Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-05-10 / 19. szám

1931 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 149. a benső lelki egység érzése és tudata hassa át egész egyházunkat és errenézve tiszteletreméltó törekvések irányulnak, mégis e téren igen sok a teendő. Lelki- pásztorok, tanítók, presbiterek komoly munkájára van szükség, hogy ez a lelki egység valóban áthassa egy­házunkat. Miért fontos ez az egység? Elsősorban azért, hogy az egyház a maga belső erőit minél ha­talmasabban ki tudja fejteni. Egyházunkra ma óriás feladatok megoldása vár az egész magyar életben. Hogy ezeknek a feladatoknak megfelelhessen, belső­leg kell megújulnia. Meg kell telni templomainknak. Vissza kell térnie a régi kegyességnek, a tiszta, bib- liás, munkára, áldozatokra kész életnek. A megújulás áldott folyamata sokkal erőteljesebb, sokkal gyor­sabb lesz, ha az érette végzett munkában összeforr egész egyházunk. Mit tehetnek presbitereink ezért az egységért? A legelső dolog az, hogy igyekezzenek megismerni az egész mai magyar evangélikus egyházat. Ne csak a maguk gyülekezetével és annak életével törődjenek — bár elsősorban azért kell élniök — de nézzenek túl a gyülekezet határain s foglalkozzanak az egész • egyház minden eseményével. Mi az útja ennek a meg­ismerésnek? Minden evangélikus presbiter elsőrendű feladatának tartsa az evangélikus sajtóval való ősz- szeköttetést és az érette való komoly munkát. Nem jó evangélikus ember az s még kevésbbé jó őrálló, presbiter, akinek a házába nem jár evangélikus lap. Például a »Harangszó«, »Evangélikusok Lapja«, »Jöj­jetek Enhozzám«, stb. vagy a »Luther Naptár«. A gyülekezetek lelkészei és tanítói mellett egyhá­zunk presbitereire vár a komoly feladat, derekasan hozzálátni egyházunk újjáépítésének munkájához. Nem kis feladat ez és nem könnyű. Egész embereket kíván Olyan embereket, akik elsősorban maguk élnek isten­félő életet és életük példájával hatnak másokra, olyan embereket, akiknek mindennapi gondjában ott van nem utolsónak — az egyház ügye, akik Isten kül­döttei akarnak lenni megpróbált, szenvedő ember­társaik között. Oly embereket kiván ez a feladat, akik látják, hogy Isten a történelem nagy fordulójába helyezett bennünket, akik lelkűk minden erejével mél­tóképpen akarnak élni és munkálkodni a történelmi »nagy idök«-höz s akik meg vannak győződve arról, hogy Jézus Krisztus az egyedüli út a szabadulásra. Ilyen presbiterekre van szüksége egyházunknak, hogy bensőleg hatalmasan megújulva, elvégezhesse a lel­kek között ezt a nagy munkát, amelyet Isten bízott reá. Nincs tehát megállás. Az Anyaszentegyháznak épülnie kell akkor is, ha földi értelemben véve rósz* szak is a viszonyok, ha az egész világ keserűségek és gondok között él is. Mert Krisztus ügye nem várhat. Hiszen még a gazdasági életben sincs megállás és pihenés. Mert a jó gazda mindenféle időre meg tudja szabni minden munkás számára a munkát. Csak a váratlan viharok és zivatarok idején áll meg újra a munka néhány percre. De olyankor is csak akkor, ha a vihar készü­letlenül találta a gazdát. Máskülönben tudja, hogy mit csináljon. így vagyunk az egyházi élettel is. Bármennyire megnehezült is az idők járása fölöttünk, összetett kéz­zel nem ülhetünk. S ha nagyszabású, vagy anyagi ál­dozatokat igénylő alkotásokra most nincs pénzünk, olyan munkához kell kezdenünk, amelyek kevesebb pénzbe, vagy úgyszólván semmibe sem kerülnek ? mégis hatalmas benső erőgyarapodást jelentenek az egyházi élet számára. £s ha semmi új dolgot nem csinálunk is, csak hatalmasan megerősödünk a benső emberben és meg­erősítjük a belső egyházi életet, meglevő gyülekeze­teinket, iskoláinkat és intézményeinket, máris száza­dokra szóló dolgokat cselekedtünk. Az evangélikus egyháznak tehát nem szabad ön­kéntes babyloni fogságba mennie és meddő kesergé- sek vizei mellett tétlenül ülnie. Mert a mi Istenünk az alkotások, a munka, a szakadatlan cselekvések Istene is és Krisztus hadserege harc és alkotó műnké nélkül nem élhet. Ezek elörebocsájtása után szabadjon felkérnem nagyméltóságú báró Radvánszky Albert egyetemes egyházfelügyelö urat, hogy egy országos presbiter- konferencia összehívásának eszméjét tegye magáévá és nagy befolyásával hasson oda, hogy az megszervez­tessék és összehivattassék. Monoron, 1931. április 20. Hittestvéri tisztelettel; Benzing István. Levél a szerkesztőhöz. Az Evangélikusok Lapjának 1931. április hó 26-án megjelent 17-ik számában feltett, egyház- jogászainkhoz szóló kérdésre nézetemet van sze­rencsém az alábbiakban közölni; 1. Magyarországon államtörvény nem védel­mezi a gyónási titkot, csakis a Btk. 328. és 329. §-ai kötelezik az ügyvédet, orvost, sebészt, gyógy­szerészt és szülésznőt hivataluknál, állásuknál, vagy foglalkozásuknál fogva megtudott vagy reábízott titkok megőrzésére, amennyiben vala­kinek jó hírnevét veszélyeztetni alkalmasak. Ezekben az esetekben sem forog fenn büntetendő cselekmény, ha a felsorolt személyek a titokról a hatóságot kötelességükhöz képest értesítik, vagy tanúként kihallgattatván, azt felfedezik, vagy azt egyéb alapos okból mással közlik. Az 1896. évi XXXIII. t.-c. 204. §-a a római katholikus lelkészre nézve kimondja, hogy a val­lomás semmiségének terhe mellett ki nem hall­gatható arra nézve, amit vele gyónásban kö­zöltek. Amennyiben a lelkész mégis vallomást tenne, vallomása figyelembe nem vehető, azon­ban ellene a titok megsértésének okából eljárás nem indítható, tekintettel arra, hogy a gyónási titkot védő államtörvény nincs. 2. Magyarországon az ágostai hitvallású evangélikus lelkész bíróság előtt köteles tanú- vallomást tenni arról is, amit a vádlott, vagy vádló vele közölt. Az evangélikus egyházban gyónási titokról beszélni egyáltalában nem lehet, mert a gyónás nyilvánosan megelőzi az Ürvacsora-

Next

/
Thumbnails
Contents