Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-06-14 / 24. szám
190. _________________________EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931. é bredtek volna rá. S most is kérdésesnek tartjuk, hogy felismerték-e, mert hiszen most sem merik nevén nevezni a gyermeket vagy ördögöt. A prímás hiába tesz kijelentéseket. Mi azt szeretnénk inkább tudni, hogy mit szól hozzá Rómában a jezsuita generális, mert a római egyház magatartását hazánkban ő dirigálja. Baltazár püspök értekezletí benyomásaival szemben mi rá tudunk mutatni arra a heccelésre, amely a római egyház sajtóorganumaiban folyik. Nem szólunk most a Sziv-ről, sem a Magyar Kultúráról. Ezek a lapok azért vannak, hogy az olvasóközönségük tudatlanságát és tájékozatlanságát felhasználva, állandóan szítsák a viszályt a felekezetek közt és a róm. kát, öntudatot az egyházak és intézményeik szakadatlan ócsárlásával dagasszák. Ahogyan ezt a jezsuita sajtó az egész világon teszi. De itt van előttem a „Katolikus Missziók“ című időszaki irat VII. évfolyamának 3-ik, márciusi számából egy cikk: „Északeurópai Misz- sziók“, „Márciusi imaszándék“. Ez a cikk a skandináv államokban folytat róm. kát. misszióról beszél. Ilyen mondatok vannak benne: „A hajdani merész és szívós népet, melynek duzzadó életerejét a keresztyénség felvétele csak fokozta, a protestantizmus ridegsége észrevehetően megbénította, a nagytettekre kész lelkűiét helyébe borongós magábazárkózottság, kedvetlen merevség lépett. A virágzó katolikus országból újra . . . missziós terület lett.“ „És a 16. század elején jött a nagy csapás, a hitújítás, amely ezt a szinkatolikus népet álpróféták aklába sodorta.“ „A jelenben a lutheránus államvallás hihetetlen vakbuzgósága emelt gátat a katolikus vallás gyorsabb léptű terjeszkedése elé. A szabadkőművesség kebelébe tartozó „püspökök“, lelkészek és államférfiak elképesztő rendeletekkel kötik gúzsba az Egyház kezét.“ „Vessünk még egy pillantást a föntebbi kimutatásra és siessünk imáinkkal azoknak a buzgó hithirdetőknek segítségére, akik siralmas romokból akarják új életre kelteni a hajdan oly virágzó katolikus országokat!“ íme néhány szemelvény egyetlen-egy cikkből. Ha Baltazár püspök a hercegprímás néhánv elejtett, talán udvariaskodó szavából arra következtet, hogy a felekezeti feszültség Magyarországon enyhülhet, száz meg száz ilyen cikkből be lehetne neki bizonyítani, hogy arra semmi kilátás nincs. És rossz szolgálatot tesz a magyar pro- testanizmusnak az, aki pillanatnyi hangulatból kifolyólag, vagy a közvélemény előtt ismeretlen tanácskozások ismeretlen, ellenőrizhetetlen és le- mérhetetlen részletei alapján abba a tévhitbe akarná beleringatni az amúgy is elég bárgyú protestáns közvéleményt, hogy a szivárványhid készülőben van. A jezsuiták által irányított római katolicizmussal Magyarországon a béke csak egy módozattal lehetséges. Ha eláruljuk a protestantizmust. Ha megtagadjuk hitünket. Ha lemondunk az evangéliomi igazságról. Ha megalkuszunk. Az a kérdés, hogy a magyarországi protestantizmus hajlandó-e erre. A prot. egyházak képviselői ne akarjanak bennünket, protestánsokat ide- oda ráncigálni, egyszer a szélsőséges felekezeti harcba, másszor a közös veszedelem ellen ösz- szefogó felekezeti békébe. Ha azt akarják, hogy szavuknak súlya legyen, mondják meg nyíltan és világosan, mit csinálnak, miről tárgyalnak. Vakon és vaktában sem a harcba, sem a békébe nem ugrunk be. Mi nem gyűlölködünk. Mi nem appellá- lunk az emberek gonosz ösztöneire, sem tudatlanságukra. De azt sem türjük, hogy félrevezessenek bennünket. Ha az urak olyan dolgokról értekeznek, amelyeket nem lehet a nyilvánosság elé hozni, akkor a következtetéseikkel is maradjanak a tanácskozó termek falai között. A tény az, hogy itt, a csonka hazában felekezeti harc van. Ezt a harcot a római katolikusok szítják. Ez elől a harc elől mi nem térünk ki. Alijuk. S az Isten megsegít bennünket. Jegyzetek. Lapunk mai számában találja az olvasó a Lipcsei ev.-lutheránus Misszió igazgatójának körlevelét, amelyet az idei közgyűlés után a misszió barátaihoz intézett. A Lipcsei Missziónak az 1931. évben feltétlen szüksége van 80.000 márka bevételi többletre. Az igazgató szükségesnek tartja hogy minden terület, tehát a mi hazai egyházunk is teljes erőfeszítéssel iparkodjék ezt a többletet előteremteni, mert máskülönben a Misszió fennmaradása veszélyeztetve van. Rendkívül komoly a helyzet, amit az is mutat, hogy 1932-ben a Misszió nem nyithat a misszionáriusok kiképzésére tanfolyamot. A Misszió már korábban megállapította azt a kvótát, amelyet a különböző segélyező területeknek be kellene szolgáltatni. Egyházunknak a kvótája az 1931. évben 2130 márka, vagyis háromezer pengő. Ennek az összegnek a megszerzése és beküldése nagyobb nehézségbe nem ütközik, ha minden gyülekezetünk megteszi a magáét s nem akad egyetlen paróchus lelkészünk sem, aki teljesen elhanyagolja gyülekezetében a külmisszió szent ügyét. Mert, s ezt tapasztalatból mondhatom, ennek az összegnek, a háromezer pengőnek, az előteremtése egyesegyedül a paróchus lelkészeken múlik. Nem kell hozzá még valami rendkívüli áldozatkészség sem a gyülekezetek részéről. Ahhoz arányítva, hogy mibe kerülne egy önálló missziónak a fenntartása egyházunknak, ez az összeg igazán nem sok. Figyelmébe ajánlom lapunk olvasóinak azokat a pénztári kimutatásokat is, amelyeket időről-időre Broschkó G. t. esperes kő-
