy ki az, aki az egyházban megállapítja a hit által való megigazulás tanának középponti igazságát és jelentőségét. Mert világos, hogy az, akinek jogában van ezt a tant megállapítani és a vallásos élet és hit középpontjába odaállítani, hatalommal bir. Az A. H. előszavában a hitvallást benyújtók ezt írják: „Ebben a vallásügyben itt terjesztjük elő prédikátoraink és önmagunk hitvallását, amilynemü tant ők a szent iratok és Isten tiszta igéje szerint a mi országainkban, fejedelemségeinkben, tartományainkban és városainkban mindeddig hirdettek és a gyülekezetekben előadtak." Ugyanabban az előszóban a benyújtók készeknek mondják magukat arra, hogy amennyiben a birodalmi gyűlésen nem jönne létre a békesség, „egyetemes, szabad és keresztyén zsinaton" megjelennek és számot adnak. Látnivaló ebből, hogy a hitvallásban foglalt tanokért a felelősséget a prédikátorokkal együtt vállalják a fejedelmek, a városok képviselői is. Az A. H. nem a theológusok tanrendszere, hanem a tan felől egyértelemben levőknek vallástétele. Itt nincsen egy külön „sedes doctrinae", amely előírja azokat a tanokat, amelyeket hinni kell, hanem a tekintély, a tantekintély a „consensus", az egyértelműség a hivek közt, az egyházban. Az A. H. cikkeiben, amikor azok úgy kezdődnek „hasonlóképen tanítják", az alany az első cikkben olvasható: „A mi gyülekezeteink." Az az alap pedig, amelyen a gyülekezetek egyértelműsége nyugszik, a „szentiratok és Isten tiszta igéje." A gyülekezetek tekintélye mellett az előszó elismeri az „egyetemes, szabad és keresztyén zsinat" tekintélyét is.

(Folytatjuk.)

SZERKESZTŐI ÜZENETEK.

Ambróziáivá. 1930. végéig rendben van. — H. R. Debrecen. Megengedem, hogy igaza van; legalább is információkat kellene adnunk. £n azonban nem érek rá. A tényleges helyzet az, amit Írtam. — Ózd és Nagykanizsa. Hálás köszönet a szíves fáradozásért. — M. K. Szs. Tervedet nem tartom kivihetőnek; egyháztársadalmi úton kellene valamit elérni. — Kérem azokat, akik a lap barátjai és sorsát szívükön viselik, legyenek olyan jók, küldjék be az előfizetési díjakat és iparkodjanak előfizetőket szerezni. A nehéz gazdasági helyzet mellett is lehet talán eredményeket elérni. — Többeknek. A Misszióegyesület a postatakarékpénztárnál csekkszámlát nyitott. Cím: Magyarhoni ág. h. ev. misszióegyesület pénztára, Budapest; száma: 16.188. Az adományok és tagdíjak tehát csekklapon is beküldhetők. — N. N. Budapest. Nem látom, hogy bármiféle sérelem történt volna. Informálódtam s a dolog a rendes úton megy.