Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-06-28 / 26. szám

202. Evangélikusok lapja szeretni első sorban azt jelenti: ,,Akard magad számára a jót és tartsd azt kívánatosnak.“ De nem tudják, hogy miben is áll az a jó. Ép azért azt sem tudják, mit jelent szeretni. Szeretni ugyanis annyit jelent, mint gyűlölni, elkárhoz- tatni magunkat, magunknak rosszat kívánni, mint Krisztus igéje módja: ,,Aki gyűlöli az Ő életét ezen a világon, az megtartja azt az örök életre.“ Aki így szeret, az szeret igazán, mert magát nem önmagában, hanem Istenben szereti, azaz úgy, ahogy az Isten akarata kívánja. Isten pe­dig mindig minden bűnt gyűlöl és kárhoztat s azoknak s rajtuk keresztül nekünk mindünknek is rosszat kíván. Itt valaki ellenvetéssel élhetne: ,,Én nem szeretem az életemet ezen a világon, hiszen az eljövendő javak után törekszem.“ Ennek azt fe­lelem: Mivel ezt még a magad iránti szeretetből teszed, ez földi szeretet, ép azért ezzel is csak még mindig a te életedet szereted ezen a vilá­gon. Ami javunk ugyanis el van rejtve, még pe­dig oly mélyen, hogy minden a maga ellentéte alatt rejtőzik. így van elrejtve életünk a halál alá, a magunk iránti szeretet a magunk elleni gyűlölet alá, dicsőségünk a gyalázat alá, üdvünk a kárhoztatás alá, Isten országa idegen föld alá, a menny a pokol alá; a bölcseség a bolondság alá, a megigazulás a bűn alá, az erő a gyengeség alá. Általában minden jó, amire igent mondhat­nánk, el van rejtve annak tagadása alá, azért hogy a hit számára kellő mozgási tér maradjon Istenben, Akinek lénye, jósága, bölcsesége és igazságossága csak negativumok útján közelít­hető meg. Őt birtokunkba venni, Hozzá megér­kezni nem is lehetséges, ha csak nem minden mi igenlésünk megtagadása által. Innen van az, hogy a mennyekországa ha­sonlatos a szántóföldben elrejtett kincshez. A szántóföld, valami piszkos dolog, ellentéte a drága kincsnek és mégis — magában rejti azt. így van a mi életünk is elrejtve Krisztussal Isten­ben is nyilvánvalóvá téve, hanem el van rejtve az, Krisztussal Istenben. Nyilvánvalóvá téve épen ezeknek az ellentéte van: a bűn, a bolondság, mint az apostol mondja: „Aki közületek bölcs, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen.“ Ez pe­dig azt jelenti, hogy Istenben legyen kiki bölcs és gazdag és ne önmagában! Elillanhat minden bölcsessége, úgyhogy semmi sem marad vissza, csak merő bolondság —. Ugyanez mondható a többi javakra is. Lássátok ez az a jó, amit kívánnunk kell. T. i. mind megannyi rossz! így leszünk hasonlato­sak Istenhez, Aki bennünk semmi jót el nem ismer, avagy érvényre jutni nem enged. De ép azért vagyunk mi már Neki jók, ha csak az Ő jóságát és a magunk gonoszságát felismertük. Mert aki így gondolkodik, egy gondolatokon lé­vén Istennel, az a bölcs és jó. Az tudja: Istenen kívül nincs semmi jó s minden jó Istenben van, mint Krisztus mondja: „Az Isten országa belül­ről van tibennetek.“ Mintha azt mondaná rajta­Í93Í. tok kívül pedig: a nyomorúság. Rajtunk kívül van azonban minden, amit látni és tapintani le­het. Belülről, bennünk van ellenben minden, amit csak hit által lehet megragadni. Fordította: G. A. „Szenteltessék meg a Te Neved!“ Irta: Horeczky Béla. Sokszor ejtjük ki gépiesen az Űri Imádság fenti szavait. Vájjon meggondoltuk-e már, hogy e kérésben számunkra egy rendkívül komoly elkötelezés rejlik? Annyit jelent ez, hogy társa­dalmunkban teljes komolysággal tartozunk meg­óvni Isten nevének „szent“ és „séthetetlen“ vol­tát. Az ótestámentomi törvény halálbüntetést mér Isten nevének káromlóira s hogy ennek a rendelkezésnek érvényt is szereztek, mutatja Selomith fiának esete: „Aki szidalmazza az Ur­nák nevét, halállal lakói jón, kövezze azt agyon az egész gyülekezet . . — így szól az Ür Mó­zes szája által (3 Mózes 24, 16). A ma köztünk élő zsidókra, mi palástolha- tatlan lekicsinyléssel szoktunk nézni, különösen, ha vallási kérdés forog szóban. Pedig némely ponton s így ezen a ponton is tanulhatnánk tő­lük: A kegyes zsidó ember, amikor olvassa az ő héber Bibliáját vagy imádkozik, ki sem meri ej­teni száján az Isten nevét. Félelmes komolyság­gal értelmezi a Il-ik parancsolatot; „A te Urad­nak Istenednek nevét hiába ne vegyed, mert nem hagyja az Ür büntetés nélkül azt, aki az ö nevét hiába veszi!“ — Ezért a J-E-H-O-V-A név helyett mindenütt ezt olvassa: Adónáj! (— Uram). Ugyanakkor az a társadalom, mely magát keresztyénnek nevezi, tehetetlenül fogja szem­lélni és türelmesen fogja hallgatni, amint Isten szentséges nevét útón-útfélen, nyilvános helye­ken és családi otthonokban, naponta számtalan­szor sértő módon hánytorgatják, sőt meggyaláz­zák? Nyelvünkben az esküdözéseknek se szeri se száma: „Bizony Isten!“ — „Isten uccse!“ — „Istenemre!“ stb., stb., olyan szólások, melyre rá jár a nyelv, anélkül, hogy a beszélő tudná, hogy a legszentebb névvel űz játékot. De menjünk tovább. A magyar embernek kárhozatos szokása, hogy Isten szent nevét számtalan indulatszó formájában veszi ajkára. Csak úgy rajzanak szájából az efajta kifejezé­sek: „Hová az Istenbe?!“ — „Mi az Istennek?!“ — „Hunnan az Istenbül?!“ Szinte megreszket a toll az ember kezében mikor leírja ez ördögi szó­lamokat. Pedig ez még nem minden. Nagy szám­mal vannak olyan elvetemedett emberek is, akik attól sem riadnak vissza, hogy Isten szentséges

Next

/
Thumbnails
Contents